Főoldal > AKTUÁLIS > Palvin Barbara áttetsző csipkemelltartóban pózol

Palvin Barbara áttetsző csipkemelltartóban pózol

magyarmodellPalvin Barbaraszexisztárszupermodell
0

Írta:

Egy kínai divatcég fehérneműit reklámozta.

Palvin Barbiról eddig is tudtuk, hogy egy-egy modellmunka kedvéért nem fél ledobni a ruháit, és akár ennek újabb bizonyítékának is tekinthetjük a francia nevű kínai divatcég, az Aimer számára nemrég fotózott fehérnemű-kampányát.

Barbi a képeken csodaszép melltartókban és bugyikban látható, és a szettek közt van áttetsző anyagú csoda is – például az alábbi képen látható rózsaszín, virágmintákkal díszített együttes.

A modell szépsége előtt már jó ideje behódolt a divatvilág is: fotói olyan magazinokban jelentek meg, mint például a brit Vogue, és nem kisebb cégek divatbemutatóin vonult fel, mint a Louis Vuitton vagy a Chanel, pedig akkor még 18 éves sem volt!

Barbi persze nemcsak rajongást és álommunkákat kap, hanem olykor negatív kommenteket is. Tavaly sokan támadták alakja miatt, mondván, hogy egy kicsit több időt kellene edzésre fordítania, mások szerint viszont a magyar modell így tökéletes, ahogy van.

Ő maga korábban azt nyilatkozta a WellnessCafe-nak, hogy figyel az alakjára, és néha, egy-egy fontos esemény előtt diétázik. „Ha két hét alatt szeretnék leadni mondjuk 5 kilót, akkor van egy olyan diéta, hogy csak tojást, vagy csak húst eszünk. De mivel nagyon szeretem a tojást, és a húst is, ez nem jelent számomra gondot. Egyébként mindent eszem, csak mértékkel” – árulta el.

A modell régebben a fiúsabb sportokat szerette: sokat focizott, illetve kosárlabdázott.  Manapság inkább a pilatest vagy a bikram jógát választja, ezen kívül pedig rendszeresen fut. „Szeretem a testmozgást. Így vezetem le a feszültséget, mert a modellkedés nem kevés stresszel jár” – árulta el Barbi.

„Ha New Yorkban vagyok, a munkák után minden nap megyek edzeni a szálloda konditermébe. Itthon is naponta szeretek mozogni, de ha kevesebb időm van, akkor minden másnap sportolok. Szerintem a mindennapi futás a legegészségesebb” – tette hozzá.

Barbi számára a rohanó életmód, pontosabban a rendszeresség betartása okoz némi problémát. „A rendszeres étkezéssel mindig bajban vagyok az időeltolódás miatt, illetve az alvással is, mert repülőgépen nem tudok aludni. Tehát ha reptérről megyek dolgozni, aztán megint repülök, az elég fárasztó” – mondta.

Barbi szépségtrükkjei

„Folyékony alapozó helyett a púdert ajánlom, mert az hagyja levegőzni a bőrünket. Sokan mondják, hogy este mindig mossuk le a sminket, ezt én is fontosnak tartom. Emellett ha minden nap minimum kétszer lemossuk az arcunkat hideg vízzel, nemcsak szebb lesz a bőrünk, hanem fel is frissülünk!” – tette hozzá.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X