Főoldal > AKTUÁLIS > Segít a feladatra koncentrálni a rágózás

Segít a feladatra koncentrálni a rágózás

agyegészségrágó
0

Írta:

Brit kutatók szerint korábbi vizsgálatokból már kiderült, hogy a rágógumi fokozza a koncentr&

Brit kutatók szerint korábbi vizsgálatokból már kiderült, hogy a rágógumi fokozza a koncentrációt a vizuális memória feladatok teljesítése során, ezért a mostani kísérletek során egy hallással kapcsolatos memóriatesztet alkalmaztak.

A kísérletben részt vevő 38 önkéntest először két csoportra osztották, majd mindkét csoportnak egy 30 perces feladatot kellett teljesítenie. A feladat lényege az volt, hogy az előzetesen véletlenszerű sorrendben felolvasott 1-től 9-ig terjedő számok esetében fel kellett ismerniük a résztvevőknek a különböző mintákat (például páros-páratlan-páros). A különbség mindössze annyi volt, hogy az egyik csoport tagjainak rágózniuk kellett a kísérlet alatt.

Az összesített eredmények szerint a rágózó csoport tagjai gyorsabban és pontosabban oldották meg a feladatot, mint a másik csoportban lévők. A különbség a feladat teljesítésének vége felé vált nyilvánvalóvá, állítják a kutatók, akiknek részletes vizsgálati eredményei a British Journal of Psychology című szaklap márciusi számában olvashatók.

“Érdekes módon a nem rágózó résztvevők kissé jobban teljesítettek a kísérlet elején, de a rágózók a végére bőven lehagyták őket” – nyilatkozta Kate Morgan, a Cardiff Egyetem munkatársa. “Ebből arra következtethetünk, hogy a rágózás segít a feladatra összpontosítani, különösen, ha olyan feladatról van szó, aminek teljesítéséhez hosszan tartó folyamatos koncentrációra van szükség.”

Forrás: medipress.hu

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X