Főoldal > AKTUÁLIS > Illusztris társaságba került Selena Gomez

Illusztris társaságba került Selena Gomez

alakénekesnőfogyásmozgásSelena Gomezsportszépségtest
0

Írta:

A híres énekesnő fontos listán szerepel.

A Time magazin „Elsők: Nők, akik megváltoztatják a világot” nevű projektjében olyan különböző korú, bőrszínű, politikai és szexuális irányultságú emberek szerepelnek, akik valamilyen szempontból úttörő jelentőségű dolgot vittek véghez. Vagyis valamiben, valami fontos dologban elsők.

A lap munkatársai 46 ilyen egyéniséget gyűjtöttek össze, és 12 különböző címlappal készítették el az aktuális számot. Az egyik ilyen – egyébként iPhone-nal készült – címlapon Selena Gomez pózolt a fotós Louisa Dörrnek. Ő azért került be a magazin illusztris társaságába, mert ő lehet az első olyan világsztár, aki elérte és át is lépte a 100 milliós követőtábort Instagramon.

Selena interjút is adott a magazinnak, melyben arról is mesélt, hogy az Anyukájának köszönheti, ahová eljutott és aki lett belőle. Elmondta, hogy édesanyja rengeteget dolgozott, hogy neki mindene meglegyen, és ő volt az, aki már kislánykorától azt mondogatta neki: mindent elérhet az életben, amire vágyik.

„Mindent, amit tudok, tőle tanultam. Azt is, hogy nem vagyok sem több, sem kevesebb másoknál. Na és azt is, hogy amikor az emberek a legrosszabb oldalukat mutatják, te hogyan mutasd feléjük a legjobb arcod” – mondta.

Selenának ebben van tapasztalata bőven, hiszen ismert emberként folyton a rivaldafényben van, és nyilván nem kaphat mindenkitől pozitív véleményt és kommenteket. Sőt, az emberek olykor gyorsan tudnak nagyon gonosz dolgokat mondani egy hírességre, csak mert épp nem úgy viselkedik, vagy nem úgy néz ki, ahogy szerintük kellene.

Mondunk is gyorsan egy példát. Amikor – úgy két évvel ezelőtt – kicsit teltebb alakja miatt bántották, úgy tűnt, nem fog mások kedvéért lefogyni, de aztán nem bírta tovább. Szörnyen fájt neki, amit az emberektől kapott, ezért – hogy alakja ne jelentsen támadási felületet – gyorsan formába lendült.

A gyors fogyást drasztikus módszerekkel tudta csak elérni: alig egy hónap alatt nyolc kilót adott le. „A hét minden napján két-két kardió-edzést iktat be, és nem eszik mást, mint zöldségeket, némi halat meg egy kis gyümölcsöt” – mondta akkor egy névtelenséget kérő ismerőse. Majd hozzátette: mivel nagyon kitartó, az eredmény sem maradt el.

Egyesek étkezési zavarokról is suttogtak, ám Selena korábban már megnyugtatott mindenkit, hogy minden rendben van vele. A látszat viszont nem ezt mutatta: 2014-ben kórházi segítséget is kellett kérnie. Egyesek szerint azért, mert képtelen volt függőségeivel egyedül leszámolni, mások viszont úgy gondolták, stressz és kimerültség miatt kellett rehabra mennie.

Azt nem tudjuk, hogy akkor étkezési zavarokról esett-e szó közte és orvosai közt, de arról mi is írtunk korábban, hogy voltak problémái a helytelen táplálkozás miatt. Azt ő maga is elismerte: olykor csak egy szelet csokit tud felkapni, annyi a dolga. Előfordult vele, hogy napközben rosszul érezte magát, de az is, hogy felszaladt rá pár kiló.

Egy másik interjúban viszont arról beszélt, hogy szereti a napjait anyukája omlettjével kezdeni, amibe gomba, hagyma és sajt is kerül. Ez tápláló, finom, és egész délelőttre feltölti őt energiával. Ebédre általában egy szelet húst eszik, például pulykát vagy csirkemellet, vacsorára pedig szívesen választ olasz ételt, mondjuk egy adag lasagnát.

A főétkezések között viszont korábban gyakran nem tudta fékezni magát, és olykor csokival, cukorkákkal vagy savanyú uborkával tömte tele a bendőjét. Ez elég messze áll a kiegyensúlyozott diétától, amivel azóta már megismerkedett. Nem mindig tudta magát ehhez tartani, de azért igyekezett.

Régebben Selena edzőtermi mozgással és tánccal hozta formába magát egy-egy forgatás vagy fellépés előtt, a színpadi produkciókhoz szükséges kondit pedig kardió-gyakorlatokkal tudta elérni, például még több futással, úszással vagy biciklizéssel, amiket a fogyás elősegítése érdekében is valószínűleg rendszeresen végzett.

Fotó: Eonline


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X