Főoldal > AKTUÁLIS > Hosszú Katinka: “Álmomban is úszni szoktam”

Hosszú Katinka: “Álmomban is úszni szoktam”

BiotechUSAedzésHosszú Katinkasportúszás
0

Írta:

Interjú a világ legtöbbet versenyző úszójával

 Másfél éve dolgozol együtt a piacvezető táplálék-kiegészítő gyártó BioTechUSA-val, ez az együttműködés pedig most még szorosabbá vált. Mesélnél erről bővebben?

Én mindig olyan partnerekkel dolgozom együtt, akivel megvan az a bizonyos közös nevező, közösen tudunk gondolkodni és fejlődni.  Ilyen cég a BioTechUSA, akikkel először 2014 őszén kerültem kapcsolatba. Ekkor jelent meg az első motivációs könyvem, A magyar Iron Lady, amely nem a megszokott módon, könyvesboltokban, hanem a BioTechUSA boltjaiban és webshopjában vált elérhetővé az emberek számára. A könyv megjelenését egy könyvdedikációval egybekötött országos road show kísérte a BioTechUSA boltjaiban, melynek akkora sikere volt, ami bennünket is meglepett. Az egy évvel később megjelenő folytatás, az Iron Lady – Az átalakulás esetében már nem volt kérdés, hogy ezt szintén ugyanezen a módon fogjuk terjeszteni és megint lesz országos roadshow, illetve az együttműködést tovább mélyítve piacra dobtuk a céggel közösen kifejlesztett Iron Series termékcsaládot, amely az Iron Meal fantázianévre hallgató magas fehérjetartalmú étkezéshelyettesítő italport és az Iron shakert foglalja magában. A tárgyalások során Lévai Bálinttal, a vállalat ügyvezető igazgatójával jó barátok lettünk, és egy ideje reggel 6.00-kor együtt indítjuk a napunkat az edzőteremben. Barátságom és nagyrabecsülésem jeléül neki ajándékoztam azt az úszódresszt, amit a kazanyi világbajnokságon viseltem. A közös szemléletnek, a sikeres együttműködésnek és a jó kapcsolatnak köszönhető, hogy ez a korábban üzleti alapú kooperáció most egy teljesen új szintre lépett, ugyanis egy 5 évre szóló szponzorációs szerződést írtunk alá, melynek értelmében a márka arca lettem.

Két motivációs könyvet írtál, már tervezed a harmadikat, mindemellett a közösségi média felületeiden is folyamatosan motiválod a rajongóidat. Hogy lett Hosszú Katinkából motivátor és miért fontos ez a számodra?

Ez nem egy előre eltervezett dolog volt, teljesen spontán jött. A londoni olimpia és a barcelonai világbajnokság között eltelt időszakban nagyon sokat tanultam magamról. Arra gondoltam, érdekes lenne, ha megírnám, én hogy láttam az eseményeket, hogy sikerült egy nehéz helyzetből tanulnom és felállnom.  Magyarországon ezelőtt nemigen volt olyan, hogy motivációs könyv, de férjem és edzőm, Shane nagyon bíztatott, hogy írjam ki magamból az elmúlt évek tapasztalatait és mindketten nagyon bíztunk benne, hogy a könyvet a publikum örömmel fogadja majd. Hogy az emberek mennyire ki vannak éhezve arra, hogy valaki személyes példáján keresztül kapjanak inspirációt, az az első roadshow alkalmával derült ki. Nemcsak rengeteg ember jött el, de már kérdezték, hogy mikor jön a második könyv. A közösségi média felületeim is azért fejlődtek fel ennyire – a Facebook oldalamon több mint 260 000 követőm van, az Instagram profilomon pedig több mint 95 000, mert azok a visszajelzések jöttek, hogy erre igény van. A sikerhez vezető út sokkal fontosabb, mint a végén az eredmény, és ezt az utat a rajongóimmal együtt járjuk be, így az én sikereimet egy kicsit a sajátjuknak is érezhetik.

Ennek a küldetésnek időközben jelmondata is lett: hard work always pays off, azaz magyarul a kemény munka mindig kifizetődik.

Ez ugyanúgy nem egy kitalált dolog volt, az első könyv dedikációjánál az aláírásommal együtt ezt írtam bele a könyvekbe, Shane pedig szintén, csak angolul. Itt megint csak a visszacsatolás döntött, ugyanis az embereknek ez annyira tetszett, hogy mára ez lett a cégünk filozófiája, az image része, ez az, amivel mi magunk is azonosulunk.

Az Iron Lady egy igazi kemény csaj, egy szuperhős, aki minden áldott nap keményen megküzd a céljaiért, és mások igazáért is kiáll. Ki, mi motiválja az Iron Lady-t, mi visz tovább, ha elfáradtál?

