Főoldal > AKTUÁLIS > Selena Gomez kikerekedett a szakítás után

Selena Gomez kikerekedett a szakítás után

énekesnőhízásJustin Bieberkülföldi sztárSelena Gomezsztárvilágsztár
0

Írta:

Mintha felszedett volna pár kilót, de ez is jól áll neki.

Sokan úgy gondolták, Selena Gomez és Justin Bieber ezúttal nem szúrja el, kapcsolatuk most tényleg új szintre léphet… nem lett igazuk. A pár ugyanis nemrég szakított, vagyis bocsánat, nézeteltéréseik után úgy döntöttek, most nagyobb teret kell adniuk egymásnak (vagyis gyakorlatilag külön utakon folytatják). Selena néhány napja Ausztráliában van, ahová barátnői kísérték el, és gyakorlatilag a pihenésen és szórakozáson kívül nem nagyon csinálnak mást.

A 25 éves énekesnőt legutóbb egy jachton fotózták le, ahol narancssárga bikiniben süttette a hasát a napon, megmutatva egyrészt azt, hogy most mintha teltebb lenne egy picit az alakja – amivel semmi gond nincs, hiszen így is szép és csinos –, illetve veseátültetése utáni sebhelyét is.

Mint azt korábban mi is megírtuk, Selena szervezetét annyira megterhelte betegsége, a lupusz, hogy nyáron vesetranszplantációt kellett rajta végrehajtani. Legjobb barátnője, Francia Raisa ajánlotta fel neki az egyik veséjét, nem is csoda, ha ezt követően huginak és nővérnek szólítják egymást.

A híresség egyébként régóta küzd már a lupusszal, de csak 2015-ben árulta ezt el a sajtónak. A lupusz egy gyulladásos betegség, amikor az immunrendszer a saját szövetei és szervei ellen fordul. Érintheti a szívet, tüdőt vagy veséket is, de egyénenként változnak a tünetek, illetve a mellékhatások. Depresszióval, pánikbetegséggel járhat. Ezzel Selena is megküzdött, és nem könnyítette meg az állapotát az sem, hogy olykor gonosz kommenteket kapott az emberektől.

Például amikor két évvel ezelőtt felszaladt rá pár kiló, elég sok kritikát és bántást kellett elviselnie. Eleinte úgy tűnt, kiáll magáért, és nem hajlandó lefogyni csak azért, hogy másoknak megfeleljen, de aztán nem bírta tovább – szörnyen fájt neki, amit az emberektől kapott, ezért – hogy alakja ne jelentsen támadási felületet – gyorsan formába lendült.

A gyors fogyást drasztikus módszerekkel tudta csak elérni: alig egy hónap alatt nyolc kilót adott le. „A hét minden napján két-két kardió-edzést iktat be, és nem eszik mást, mint zöldségeket, némi halat meg egy kis gyümölcsöt” – mondta akkor egy névtelenséget kérő ismerőse. Majd hozzátette: mivel nagyon kitartó, az eredmény sem maradt el.

Egyesek étkezési zavarokról is suttogtak, ám Selena korábban már megnyugtatott mindenkit, hogy minden rendben van vele. A látszat viszont nem ezt mutatta: 2014-ben kórházi segítséget is kellett kérnie. Egyesek szerint azért, mert képtelen volt függőségeivel egyedül leszámolni, mások viszont úgy gondolták, stressz és kimerültség miatt kellett rehabra mennie.

Azt nem tudjuk, hogy akkor étkezési zavarokról esett-e szó közte és orvosai közt, de arról mi is írtunk korábban, hogy voltak problémái a helytelen táplálkozás miatt. Azt ő maga is elismerte: olykor csak egy szelet csokit tud felkapni, annyi a dolga. Előfordult vele, hogy napközben rosszul érezte magát, de az is, hogy felszaladt rá pár kiló.

Egy másik interjúban viszont arról beszélt, hogy szereti a napjait anyukája omlettjével kezdeni, amibe gomba, hagyma és sajt is kerül. Ez tápláló, finom, és egész délelőttre feltölti őt energiával. Ebédre általában egy szelet húst eszik, például pulykát vagy csirkemellet, vacsorára pedig szívesen választ olasz ételt, mondjuk egy adag lasagnát.

A főétkezések között viszont korábban gyakran nem tudta fékezni magát, és olykor csokival, cukorkákkal vagy savanyú uborkával tömte tele a bendőjét. Ez elég messze áll a kiegyensúlyozott diétától, amivel azóta már megismerkedett. Nem mindig tudta magát ehhez tartani, de azért igyekezett.

Régebben Selena edzőtermi mozgással és tánccal hozta formába magát egy-egy forgatás vagy fellépés előtt, a színpadi produkciókhoz szükséges kondit pedig kardió-gyakorlatokkal tudta elérni, például még több futással, úszással vagy biciklizéssel, amiket a fogyás elősegítése érdekében is valószínűleg rendszeresen végzett.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X