Főoldal > AKTUÁLIS > Villámházasság után válik a Született feleségek színésznője

Villámházasság után válik a Született feleségek színésznője

házasságNicolette Sheridanszínésznősztárszületett feleségekválás
0

Írta:

A sorozatsztár csak hat hónapja mondta ki a boldogító igent.

Gyorsan jött, gyorsan ment. Akár ezt is mondhatná házasságáról Nicolette Sheridan, hiszen fél évvel azután, hogy hozzáment a nála jóval fiatalabb Aaron Phypershez, máris elválnak. Állítólag egy hónapja jutottak arra a következtetésre, hogy házasságuk menthetetlen, és szét is költöztek – írja a DailyMail.

Ez azért is elég gyors menet, mert alig több mint másfél év telt el az első randijuk óta: Nicolette 2014. decemberében randevúzott először Aaronnal. Ezt követően viszont elválaszthatatlannak tűntek, és sokszor tűntek fel együtt, például a Született feleségek színésznőjének kutyáját, Olivert sétáltatva. Nicolette-nek 52 évesen ez lesz a második válása – első férje Harry Hamlin színész, akivel 1993-ban váltak el.

A házasságoknál nagyobb szerencséje van például alakját illetően, ugyanis ötvenes éveiben járva is nagyon jól néz ki. Pedig Nicolette korántsem a diéták megszállottja, sőt, egy interjúban elárulta, hogy nagyon szereti a gyorséttermi kosztot, főként a pizzát és a sültkrumplit. A Született feleségek forgatásain is gyakran megkívánta ezeket – azért is, mert Teri Hatcher többnyire ilyesmikkel traktálta a stábot, ami miatt a szőke színésznő össze is kapott vele.

Nicolette tudja, hogy nem eheti kalóriabombának számító kedvenceit minden áldott nap. Próbál erős maradni, és odafigyel arra, miből mennyit eszik. Tehát a második szelet pizzára talán már nemet mond, mivel a szénhidrátok bevitelét igyekszik csökkenteni.

Friss zöldségekből és gyümölcsökből viszont jóval többet szed a tányérjára. „Ezekből bátran fogyasszatok, mert magas a rosttartalmuk, ami szintén segíti a test méregtelenítését” – tanácsolja a sztár.

Nicolette azonban nemcsak enni imád, de a mozgás is az élete része: „szeretek sportolni, így olyan gyakran járok edzőterembe, amennyire csak az időm engedi” – mondta egy interjúja során. A színésznő részben a kardio- gyakorlatoknak köszönheti fittségét, mint például az aerobic vagy a rendszeres futás. Utóbbit az edzőtermen kívül kutyájával űzi: hetente négy-hét alkalommal futnak négylábú kedvencével.

Nicolette 3 éves kora óta szeret lovagolni, de közel áll hozzá a röplabda és a harcművészetek is. Otthon nincs konditerme, ám lakásában sem kell lemondania a mozgás öröméről. Ezt többnyire a házimunkában találja meg – ezeket a „gyakorlatokat” ráadásul legszívesebben meztelenül végzi!

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X