Engem a rajongóktól kapott figyelem és szeretet motivál. Nagyon érdekes, mert amikor fáradt vagyok, vagy rosszabb a kedvem, akkor mindig jön valami olyan pozitív visszajelzés, ami emlékeztet arra, hogy miért is érdemes ezt csinálni. Múltkor a Komjádiban egy kislány nézte végig az edzésemet, csendben figyelve a lelátóról. Az edzés végén odajött és elmondta, hogy 200 km-t utazott, csak azért, hogy lásson, és igazán nem akar zavarni, ő nem egy őrült rajongó, csak annyit szeretne mondani, hogy mennyire inspiráló, amit csinálok. Vagy például nemrégiben San Francisco-ban vacsoráztunk, amikor odajött az asztalunkhoz egy édes kislány, aki annyit mondott, hogy szeret és köszöni szépen, hogy vagyok és teszem a dolgomat. Az ehhez hasonló visszajelzések hihetetlenül feltöltenek.

Bokros teendőid mellett üzletasszonyként is tevékenykedsz, vezeted a férjeddel közös cégeteket, az Iron Corporationt, melynek égisze alatt megalapítottad az Iron Nation-t. Mi is ez pontosan?

Csapatunk, az Iron Team 14 főből áll, kollégáink zömének ez az első munkahelye, igyekszünk ugyanis lehetőséget adni a tehetséges pályakezdő fiataloknak. A cég fejlesztését illetően a BioTechUSA számunkra egy követendő példa, egy igazi „nagy testvér”, hiszen ők is egy néhány főt számláló családi vállalkozásból nőtték ki magukat Európa vezető táplálék-kiegészítő gyártójává, ahol ma már több mint 400 fő dolgozik. Az Iron Nation-nel egy olyan közösséget hoztunk létre, amelynek tagjai kortól, nemtől és készségektől függetlenül egytől egyig kiemelkedő személyiségek, azáltal, hogy minden nap legyőzik önmagukat. Ahhoz, hogy az Iron Nation-höz tartozz, nem kell világbajnoknak lenned. Légy őszinte önmagadhoz, és  emlékeztesd magad arra, hogy a kemény munka és a folyamatos elszántság mindig kifizetődik. Ez arról szól, hogy minden nap próbálj meg jobb lenni, mint tegnap voltál, és a hajlandóságról, hogy ezért kész is vagy tenni. Nem számít, hogy egyedülálló szülő, diák, egyszerű munkás vagy üzletember vagy. Minden egyes napot egy lehetőségnek tekints arra, hogy jobb legyél. Jelenleg azon dolgozunk, hogy az Iron Nation számára újabb és újabb olyan termékekkel tudjunk előrukkolni, amelyek az Emlékeztető karkötőhöz hasonlóan a motivációt szolgálják, és remélhetőleg segítenek átlendülni a mindennapi nehézségeken.

Hol tartotok az olimpiára történő felkészülésben? Van egyáltalán ilyen, vagy folyamatos felkészülésben vagytok a sok verseny miatt, amiken folyamatosan indulsz?

A londoni olimpia után kihagytam két hetet, azóta viszont nem volt olyan nap, amikor ne edzettem volna. Ahogy kérdezted is, folyamatosan készülünk, próbálunk minden évben jobbak lenni. Edzés és versenyek tekintetében gyakorlatilag minden év hasonlóan néz ki, mindig nyáron van a nagy verseny, idén ez az olimpia, ahol 8 számban kvalifikáltam magam. Mi Shane-nel ketten készülünk, ő nemcsak az edzőm, a férjem is, ennek köszönhetően nagyon jó köztünk a kommunikáció, amit kulcsfontosságúnak tartok edző és tanítványa között. Nagyon sokat számít, hogy nemcsak egy vagyok több úszó közül, hanem a program teljesen rám van szabva.

Hogy néz ki az Iron Lady edzésmunkája?

Heti 6 alkalommal kora reggel az edzőteremben indítom a napomat, itt 2,5-3 óra súlyzós edzést végzek. Ezt követően úszom, illetve délután is. Egy úszóedzés átlagosan 7-8 km. A mai napig imádok úszni, még álmomban is úszni szoktam. Az edzésmunkában nagyon fontos a regeneráció, ezt egy jéggel feltöltött kádban végzem napi rendszerességgel. Ez felgyorsítja a vérkeringést, csökkenti az izomlázat, és alkalmas kisebb gyulladások megszüntetésére is.

Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb a sok közül?

A 2015-ös kazanyi világbajnokságon új világcsúcs idővel (2:06,12) lettem aranyérmes 200 m vegyesen. Erre azért vagyok különösen büszke, mert az évek során 25 m-es medencében már többször is sikerült megdöntenem a világrekordot, azonban 50 m-es medencében ez az első világcsúcsom. A barcelonai világbajnokság is külön helyet foglal el a szívemben, ugyanis ez volt a Shane-nel közös munkánk első nagy megmérettetése. Amikor elkezdtünk együtt dolgozni, megbeszéltük, hogy az első évet tesztévnek tekintjük, melynek végén leülünk és értékeljük az addig elvégzett munkát. Az itt elért eredmények – aranyérem 200 és 400 m vegyesen és bronzérem 200 m pillangón – azt mutatták, hogy jó úton haladunk és ez nagyon nagy önbizalmat adott mindkettőnknek.

