Főoldal > AKTUÁLIS > Egészséges gyerekből lesz a boldog felnőtt!

Egészséges gyerekből lesz a boldog felnőtt!

edzésgyerekVitakid Egyesület
0

Írta:

Az egészséges, sportos gyerekekért jött létre a VitaKid

Létezik egy egyesület, amely azért jött létre, hogy lehetőséget nyújtson a jövő generációjának egy teljesebb és egyben egészséges életmód kialakításhoz. A VitaKid célja, hogy tegyenek valamit a gyermekek mozgásszegény életmódja ellen.

Ez a harc nem alaptalan. Magyarország lakosságának 77 százaléka nem sportol rendszeresen, 10 gyerekből 4 túlsúlyos. Az egészségtelen gyerekből pedig az esetek nagy részében egészségtelen felnőtt válik, és a folyamatot meg kell állítani. Ma már ugyan trend lett az egészséges életmód, a helyes táplálkozás, de ez elsősorban a 30-40 éves korosztályra jellemző.

Okos, tudatos felnőtt a cél

A VitaKid Egyesület elnöke szerint, ilyen sportegyesület nincs is még egy, mint az övék. „Értéket közvetítünk a gyerekek számára, a közösségbe tartozás élményét nyújtjuk, ami a mai világban egyre ritkább. Olyan tudással látjuk el a gyerekeket, amire szükségük van ahhoz, hogy okos, tudatos, fitt felnőttek legyenek” – véli Pálos Attila, aki ma már okleveles szakedző, de gyerekkorában ő is dundi fiúcska volt. Ő az elhízás egyik okának a felgyorsult világot tartja. A gyerekek már nem fára másznak, hanem okostelefont nyomkodnak, és futkározás helyett is inkább a számítógép előtt ülnek.

Mit nyújt a VitaKid?

Elsősorban általános és középiskolás gyerekek részére komplex életmód és sportprogramot biztosít, de nem versenysport céllal. Életmód és táplálkozási ismeretek oktatását és terjesztését látják el az iskolákban. Kiemelt terület az elhízott gyerekek kiszűrése orvosi háttérrel, testnevelő tanárok, edzők és gyógytornászok által vezetett foglalkozásokon. A VitaKid tagok részére a rendszeres testedzés és sportolás lehetőségét biztosítják. Fontosnak tartják, hogy egy olyan légkört tudjanak biztosítani, ahol a túlsúllyal küzdő gyermekek is bátran, jó érzéssel mernek az egészséges életmódra váltani.

A család fontossága

Az Egyesület egyik legfontosabb feladatának tartja az együttműködést a családokkal és a gyermekek háttérintézményeivel. A sikeres munkához elengedhetetlen bevonni a szülőket, mivel támogatásuk nélkülözhetetlen az egészséges életmód, az ideális testösszetétel eléréséhez, megtartásához, valamint a gyermekek testi, lelki és szellemi fejlődéséhez szükséges optimális feltételek biztosításához. Éppen ezért az edzéseken a szülők ingyen beállhatnak sportolni. Az évek alatt többen fogalmaztak már úgy, hogy a közös mozgás felért egy családterápiával.

Nincs tiltott étel

Kulcsfontosságú az is, hogy mit eszik egy gyerek. Pálos Attila szerint nincs tiltott élelmiszer, minden a mértéken, a helyes arányokon múlik. Az még nem tragédia, ha egy csokit elmajszol a gyerek, de érdemes rászoktatni, hogy van alma és müzliszelet is.

Ismerd meg jobban a VitaKidet!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X