Főoldal > AKTUÁLIS > Katalin hercegné így szeretne szülni

Katalin hercegné így szeretne szülni

babagyerekKatalin hercegnékórházszülésterhességvárandósság
0

Írta:

Már kislányát is így akarta világra hozni.

A gazdagok és híresek jó, ha figyelnek arra, kinek mit mondanak, mert a barátok néha fecsegnek – általában névtelenül osztják meg a médiával, amit tudnak, vagy amit kitaláltak az adott hírességről. Legutóbb például Katalin hercegnéről is egy ilyen névtelenségbe burkolózó bennfentes árulta el, hogy harmadik gyermekét otthon szeretné világra hozni.

A királyi családhoz közel álló körökből való „barát” állításához hasonló dolgot ír a DailyMail is – ők úgy tudják, a hercegné már kislányát, Charlotte-ot is otthon szerette volna megszülni, csakhogy akkor az orvosok úgy látták, ez túl kockázatos lenne, ezért végül kórházban született meg a kis hercegnő.

Katalin minden lépése és döntése elképesztő hatással van a nőkre világszerte, de főleg Angliában – arrafelé a Hello magazin értesülései szerint 44 százalékkal ugrott meg az érdeklődés a bábák iránt, amikor megjelent a hír, hogy a hercegné otthon akar szülni.

A People magazin viszont mást állít. Ők úgy tudják, Vilmos feleségének már lefoglalták a londoni St. Mary kórház egyik szárnyát, és a szülést az az orvos fogja levezetni, aki világra segítette George herceget és Charlotte hercegnőt. Alan Farthing már nyugdíjba akart menni, de a harmadik királyi csöppség érkezése miatt ezt elhalasztotta (az orvos ötvenes évei derekán jár – a szerk.).

Katalin hercegné harmadik várandósságáról annyit tudunk, hogy most sem könnyű számára a babavárás, ugyanis a vészes terhességi hányás – hyperemesis gravidarum – most is fennáll nála. A kezdeti időszakot elég rosszul viselte, de a hírek szerint már valamivel jobban van: nemrég egy vidám rendezvényen is részt vett, ahol megmutatta mini pocakját.

Vilmos herceg felesége próbál eleget pihenni és nagyon vigyáz magára, ugyanis a vészes terhességi hányás komoly veszélyeket rejt magában: ha félvállról veszik, túlzott fogyást, depressziót, kiszáradást is okozhat. Katalin első terhessége során annyira szenvedett a tünetektől, hogy akkor többször kórházba is került, de a szakszerű orvosi segítségnek és a rendszeres felügyeletnek köszönhetően nem lett komolyabb baja. Terhessége későbbi szakaszában pedig arra is volt energiája, hogy rendszeres mozgással tartsa fitten magát.

Súlyzós gyakorlatok és kimerítő kardiózás helyett kímélőbb mozgásformákra váltott, így például futás helyett nagyokat sétált kutyájával, Lupóval, miközben igyekezett befelé is figyelni, ami segítette lelki felkészülését az anyaságra. Emellett állítólag felvett egy jógaoktatót, aki a kismamajóga alapjai mellett a meditáció világába is bevezette őt.

Ami pedig az étrendjét illeti, eddigi várandósságai során lazított kicsit szigorú étrendjén, és a sok sovány hús meg saláta mellett kedvenc édességeivel, csokis keksszel és gumimacikkal is kényeztette magát – és szerintünk valószínű, hogy ez a harmadik terhessége alatt is így van.

Mi lesz a hercegi pár kisbabájának neve?

A TheSun néhány napja külön cikkben foglalta össze, amit Katalin hercegné és Vilmos herceg születendő kisbabájáról tudunk. A pici várhatóan 2018 áprilisában jön majd világra, és ha lány lesz, a legesélyesebb nevek számára az Alice, az Elizabeth, a Victoria és az Alexandra. Ha a csöppség fiú lenne, akkor valószínűleg Arthur, James vagy Philipp lehetne a neve – legalábbis a fogadóirodáknál ezek a legesélyesebb névötletek.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X