Főoldal > AKTUÁLIS > Michelle Pfeiffer ezért tűnt el a hollywoodi filmekből

Michelle Pfeiffer ezért tűnt el a hollywoodi filmekből

Michelle Pfeifferszépségszerepszínésznősztár
0

Írta:

Azt mondja, erre tulajdonképpen elég egyszerű a magyarázat.

Michelle Pfeiffer a hetvenes vége óta folyamatosan kapta a szuper filmszerepeket, egészen 2013-ig – akkor szerepelt Robert DeNiro oldalán a Vérmesékben (The Family), majd gyakorlatilag eltűnt a filmvászonról.

Most egy interjúban magyarázta el, mi történt. „Sosem hunyt ki bennem a színészi munka iránt érzett szerelem – mondta, majd így folytatta – ám egyszer csak túl óvatossá váltam azzal kapcsolatban, hol forgatok, meddig leszek távol, és hogy ez mennyire összeegyeztethető a gyerekeim időbeosztásával. És a végén olyan válogatós lettem, hogy gyakorlatilag leszerződtethetetlenné váltam. Aztán nem is tudom… elszaladt az idő.”

A Veszedelmes viszonyok, a Batman visszatér, a Hírek szerelmesei és a Hajlakk című filmek sztárja most, 58 évesen érzi úgy, hogy itt az ideje a visszatérésnek. Jelenleg három produkciójának zajlanak az utómunkálatai, a jövő pedig még bármit hozhat. Gyerekei már nagyok – Claudia Rose Pfeiffer 24, fia, John Henry Kelley pedig 22 éves –, szóval most már a saját dolgaira akar koncentrálni.

Egy biztos: ha csinos nőt kell majd alakítania, azért nem sokat kell pluszban dolgoznia, ugyanis hatvan felé közeledve is remekül néz ki. Ezt a sok mozgásnak és egészséges étrendjének köszönheti: Michelle alacsony zsírtartalmú ételeket igyekszik a tányérjára tenni, emellett kerüli a cukrot, a tejtermékeket, a fehér kenyeret és a tésztaféléket.

A látszat ellenére azonban fontosnak tartja, hogy ne legyen túl szigorú magával, így ha nassolni támad kedve, olykor-olykor engedélyez magának némi finomságot: többnyire sós ropogtatnivalókkal vagy egy-egy kanál jégkrémmel kedvez magának.

„Az én módszerem rendkívül egyszerű: táplálkozz helyesen, mozogj, aludj sokat, de ne felejtsd el néha egy kicsit kényeztetni magad” – mondta Michelle egy interjúja során. A színésznő emellett arról is nyíltan beszélt, hogy nem ítéli el a plasztikai műtéteket, de ő nem él ezekkel.

„Nem hinném, hogy a férfiak azt akarnák, hogy a nők groteszk módon plasztikáztassák magukat, vagy alultáplált csontvázakká váljanak. Úgy vélem, a világ összes plasztikai műtétje sem akadályozza meg, hogy megöregedjünk” – vallja a színésznő.

Michelle tehát elmondása szerint a plasztikai sebészet nyújtotta előnyök helyett másként próbál minél csinosabb maradni – például rendszeres sporttal. Korábban naponta futott, akár 6-9 kilométert is, a Hajlakk című mozi forgatása előtt azonban új személyi edzője javaslatára inkább jógázni kezdett, és kipróbálta a Pilatest is.

A futás iránti szerelme azonban nem múlt el végleg: manapság is űzi néha ezt a sportot, de inkább a sprintelést vagy a gyorsgyaloglást választja. Ezenkívül, ha ideje engedi, túrázni is szívesen jár.

Fotó: Eonline


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X