Főoldal > AKTUÁLIS > Csodacuki Jessica Alba kisbabája

Csodacuki Jessica Alba kisbabája

alakbabagyerekJessica Albaszínésznőszülésterhességtest
0

Írta:

Jessica Alba kisfia és a neve is gyönyörű: tökéletesen illik két nővérééhez.

Nem tudjuk, Jessica Alba és Cash Warren mennyit gondolkodtak harmadik gyerekük nevén, de egy dolog tény: a december 31-én érkezett csöppséget Hayes-nek nevezték el, így neve tökéletesen illik nővéreiéhez, Honoréhoz és Havenéhez. A színésznő már meg is osztott egy fotót újszülött gyermekéről, amivel elbűvölte a netezőket – nem is csoda, hiszen kisfia tényleg gyönyörű baba. Nekik már jól kezdődik az év, az biztos!

Jessica szerintünk nagy gyakorlatra tett már szert a gyereknevelés terén, és biztosan azt is tudja már, milyen módszerrel nyeri vissza az alakját a baba után. Legidősebb gyermeke születése után fűzőt hordott, úgy kevesebb ételt kívánt, második kislánya érkezését követően pedig fokozatosan szoktatta hozzá szervezetét újra a mozgáshoz.

Eleinte kardiózott, később pedig a Twitteren azt javasolta követőinek, próbáljanak a kardió mellett váltakozó intenzitású intervallum edzést, kis súlyokkal végzett kör-, valamint pliometrikus edzést beiktatni.

Utóbbi gyors, dinamikus mozdulatokból áll. A technika a feszülés-rövidülés váltakozását használja, így érve el az izmok gyorsaságának, illetve az izom-ideg koordinációjának fejlesztését. A biztonságos edzés kedvéért a gyakorlatok megkezdése előtt neked is azt ajánljuk, konzultálj egy tapasztalt edzővel.

Jessicának egyébként az a legfontosabb, hogy az edzés ne csak a sportolásról szóljon, hanem jól is érezze magát közben. „Számomra fontos, hogy a mozgás szórakoztasson is, és a gyakorlatok ne legyenek unalmasak. A 45 perces alkalmak jót tesznek nekem mentálisan, de olykor nincs kedvem sportolni. Ilyenkor arra gondolok, mennyi minden motivál, például tévé, zene, magazinok, edzőpartnerek… de ha ez sem elég, akkor változtatunk egy kicsit az edzéseken, az mindig feldob” – nyilatkozta korábban.

Majd hozzátette, hogy önmaga motiválása szerint az is fontos számára, hogy olykor új mozgásformákat próbáljon ki. Ez lehet bármi, a dance aerobiktól a búvárkodásig. A lényeg, hogy élvezze a mozgást, és örömét lelje benne.

Ami pedig az étkezést illeti, Jessica Alba nem fogyókúrázik, inkább az egészséges ételek fogyasztásában és a mértéktartásban hisz. Ezért követi a South Beach diétát, melynek megalkotója, Dr. Agatston szerint a szénhidrátok két csoportba sorolhatók: vannak „jó” és „rossz” szénhidrátok.

Ezért kidolgozott egy olyan étrendet, mely csak a jók fogyasztására biztat, mint például a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyérfélék vagy zabpehely, illetve alacsony glikémiás indexű ételek, mint számos zöldség és gyümölcs. A diétát hosszú távon étrendként alkalmazva nemcsak a súlyfeleslegednek inthetsz búcsút, hanem egészséged megőrzéséért is sokat tehetsz.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X