Főoldal > AKTUÁLIS > Újra szingli Julia Roberts unokahúga

Újra szingli Julia Roberts unokahúga

Emma Robertsesküvőjulia robertspasiszakításszépségszinglisztár
0

Írta: and

Véget ért Emma Roberts és Evan Peters jegyessége. Julia Roberts unokahúga és vőlegénye az Adult World

Véget ért Emma Roberts és Evan Peters jegyessége. Julia Roberts unokahúga és vőlegénye az Adult World című, 2013-as film forgatásán találkoztak egymással, és szenvedélyes kapcsolatukat 2014 karácsonyán eljegyzéssel tették még komolyabbá, ám most úgy tűnik, mégsem volt elég erős a szerelmük ahhoz, hogy kiállja az idő próbáját.

„Azért szakítottak, mert elmúlt a lángolás, és úgy érezték, a kapcsolatuk végleg kihűlt. Mindketten jobbnak látták, ha békében elválnak egymástól, így drámázás nem is volt” – nyilatkozta a sajtónak egy névtelenséget kérő ismerősük.

Emma számára egyébként mindig fontos a harmónia, amit ebben a kapcsolatban már nem érzett. Most viszont, szingliként ismét rátalálhat, de korábban azt mondta, egészséges életmódjával is tesz az őt körülvevő harmónia, illetve harmonikus kisugárzásának erősítéséért.

„Sokat mozgok, egyik kedvenc mozgásformám a Pilates. Elég türelmetlen ember vagyok, de itt lassan kell mozogni, ami jót tesz nekem. Emellett elég sok a stressz a hétköznapjaimban, amitől olykor fáj a nyakam és a hátam. De a Pilates ezt is enyhíti, ráadásul az egész testem sokkal rugalmasabb tőle” – mondta.

A 24 éves híresség igazi örökmozgó, aki imádja a pörgést, épp ezért másik kedvenc mozgásformája az olykor sokkal gyorsabb, lendületesebb mozdulatokat is beépítő rúdtánc. „Egy barátnőmmel kezdtem el rúdtáncra járni, akivel nemcsak sportolni akartunk, hanem remek szórakozásra is vágytunk együtt” – árulta el.

„Ott jöttünk rá, mennyivel erősebb felsőtestre lenne szükségünk ahhoz, hogy ezeket a gyakorlatokat rendesen végig tudjuk csinálni. Szóval az elmúlt időszakban bőven volt min erősíteni” – tette hozzá.

emmaroberts2.jpg ()

A Kutyaszálló, a Valentin nap, a Rokonlelkek és a Sikoly 4., valamint a Nincs mese című sorozat színésznője amellett, hogy erősödött, érzése szerint sokkal magabiztosabb is lett a rúdtáncnak köszönhetően – olyan hírességekhez hasonlóan, mint például Kate Hudson, Amy Adams vagy Teri Hatcher.

„De nemcsak arra ügyelek, hogy eleget mozogjak, hanem arra is, hogy egészségesen étkezzek. Ez a mamám szerint nemcsak a külső miatt fontos, hanem a belső miatt is. Ezért tanácsolta nekem, hogy figyeljek oda magamra, és ezt meg is fogadtam” – ismerte be.

Emma sok gyümölcsöt, salátát és sovány húst fogyaszt, de mivel a zöldségek nem a kedvencei, ezekből sokáig nem evett eleget. „Ez a gond úgy oldódott meg, hogy manapság inkább zöldséglevet készítek, ezt szürcsölöm el a megfelelő vitaminbevitel érdekében” – mondta.

A csinos színésznő szabadidejében legszívesebben olvas, internetezik, tévéshow-kat néz, vagy a barátaival tölti az idejét. Mint mondja, velük nemcsak jókedvre derül, hanem elkerülheti a hírnév árnyoldalait is, mint például az alkohol vagy a drogok.

Ami pedig a bőrápolást és –védelmet illeti, Emma egy interjúban elárulta: már huszonévesen is komolyan veszi bőre védelmét és táplálását. Nemcsak azt válogatja meg, hogy milyen krémeket és sminkeket használ, hanem sok ásványvízzel és sötét színű zöldségek fogyasztásával is tesz a bőre szépségéért. „Minél sötétebb színű egy zöldség, annál több napfény érte, ami nagyon jót tesz a bőrnek is” – vélekedett a színésznő.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X