Főoldal > AKTUÁLIS > Hans Zimmer újra koncertezik Budapesten!

Hans Zimmer újra koncertezik Budapesten!

Hans Zimmerkoncertzene
0

Írta:

Hans Zimmer, Hollywood legkeresettebb filmzeneszerzője, aki már több mint 100 mozihoz írt zenét – amelyek összbevétele meghaladja a 24 milliárd dollárt -, első amerikai és ausztrál turnáját követően 2017 nyarán visszatér Európába.

Hans Zimmer – akinek legújabb zenéje a BBC-n hallható a Bolygónk, a Föld sorozat második évadában, valamint a Netflix zseniális sorozatában, The Crown-ban -, saját 15 fős stúdiócsapatával és szimfonikus zenekarral, valamint kórussal lép színpadra, így több mint 60 zenész játszik majd a koncertek alatt.

Első turnéja eddig is sokrétű élményt nyújtott a koncertlátogatóknak, és gyorsan bekerült a feltétlenül megnézendő előadások közé az egész világon, már csak a szerző több évtizedes lenyűgöző pályafutásának darabjai miatt is.

Hans Zimmer első turnéja igazából két teltházas londoni koncerttel kezdődött 2014-ben, amit idén egy 33 városból álló európai sorozat követett olyan helyszínekkel, mint Párizs, Berlin, München, Prága, Genova, Dublin, Bécs illetve Budapest. Az előadás mindenhol fantasztikus kritikákat kapott, és az óriási sikerre való tekintettel 2017-ben folytatódik a fellépéssorozat.

A 2017-es turné az USA nyugati partjánál indul, majd Ausztrália és Új-Zéland után tér vissza Európába, hogy végül egy teljes amerikai koncertkörúttal fejeződjön be.

Maga az előadás két részből áll: az elsőben olyan klasszikussá vált filmzenékből hallhatók részletek, mint a GLADIÁTOR, az OROSZLÁNKIRÁLY vagy A KARIB-TENGER KALÓZAI, míg a második részben többek között a SÖTÉT LOVAG TRIÓLOGIA és az EREDET filmzenéit gondolják újra a rock- és popzene világából érkező vendégekkel.

“Mindig is arra vágytam, hogy egy hasonló koncertkörutat csináljak, és nagyon lelkes vagyok, hogy a nyugati-parti és az ausztrál előadásokat követően visszatérünk Európába, ahol idén tavasszal rengeteg csodálatos élményben volt részünk.” – mondja Zimmer. Izgatottan várom, hogy zseniális zenészeimmel együtt ismét felejthetetlen élményt nyújthassak a közönségnek.”

“Hans első európai turnéjának rendkívüli sikerét követően alig várom, hogy belekezdjünk az amerikai körútba és utána visszatérhessünk újra Európába” – nyilatkozta Goldsmith. “Hans korunk egyik zsenije, több millió mozilátogatót nyűgözött már le fantasztikus filmzenéivel. És most végre élőben is megteheti mindezt.”

A budapesti koncertre jegyek november 23-án 10 órától kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül. Az előadásra kizárólag ülőjegyek vásárolhatók, közvetlenül a színpad előtti szektorokba szóló belépőknél 2 darab vásárlásakor ingyenes parkolási lehetőség is jár az Aréna parkolóházában.

HANS ZIMMER EURÓPAI TURNÉ 2017

május 16.        Helsinki        Hartwall Arena
május 18.        Stockholm        Ericsson Globe
május 20.        Oslo            Telenor Arena
május 22.        Koppenhága         Forum Copenhagen
május 24.        Lipcse            Arena    Leipzig
május 26.        Gdansk        Ergo Arena
május 28.        Lodz            Atlas Arena
május 30.        Krakkó        Tauron Arena
június 1.        Budapest        Papp László Budapest Sportaréna    
június 2.        Pozsony        Ondrej Nepela Arena
június 4.        Prága            O2 Arena
június 6.        Bécs            Stadthalle
június 9.        Frankfurt        Commerzbank-Arena
június 11.        Párizs            AccorHotels Arena
június 13.        Dublin            3Arena
június 20.        Antwerpen        Sportpaleis
június 21.        Amszterdam        Ziggo Dome
június 23.        Vienne        Theatre Antique
június 24.        Nimes            Arenes
június 26.        Zürich            Hallenstadion
június 27.        Zürich            Hallenstadion

További info:
www.livenation.hu

Hans Zimmer több mint 120 mozihoz írt zenét, amelyek összbevétele meghaladja a 24 milliárd dollárt. Legújabb munkája a Sean Penn rendezte The Last Face, valamint a januárban bemutatásra kerülő, 20th Century Foxnál készült A számolás joga Pharrell Williams-szel és Ben Wallfisch-sel. Hans Zimmer, akit a Telegraph magazin “a 100 élő zseni egyikének” nevezett, nyert már egy Oscar®, 2 Golden Globe®, 3 Grammy®, egy American Music, valamint egy  Tony®-díjat. Legutóbbi Oscar-jelölése az Interstellar zenéjéért pontosan a 10. filmakadémiai nominációját jelentette. 2003-ban az Amerikai Szerzők és Publisherek Szövetsége Henry Mancini életmű-díjjal tüntette ki lenyűgöző munkásságáért. 2010-ben pedig csillagot kapott a hollywood-i Hírességek Sétányán, majd 2014-ben a Zürichi Filmfesztiváltól is életműdíjat vehetett át.

Legutóbbi munkái között található a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala,  A kis herceg, a Freeheld, a Women in Gold, A csodálatos Pókember 2, a 12 év rabszolgaság, a Hajsza a győzelemért, Az acélember, A Biblia című minisorozat, az Eredet, A sötét lovag és A sötét lovag – Felemelkedés, valamint a Guy Richie féle Sherlock Holmes: Árnyjáték. Több tucatnyi lenyűgöző és sikeres filmzenét tudhat magáénak, többek között a Rain Man, Miss Daisy sofőrje, Thelma & Louise, Az őrület határán, Gladiátor, Mission Impossible 2, Hannibal, Pearl Harbor, A sólyom végveszélyben, Tiszta románc, A szikla, Lesz ez még így se, Egyszerűen bonyolult, Az utolsó szamuráj, Egyiptom hercege, Cápamese, Madagaszkár, Kung Fu Panda, A Simpson család, Frost/Nixon, A Da Vinci-kód, Angyalok és démonok és az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb filmzenéjét A Karib-tenger kalózai szériához, valamint az Oroszlánkirály zenéjét, amiért Oscar-díjat is kapott.

http://www.hanszimmerlive.com
http://www.hans-zimmer.com


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X