Főoldal > AKTUÁLIS > Rihanna már megint Leóval flörtöl

Rihanna már megint Leóval flörtöl

DrakeénekesnőLeonardo DiCapriorandiRihannaszerelemszínészsztár
0

Írta:

Nem tud elszakadni egymástól a két világsztár

Nemrég még azt olvastuk, hogy Rihanna Drake-ért van odáig, de a rapper nem foglalkozik vele olyan komolyan, mint ahogy azt az énekesnő szeretné. De úgy tűnik, RiRi nem csügged, sőt, ismét összeakadt egy régi hódolójával.

A Coachella fesztiválon ugyanis többen látták, amikor a tömegben Leonardo DiCaprio oldalán jelent meg, és állítólag flörtöltek is egymással. Ezt nem tudjuk, de az tény, hogy arról a pillanatról fotó is készült, amikor az Oscar-díjas színész súgott valamit a szexi énekesnőnek, aki elmosolyodott a hallottakon.

Rihanna és Leo állítólagos kapcsolatáról már tavaly is sokat suttogtak Hollywoodban, de akkor az énekesnő azt mondta egy interjúban, hogy most inkább nem kell neki pasi, mert a karrierjére szeretne koncentrálni. De ki tudja, azóta meggondolhatta magát… ezt állítják azok is, akik januárban látták a két hírességet Párizsban együtt bulizni, sőt, állítólag csókolózni is.

Vajon Leo mit kedvel legjobban RiRiben? A kérdés persze költői, de szerintünk az biztos, hogy azt ő sem tudja nem észrevenni, mennyire csinos az énekesnő. Ezt persze munkával és odafigyeléssel éri el: vonalai megtartása érdekében egyébként próbál helyesen, átgondoltan táplálkozni, és sokat sportolni. Ez nem is esik nehezére, mivel számos mozgásformát szeret.

Kedvencei a vízi- és vízparti mozgásformák, és különösen azok, amelyeknél a sport némi extremitással párosul. Szívesen száguld a vízen hajóval, motorcsónakkal, de a jet-skizésért és a szörfözésért is rajong. Olykor pedig a levegőbe is emelkedik egy kis kalandot keresve: korábban parasailingezés közben kapták őt lencsevégre a francia Riviérán, ahol láthatóan remekül érezte magát.

Az étkezéseket illetően ma már nem pártolja az extrém megoldásokat. Régebben azt mondta, olykor diétázik, vagy egy nap csak egyszer eszik, ha épp úgy alakul az időbeosztása, de ehelyett ma már minden nap betartja a három főétkezést, valamint tízóraizik és uzsonnázik is.

Rihanna Harley Pasternak 5 faktoros diétája szerint táplálkozik, így sok rostot és ballasztanyagokat, fehérjéket, kevés zsírt és szénhidrátot, valamint két-három liternyi szénsavmentes ásványvizet fogyaszt.

Nagyon szereti az indiai és thai konyhát, kedvenc sütije pedig a sajttorta, amiből csak mértékkel ehet. Ugyanez vonatkozik kedvenc Häagen-Dazs fagyijaira és az Oreo kekszre is, aminek ritkán tud ellenállni – a mértéktartást itt is szem előtt kell tartania.

Étrendjéhez változatos feladatokból álló edzésmódszer is társul. Heti öt, alkalmanként 25 perces edzés vár Rihannára is, ahol szintén Harley Pasternak útmutatásait betartva dolgozik alakja megőrzésén. Bemelegítésként 5 perc kardióval kezd, ami általában futás, szökdelés vagy bringázás. Majd 5 perc felsőtest-, és ugyanennyi ideig tartó alsótest-erősítés következik. Ezután 5 perc fenék- és hasizom-erősítés, és zárásként ismét 5 perc kardió jön.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X