Főoldal > EGÉSZSÉG > A cukros üdítők növelik a rák kockázatát

A cukros üdítők növelik a rák kockázatát

cukorcukros üdítőráküdítő
0

Írta:

Egy svéd tanulmány szerint a sok cukros üdítőt fogyasztó emberek között jóval nagyobb az epeutak rákos betegségek és epekő kialakulásának kockázata.

Az orvosok még manapság is elég keveset tudnak az epeutak, epehólyag betegségeiről, de egy svéd kutatás szerint az elhízás, a magas vércukorszint növeli a rosszindulatú daganatok és egyéb betegségek kialakulását az epében. Mivel a szénsavas, cukros üdítők hozzájárulnak a magas vércukorszint és a túlsúly kialakulásához, közvetett módon a rák kialakulásának kockázatát is növelik.

A kutatás során több mint 70 000 felnőtt ember étkezési szokásait és egészségi állapotát követték figyelemmel 13 éven keresztül. A kutatási eredmények megdöbbentőek. A cukrozott gyümölcsleveket és üdítőket (a mesterséges édesítőszereseket is beleértve) fogyasztók között a rákos betegség kialakulásának kockázata kétszerese volt azokhoz képest, akik mellőzték az ilyen italokat. Az epeúti rák esélye pedig 79%-kal volt nagyobb. A kutatók szerint egyértelműen kijelenthető, hogy az epeúti rák kialakulását növeli a cukros üdítők fogyasztása. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy a svéd tanulmány az első, és ez idáig egyedüli kutatás a témában.

15399737 - cold iced tea with straws and lemon slices in summer sun.

A kutatás legelején a résztvevők egy kérdőív kitöltésével számoltak be arról, hogy mennyi üdítőt fogyasztottak az elmúlt héten és az előző évben. Amikor 1997-ben a résztvevők válaszoltak, körülbelül a fele küzdött túlsúllyal az átlagosan 61 éves embereknek. A kutatók azt is megfigyelték, hogy aki napi két vagy több adag cukros üdítőt, gyümölcslevet fogyasztott, nagyobb valószínűséggel küzdött túlsúllyal vagy cukorbetegséggel, és általában ezek az emberek magasabb kalóriatartalmú étrendet követtek, amiben a szénhidrát, a cukor dominált.

A megnövekedett vércukorszint és túlsúly kapcsolatba hozható az epehólyag és epeúti daganatok kialakulásával, de mivel a kutatás megfigyelésen alapszik, nem bizonyítja a közvetlenséget. A kutatás nagy hibája például, hogy nem veszi figyelembe a változó táplálkozási szokások lehetőségét, mivel a fogyasztási szokásokat csak a megfigyelés elején kérdezték meg a vizsgálati alanyoktól. A pontos összefüggés a daganatok és cukros üdítők fogyasztása között még ma is zavaros, de a fogyasztók és egészségtudatosan élők számára az üzenet egyértelmű – mondta a kutatásban résztvevő egyik tudós.

Fotó: 123RF


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X