Főoldal > AKTUÁLIS > Elképesztően vékonyra fogyott a fiatal énekesnő!

Elképesztően vékonyra fogyott a fiatal énekesnő!

0

Írta: and

Ashlee Simpson számára eddig ismeretlen problémával találta szemben magát: kisfia születése után ugyanis 13 kilónyi súlyfelesleg maradt rajta. Ő azonban nem esett pánikba, és nem kezdett már a szülés napján elképesztő eredménnyel kecsegtető villámdiétába, mivel számára a kisbabája egészsége volt az első. Pedig Ashlee terhessége alatt többek közt azt is pletykálták róla, hogy egyszer sírógörcsöt […]

Ashlee Simpson számára eddig ismeretlen problémával találta szemben magát: kisfia születése után ugyanis 13 kilónyi súlyfelesleg maradt rajta. Ő azonban nem esett pánikba, és nem kezdett már a szülés napján elképesztő eredménnyel kecsegtető villámdiétába, mivel számára a kisbabája egészsége volt az első.

profimedia-0086480310.jpg ()Pedig Ashlee terhessége alatt többek közt azt is pletykálták róla, hogy egyszer sírógörcsöt kapott túlsúlya miatt, majd elrohant egy üzletbe, ahol 6 darab „nullás méretű” farmert vásárolt magának. Ám az énekesnő szerint ez badarság.

„Gyermeket várni a leginspirálóbb, legérzelmesebb, legcsodálatosabb élmény, amit eddigi életem során átéltem. A súlyommal és a nadrágom méretével foglalkozom a legkevésbé. Csupán az érdekel, hogy problémamentes terhességem és egészséges kisbabám legyen” – árulta el a sztár.

Ashlee kisfia 2008 novemberében jött világra, a kismama pedig a szülés után két héttel kezdett fogyókúrázni: egy ételszállító cégtől rendelt magának minden napra diétás ételeket, és keményen be is tartotta az alacsonyabb kalóriatartalmú ételekből álló diétát. Ez a megoldás azért volt ideális számára, mert a kicsi mellett nem ért rá főzni, sem a kalóriákat számolgatni.

Azonban néha pár falat pizzát engedélyezett magának: amikor férje, Pete Wenzt rendelt némi olasz finomságot, Ashlee egy-egy szeletet elfogyasztott belőle, ám mindig sok zöldséget evett hozzá.

A híresség az alacsony kalóriabevitel mellett a sok mozgásra szavaz: egy kismamáknak szóló könyv segítségével, kisfiával együtt kezdett tornázni, melynek címe: Body After Baby: The Simple 30-Day Plan to Lose Your Baby Weight. Ez magyarul nagyjából annyit jelent, hogy „A szülés utáni test: egyszerű 30 napos program a pluszkilók leadásáért”.

Később tánccal hozta magát újra formába, valamint személyi edzőjével végzett személyre szabott gyakorlatokat saját edzőtermében. Ezek olyan intenzívre sikerültek, hogy a híresség túlságosan is lefogyott: 2009 nyarán ijesztő képek kerültek róla nyilvánosságra, melyeken csont és bőr volt. Akkor sokan anorexiájáról pletykáltak, ám ő ezt cáfolta. Mára azonban újra fitt és egészséges, amit vadóc szőke frizurája is még inkább kihangsúlyoz.

Fotó: Profimedia.hu

Játssz velünk, és nyerj páros belépőt a Borjour Gálára!

Erősítsük az immunrendszerünket!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X