Főoldal > AKTUÁLIS > Lady Gaga bikiniben is büszkén mutatja meg teltebb alakját

Lady Gaga bikiniben is büszkén mutatja meg teltebb alakját

alakbikinidiétaénekesnőétkezésfogyásLady Gagastrandsztártáplálkozás
0

Írta: and

Ha van rajtunk néhány pluszkiló, és napokon belül nyaralni indulunk, valljuk be, azért a legtöbben p&

Ha van rajtunk néhány pluszkiló, és napokon belül nyaralni indulunk, valljuk be, azért a legtöbben pánikba esünk: hogyan fog majd állni rajtunk a bikini, és mit szól a párunk, ha így lát majd minket?

Nos, Lady Gagát láthatóan nem aggasztják ilyen és ehhez hasonló kérdések, hiszen nemrég a Bahamákon nyaralva kapta magára nem túl jelentős méretű bikinijét – méghozzá úgy, hogy azért neki is látnia kell azokat a pluszkilókat, amiket az utóbbi időben felszedett. Gyorsan hozzátennénk, hogy ez nem baj, sőt, az utóbbi időben a sztárok körében is menőbb a nőiesebb alak, mi inkább az énekesnő vagányságát szerettük volna hangsúlyozni az eset kapcsán.

A 29 éves híresség persze korábban azt is hangoztatta, hogy néhányan azt hiszik, máris úton van a gyermekáldás, pedig vőlegényével, Taylor Kinney-vel először esküvőt szeretnének. „Amúgy meg még csak most leszek 30” – hangsúlyozta a sztár, arra utalva, hogy ha rajta múlik, a baba még jócskán várhat.

ladygagabikini2.jpg ()Persze az alakja és kinézete miatt számos negatív kritikát kapott, de olyanok is vannak, akik szerint a kritizálókat csupán a rosszindulat vezérli – ez utóbbiak inkább annak örülnek, hogy az énekesnő végre egészségesen néz ki. Mert bizony volt arra példa, hogy túlzásba vitte a fogyókúrázást.

Az is előfordult, hogy veszélyes dolgokkal tartotta meg vékonyságát – ennek eredményeként 2009-ben hatszor került kórházba, mert alig evett valamit. Nem is csoda, hogy a teste nem bírta a megterhelést, és folyamatosan vészjeleket küldött neki. Egyik koncertjén például elesett a kimerültségtől, egy következő fellépést pedig le is kellett mondania, mert rosszul lett a színfalak mögött.
 
Lady Gaga háta mögött arról is pletykálnak, hogy anno Monster Ball turnéjára bébiétel-diétával fogyott le. Később pedig étel helyett alkoholból próbált kalóriákhoz jutni, ami csökkenti ugyan az esetleges szorongást, és biztosít némi kalóriát a szervezet számára, viszont hosszú távon senkinek sem ajánlott, mivel a szükséges vitaminokhoz és ásványi anyagokhoz az italokból nem lehet hozzájutni.
 
Az énekesnő nem erősítette meg, de nem is cáfolta ezeket az információkat. Később viszont egy brit lap kérdésére úgy fogalmazott, hogy egészséges popsztár-diétán van. „Nem eszem kenyeret, csak zöldségeket, sovány húst és halat” – árulta el.
 
De a sztár koreográfusa, Laurie Ann Gibson szerint a híresség étrendje nem ennyire egyoldalú, sőt, gyakran eszik azért mást is, mint zöldségeket és sovány húsokat. Rendszerint tofut, pulykahúst, humuszt és kókusztejet fogyaszt. Emellett néha elrágcsál egy-két szelet pirítóst, olykor pedig néhány korty fehérborral is kedvez magának.
 
Lady Gaga 2013 februárjában csípőműtéten esett át, emiatt egy ideig hanyagolnia kellett a táncórákat, de azt elmondta, hogy egyik kedvenc mozgásformája, a jóga továbbra is része a mindennapjainak.
 
Mások arról suttognak, hogy orrplasztikának is alávetette magát, ugyanis nózija kisebbnek és vékonyabbnak tűnik, mint amilyen korábban volt. De a sztár ezt cáfolta, hozzátéve, hogy rajta – sok kollégájával és kolléganőjével ellentétben – minden természetes, és ő büszke is erre.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X