Főoldal > AKTUÁLIS > Karlie Kloss alsónemű nélkül jelent meg a gálán

Karlie Kloss alsónemű nélkül jelent meg a gálán

alsóneműbugyidiétaétkezésfogyásKarlie Klossmeztelenmodellruhatest
0

Írta: and

Akik szemből látták Karlie Kloss-t a párizsi amfAR gálán, azt hihették, szépséges tünd&

Akik szemből látták Karlie Kloss-t a párizsi amfAR gálán, azt hihették, szépséges tündérnek öltözött lila, földig érő Versace ruhájában – ám a meglepetés akkor jött, amikor a 22 éves amerikai modell kicsit oldalt fordult. Ekkor mindenki láthatta, hogy ruhája oldalt bizony eléggé kivágott, és ennek okán ő nem is vett fel sem bugyit, sem melltartót a Versace divatshow-ra – na és az azt követő gálára sem.

Bár egyesek szerint túl vékony, rajongói továbbra is csodálják a Chicago-i születésű szépség sudár alakját, illetve próbálják ellesni diétás- és fitnesztitkait. Karlie pedig nem is fukarkodik ezekkel, így ha egy-egy újság megkeresi, és erről kérdezik, készségesen válaszol.

„Számomra a reggeli a legfontosabb étkezés, de ha tehetem, ezt kicsit később iktatom be. Ha otthon vagyok New Yorkban, szeretek tovább aludni. Ébredés után iszom egy protein shake-et, lehetőleg csokisat, majd megyek az edzőterembe, és csak délután 2 körül reggelizem” – árulta el.

Ez a módszer számára bevált, és mint mondja, ekkor sokkal szívesebben lakmározik be gabonapehelyből, joghurtból, rántottából vagy épp palacsintából, mintha kora reggel kellene erőltetnie az evést.

„Ha viszont dolgozom, vagy utazom, nem egyszerű minden étkezést betartani, de általában sikerül. Sőt, élvezem annak az előnyeit, hogy olykor időzónát vagy országot váltok: Franciaországban nagyon szeretem csokis croissant-nal indítani a napom, Olaszországban pedig a friss gyümölcsök a kedvenceim” – mondta.

karlie2.jpg ()

Karlie gyengéje a csokoládé, amit nemcsak önmagában szeret, hanem palacsintában, kedvenc vegán sütijeiben, protein shake-ben, műzliszeletben… egyszóval bármiben. A szépség másokat is szívesen elhalmoz finomságokkal, ugyanis egyik kedvenc időtöltése a sütés.

Ami pedig az edzéseket illeti, korábban elárulta, hogy a modellkedés előtt balettozott, és szerinte vékony alkatát is ennek köszönheti – amellett, hogy valószínűleg szerencsés géneket is örökölt, így kevésbé hajlamos a hízásra.

Persze napjainkban sem lazsál: szinte minden nap jár edzeni, ami nála általában futást, kick-boxot és súlyzós gyakorlatokat jelent. „Szerintem akkor lesz eredményes az edzésünk, ha ragaszkodunk ahhoz a rutinhoz, ami nálunk működik. A következetesség nagyon fontos. Emellett úgy gondolom, az edzés csak megfelelő diétával együtt hoz igazán jó eredményt” – árulta el.

Majd hozzátette, hogy igyekszik annyi szénsavmentes ásványvizet inni az edzések előtt és után, amennyit csak tud. „A folyadékbevitelről nem szabad megfeledkezni. Ez nemcsak a testünknek szükséges, hanem a bőrünk szépsége miatt is” – magyarázta, hozzátéve, hogy ez utóbbi érdekében próbálja mindig kialudni magát, és rendszeresen jár kedvenc szépségszalonjába oxigénes arckezelésre.

Ami pedig a stílust és a divatot illeti, szerinte nem az a lényeg, hogy a legdrágább cuccokat halmozd, hanem az, hogy a hangsúlyt helyezd inkább az ügyességre és a kreativitásra. „Ha igazán trendi szeretnél lenni, keverd a drágább cuccaidat olcsóbbakkal, és elsősorban olyan ruhákat hordj, amelyek csinosak és kényelmesek. Hidd el, nem lehetetlen ilyeneket találni, és sokkal szexibbnek fogod magad érezni, mintha kényelmetlen cuccokban feszengenél. Ha pedig úgy érzed, nagyobb változásra van szükséged, vágasd le a hajad – olcsóbb, mint egy új ruhatár, és utána garantáltan dögösebbnek érzed majd magad” – mondta.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X