Főoldal > AKTUÁLIS > Szerinted változott? Cindy Crawford 30 éve a modellvilágban

Szerinted változott? Cindy Crawford 30 éve a modellvilágban

diétamodellsztártáplálkozás
0

Írta: and

Talán minden másképpen alakult volna, ha nem vállal idénymunkát 16 évesen, és egy jó

Talán minden másképpen alakult volna, ha nem vállal idénymunkát 16 évesen, és egy jó szemű fotós nem fedezi őt fel a kukoricaföldeken. A kép jól sikerült, és Cindy Crawford úgy döntött, megpróbálkozik a modellkedéssel – a többi pedig már divattörténelem, melynek néhány emlékezetes pillanatát most veled is megosztjuk.

1982 – az év, amikor minden elkezdődött. Cindy sokáig az Elite Modellügynökségnek dolgozott Chicagóban, közben egyetemre járt, de az igazi áttörést karrierjében egy New York-i szerződés hozta meg.

Ezt egy nagy szerelem követte: Richard Gere-rel a kilencvenes évek elején házasodtak össze. A férfit később az egyik legjelentősebb embernek nevezte az életében, közvetlenül a szülei után.

A kilencvenes évek elején a szerelemben és munkában is megtalálta számításait: a legkeresettebb modell lett az USA-ban, és 400 címlapon szerepelt, amivel biztosította belépőjét a világ szupermodelljeinek elit klubjába.

Cindy azt is többször bebizonyította, hogy nemcsak gyönyörű és okos, hanem szívesen jótékonykodik is. Mivel bátyja fiatalon elhunyt leukémiában, a sztár vagyonokat áldozott a betegséggel foglalkozó kutatásokra, illetve azon sztárok között volt, akik a kezdetektől az AIDS-betegek javára gyűjtő rendezvények mellé álltak.

cindy2.jpg ()

A galéria megtekintéséhez kattints a képre!

1990 augusztusában, mindössze 24 évesen megalapította saját sportruházati márkáját. Később többek közt bútorokkal, szépségápolási termékekkel, cipőkkel és parfümökkel is elkápráztatta rajongóit.

1993 – ebben az évben senki sem emlékszik, ki nyerte a legjobb színésznőnek járó Oscar-szobrocskát, ugyanis Cindy ragyogása és szuperszexi, mélyen dekoltált, narancsszínű estélyije mindenki mást elhomályosított az Oscar-gálán. Tündöklésével talán csak Richard Gere büszkesége kelhetett versenyre, akivel boldogságuk mégsem bizonyult életre szólónak: 1994-ben váltak el.

Vágya egy boldog családról még néhány évig váratott magára: 1998-ban ment feleségül Rande Gerberhez, akivel két gyermekük született, Presley Walker egy évvel esküvőjük után, vagyis 1999 nyarán, Kaya Jordan pedig 2001 szeptemberében.

Cindy a világ legjelentősebb magazinjaiban és reklámkampányaiban szerepelt, és olyan lapok listáin került a leggyönyörűbb nők közé, mint a People, a Men’s Health és a Maxim. A Playboy pedig 5. helyre sorolta a 20. század legszexibb sztárjainak listáján.

Bár 2000-ben bejelentette, hogy visszavonul a modellkedéstől, folyamatosan feltűnt divatbemutatókon, premiereken és egyéb eseményeken, mígnem 2011-ben hivatalosan is visszatért a modellvilágba, méghozzá egy csodálatos mexikói Vogue címlappal. Belépője hatásos volt, és miért is ne lett volna az, hiszen nemcsak rajongói imádják, hanem a divatvilág is.

Cindy karácsonya

A szupermodell és családja nem a fehér karácsony híve, ehelyett december végén összepakolnak, repülőre szállnak, valamilyen egzotikus úti cél felé véve az irányt. Nagy kedvencük Mexikó, ahol a tavalyi és tavalyelőtti karácsonyt is töltötték.

Fotó: Profimedia – Red Dot

Nézd meg ezt a kisvideót, hogy még többet megtudj Cindy diéta- és fitnesztitkairól!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X