A kemény edzés ugyan nagyon sokat számít, önmagában azonban nem elég, ha az nem párosul helyes táplálkozással. Te hogy viszed be a számodra szükséges napi 5-6 000 kalóriát

Általában naponta ötször étkezem, ezt igyekszem betartani. Gyakorlatilag az egész napom abból áll, hogy úszom és eszem. Reggelente Iron Meal turmixszal kezdek, ebből az epres ízű a kedvencem. Igyekszem minél egyszerűbben enni, rengeteg húst, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok. Tudom, hogy húsból leginkább a sovány szárnyas húsok ajánlottak, nekem azonban nagy kedvencem a vörös hús, ami iszonyúan jól esik, érzem, hogy feltölt energiával. Időnként persze nekem is becsúszik egy-egy csaló étkezés, például imádom a pizzát. Az étkezésemet pedig táplálék-kiegészítőkkel tökéletesítem.

A táplálék-kiegészítőknek jelentős szerepük van abban, hogy az élsportban egyre jobban tolódik ki az életkor, drasztikusan fejlődik a tudomány a sport mögött.

A táplálék-kiegészítés ma már fontos része az élsportnak, annak ellenére, hogy Magyarországon a sportolók között sokszor még mindig tabunak számít a hozzá tévesen kapcsolódó negatív előítéletek miatt. Egy sportolónak olyan megnövekedett táplálkozási igényei vannak, például sokkal több fehérjebevitelre van szükségünk, amit pusztán élelmiszerből egyszerűen nem tudunk fedezni. Én rendszeresen fogyasztom a BioTechUSA-val közösen kifejlesztett Iron Meal-t, Iso Whey Zero gyorsan felszívódó tejsavó-fehérje izolátumot edzés után és Casein Fusion lassan felszívódó, kazeinből és tejfehérjéből készített fehérjekészítményt lefekvés előtt. Edzés közben az állóképességi sportolóknak dedikált Endurance termékcsalád Isotonic italát fogyasztom, ami egy szénhidrát-elektrolit oldat, így hozzájárul a teljesítményem hosszú távú fenntartásához a hosszan tartó edzés alatt. Emellett multivitaminokat és egyéb vitaminkészítményeket is használok.

A nemrégiben aláírt szponzorációs szerződés keretében júniusban téged üdvözölhetünk az óriásplakátokon a BioTechUSA júniusi kiemelt terméke, az Arthro Guard arcaként.

A világ legtöbbet versenyző úszójaként folyamatosan feszegetem a határaimat. Naponta 15 km-eket úszom a medencében, ami nagyon igénybe veszi az ízületeimet, képzeljétek csak el, hány karcsapást végezhetek egy-egy edzés alatt. Ezért használom ízületeimre a 17-féle hatóanyagot, köztük glükozamint, kondroitint, MSM-et, kollagént, kalciumot és mangánt tartalmazó Arthro Guard készítményt.

Akad azért néha szabadidőd? Ilyenkor mit szoktál csinálni?

Habár Shane-nel gyakorlatilag 0-24-ben együtt vagyunk, sokszor az együtt töltött idő alatt az edző szerep dominál, ilyenkor pedig a férj nagyon hiányzik. Nagyon is szükségünk van arra, hogy férj-feleségként is minőségi időt töltsünk együtt. Ezért ha van egy kis szabadidőnk, akkor ’date night’-ot tartunk, ilyenkor vacsorázni és moziba megyünk. Mindketten imádjuk a rap zenét, a cool edzőcipőket és a kosárlabdát, nagy példaképem LeBron James amerikai profi kosárlabdázó, akit a nemzetközi média az NBA jelenlegi legnagyobb sztárjaként tart számon.

Mindannyian szívből drukkolunk neked, nektek, hogy Rióban sikerüljön megszerezni a gyűjteményből hiányzó olimpiai aranyérmet és a harmadik házassági évfordulótokat már olimpiai bajnokként ünnepelhessétek. Mi lesz utána?

Bárhogy is alakul, Rio után gőzerővel folytatom tovább az úszást, 2020-ban, Tokio-ban is szeretnék indulni. Mellette párhuzamosan építem tovább a vállalkozásomat, ugyanis ezzel szeretnék, szeretnénk foglalkozni hosszú távon. Egyszer pedig biztosan eljön az az idő is, amikor megállapodunk, és a férj-feleség-edző-tanítvány szerepkörből egy új szintre lépünk, ahol elsősorban anya és apa leszünk, ugyanis három gyereket szeretnénk majd.

Forrás: BioTechUSA


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X