Főoldal > AKTUÁLIS > Roxette koncert Budapesten!

Roxette koncert Budapesten!

ArénakoncertprogramRoxetteslágerszámzenekar
0

Írta:

30 éves pályafutásuk évfordulóját ünnepli minden idők egyik legsikeresebb európai bandája

30 éves pályafutásuk évfordulóját ünnepli minden idők egyik legsikeresebb európai bandája, a Roxette.
Május 19-én Budapesten is fellépnek legnagyobb slágereikkel, nem csupán a pár hete megjelent best of albumukat promotálva, de együtt bulizva magyar rajongóikkal is.

15 érdekesség rendkívüli pályafutásuk kapcsán:

•    Több mint 75 millió albumot adtak el és 34 daluk került fel a különböző nemzetközi slágerlistákra, ebből 19 az angol Top40-be is, 4 slágerük pedig még az amerikai slágerlistát is vezette
•    A Roxette volt az első, nem angol anyanyelvű csapat, akik MTV Unplugged koncertet adtak
•    Az It Must Have Been Love című dalukat csak az amerikai rádiók több mint 5 millió alkalommal játszották le, erről hivatalos BMI elismerést is kaptak. Ez a nótájuk mondható a legsikeresebbnek: több mint 20 országban vezették vele a slágerlistát, a német kislemezlistán pedig 9 hónapig (!) szerepeltek vele
•    Per Gessle már a Roxette előtt is megízlelhette a sikert, a 80-as évek elején az akkori legnépszerűbb svéd banda, a Gyllene Tider alapítója és gitárosa volt, egy EP-jük még az USA-ban is megjelent
•    Marie Fredriksson a nyolcvanas évek elején a nem túl sikeres Strul and MaMas Barn nevű bandával próbált ismertté válni, de rövid idő után feloszlottak és szólóban folytatta karrierépítését
•    Marie már a Roxette előtt is dolgozott Per-rel, 1981-től többször vokálozott lemezen és koncerten is a gitárosnak
•    A Roxette nevet eredetileg Per előző bandája választotta az amerikai lemezmegjelenésükhöz az angolul kimondhatatlan Gyllene Tider név helyett, Dr Feelgood 1975-ös Roxette című száma utánroxette2.jpg ()
•    Marie és Per a svéd EMI igazgatójának buzdítására állt össze duóban, saját bevallásuk szerint nekik eszükbe se jutott előtte, hiába dolgoztak már együtt többször is   
•    Nemzetközi karrierjük beindulása legendásá vált: egy amerikai cserediák vitte haza magával a Svédországban addigra már nagyon sikeres Look Sharp! albumot, és ő nyaggatta a helyi minneapolis-i rádiót, hogy játsszák le The Look című dalt az albumról. Amikor végre megtörtént, a hallgatók pozitív visszajelzései alapján hetek alatt szinte az összes amerikai rádió átvette a dal játszását, 2 hónap múlva pedig már első volt az amerikai kislemezlistán. Anno az amerikai fiatalemberrel a média is sokat foglalkozott, rádió- és TV műsorokba is meghívták a sztori kapcsán.
•    Joyride című daluk refrénje Per akkori barátnőjének üzenetéből született: Hello, you fool, I love you…
•    Tourism című 1992-es albumukat az előző világkörüli turnéjuk alatt vették fel, így különböző hotelszobákban, öltözőkben és egyéb hasonló helyeken rögzítették a dalokat
•    Almost Unreal című dalukat eredetileg egy készülő Bette Midler filmhez írták, de abból végül kimaradt. Helyette a csekély sikerű ‘Super Mario Bros’ sci-fiben használták fel, a dal ennek ellenére hatalmas európai nyári sláger lett 1993-ban
•    Bár sem Per, sem Marie nem beszél spanyolul, 1996-ban mégis kiadták a Baladas en Espanol című albumukat, amely régebbi angol nyelvű balladáik spanyol verzióit tartalmazta. Az album Spanyolországban és Dél-Amerika országaiban is óriási siker volt, mindenhol platina státuszt ért el.
•    Pályafutása során a Roxette több tucat díjat kapott, többek között Grammy-, MTV Music, Bravo-, Echo- és WMA-díjakat, hol az év daláért, hol a legjobb pop/rock csapatként, hol pedig a legjobb nemzetközi produkcióként
•    2003-ban a svéd király kitüntette őket “nemzetközi teljesítményük elismeréseként”

      
A május 19-i, budapesti koncertre jegyek még kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X