Fogadd meg, hogy idén többet és jobban alszol!

alvásalváshiányalvásproblémaalvászavarinsomniakialvatlanságpihenésújévi fogadalom
0 0

Írta:

Az újévi fogadalmak kapcsán, az ilyenkor szokásos „leadom a pluszkilókat, tanulok valami újat és leszokom a dohányzásról”, önmagunknak tett életmódváltó ígéretek mellé érdemes feljegyezni a „mától kialszom magam” fogadalmat is. Elegendő alvás nélkül ugyanis a többi ígéretet is sokkal nehezebb lesz betartani.

Álmosan romlik a teljesítőképesség

Az agy fontos feladatot lát el éjszaka, ezt azonban csak alvás közben tudja maradéktalanul elvégezni. A pihentető alvás alatt távolítja el a neuronokból azokat a feleslegessé vált fehérjéket, amelyek napközben, az ébrenlét alatt zajló idegrendszeri folyamatok melléktermékeként keletkeztek – mondta el dr. Vida Zsuzsanna neurológus, szomnológus, a JóAlvás Központ főorvosa. Ha az alvásidő rövidsége miatt erre nincs elég ideje, a fehérjék az agysejtekben maradnak, hátráltatva a másnapi munkánkat, az összeszedett gondolkodást. A kialvatlanság miatt tehát csökken a kreativitás, romlik a teljesítő képesség, lassul az új információk feldolgozása és a problémamegoldó képesség is.

Fáradtan a leszokás is nehezebb

Aki keveset alszik, könnyen olyan körforgásba kerülhet, amiből nehéz kiszállni. Ha túlhajszolt, stresszes, emiatt napközben gyakran rágyújt, kávéval tartja ébren magát, akkor a szervezete hamarosan komoly energiahiánnyal fogja jelezni, hogy pihenésre, feltöltődésre van szüksége. Ha ekkor sem változtat a napirendjén, inkább még több koffeinnel és nikotinnal pörgeti magát, akkor még messzebb kerül a füstmentes mindennapoktól.

Kialvatlanul a fogyás sem megy

A pihenés hiánya a zsírpárnák megjelenéséhez is hozzájárul. Egy korábbi vizsgálat már beszámolt arról, hogy kialvatlan állapotban lehetőleg ne induljunk bevásárolni, mert ilyenkor hajlamosabbak vagyunk magasabb szénhidrát tartalmú élelmiszereket kosárba tenni. Az alváshiány miatt többet eszünk, ilyenkor ugyanis megemelkedik az éhséget jelző ghrelin hormon szintje a szervezetben, a jóllakottság érzését jelző leptin hormoné pedig csökken. Ha az újévi fogadalmaid között szerepel az álomalak elérése, akkor első lépésként tervezd meg, hogyan tudsz több időt szánni a pihenésre!

Alvás nélkül könnyebben megbetegszel

A folytonos betegeskedések, téli meghűlések helyett az idődet és energiádat fordítsd inkább a kitűzött céljaid elérésére! Ehhez azonban megint csak arra van szükség, hogy eleget és jól aludj. Az immunrendszer megfelelő működéséhez ugyanis pihentető alvásra is szükség van. Aki keveset alszik, könnyebben kapja el a télen egyébként is gyakori légúti betegségeket, így nehezebben boldogul munkában és tanulásban egyaránt, de a hosszú távú kilátások sem kedvezőek. Dr. Vida Zsuzsannától megtudtuk, hogy több, korábbi kutatás is igazolta az összefüggést az alváshiány és krónikus betegségek megjelenése közt. 2-es típusú diabétesz, magasvérnyomás betegség, szív- és érrendszeri betegségek veszélyeztetik azokat, akik nem szánnak elegendő időt a pihenésre.
alvas2.jpg ()

A mennyiség és a minőség is számít

A fentiek alapján jól látható, hogy ha tartósan a szükségesnél kevesebbet alszunk, akkor az a külsőnkön is nyomot hagy és hangulatunk, egészségünk is megsínyli. Egy felnőtt ember napi alvásszükséglete 7 és 8 óra között mozog, de nem elég, ha csak a mennyiségre figyelünk. Többször hangsúlyoztuk a pihentető alvás jelentőségét – mondja Vida főorvosnő. Ez azt jelenti, hogy nem elég, ha valaki időben eleget alszik. Ha alvás közben többször ébred, nehezen alszik el, horkol, vagy egyéb alvással kapcsolatos panasza jelentkezik, zavart szenved az alvás természetes ritmusa, az alvás minősége. Az érintett nem ébred frissen, napközben fáradt, ideges lehet, fejfájásra panaszkodhat. Ha tehát valaki úgy érzi, hogy hiába alszik eleget, mégsem érzi kipihentnek magát, érdemes alvásvizsgálatot végeztetnie, melynek eredményei alapján a kezelőorvos megoldást találhat a problémára.

Forrás: JóAlvás Központ

Fotó: 123 RF


További cikkeink a témában

aszpirinegészség

Aszpirinnel a rák ellen

Írta:
tegnap 0 0

Három brit kutató arra a következtetésre jutott a vizsgálataik során, hogy a naponta kis dózisban szedett aszpirin segít megelőzni a rák kialakulását, sőt még a meglévő daganat szétterjedését is. De mitől ilyen jó, és mi egyáltalán az aszpirin?