Főoldal > EGÉSZSÉG > Ezektől a hangoktól írtózunk a legjobban

Ezektől a hangoktól írtózunk a legjobban

fülhalláshangzaj
0

Írta:

Te milyen hangoktól irtózol?

Emlékszem, amikor egy-egy órán a tanár véletlenül hozzáérintette a körmét a táblához. Voltak, akik hangosan feljajdultak e hangra, mások viszont sztoikus közönnyel néztek szét a pillanatra felbolydult osztálytermen, hogy aztán visszarévedjenek irományaikba. Azóta a madárcsicsergéssel vagyok hasonlóképp, merthogy azt – úgy rémlik imádni kéne, valahogy mégsem megy hajnal ötkor, amikor még tulajdonképp inkább aludnék, ha nem keltene fel a madárhang. Ebből kiindulva úgy vélem, abban egyet érthetünk, hogy egyénenként változik kinek melyik a legkellemesebb és a legkellemetlenebb hang a világon. Jöjjön hát az angol top lista, amit a Drayton Manor vidámpark megbízásából végeztek a szigetországban.

A leginkább visszataszító hangok

1. táblán megcsikorduló köröm: Talán nem véletlen, hogy ez áll a világ más táján is a legkellemetlenebb hangok lajstromának élén, hiszen ezzel élete folyamán mindenki találkozik, és sokszor rossz emlékek is fűződnek hozzá. 

2. hányás hangja: Ennek a szónak igen intenzív a jelentése. Ahogy ránézünk, szinte látjuk és halljuk is rögvest a történést magát, ami a bulik kevésbé fényes oldalát eleveníti fel sokak előtt.

3. autóriasztó: Hazánkban már lecsengett a divatja szerencsére az éktelen vijjogást utánzó – és ha a betörőt nem is, de az átlagos járókelőt biztos elriasztó- berendezésnek, ám úgy látszik az angoloknál még, vagy most is, reneszánszát éli a kütyü, vagy még mindig ilyen élénk emléket idéz annak zaja.    

4. fogorvosi fúró: Igen, ez sem könnyű eset. Ahogy ránézel a szóra, már hallod is, amint kotorásznak a szádban, számodra igen megalázó pózban.

furo2.jpg ()

5. köpés: Hát ennek nemcsak a hangja, de a látványa is kifejezetten undorító. Szerencsére nálunk e „hóbortnak” kevesen hódolnak, nem úgy, mint állítólagos nyelvrokonainknál, a finneknél, ahol általános női- és férfiszokás.

6. kutyacsaholás: A felmérésben nem tisztázták, hogy ez az örömteli csaholásra, vagy a vérszomjas eb hangjára vonatkozik-e, mert lássuk be, az utóbbi esetében teljesen érthető.

7. bőgő baba hangja: Hát igen. Ennek nagy értői az anyák, hiszen náluk jobban senkit nem zavar csemetéjük visítása, mert őket nemcsak a hang frusztrálja, hanem az is, hogy tudniuk kéne, miért bőg a gyerek, ám sokszor fogalmuk sincs róla.

8. a tele szájjal beszéd: Speciel szerintem nem szebb zaj a csámcsogás sem, de az fel sem került a listára, bizonyára azért, mert Angliában a helyes evészet nem okoz gondot.

A 9. és a 10. helyen némileg azonos zajforrás áll, az előbbi a fogcsikorgatás, az utóbbi pedig a megcsúszó kés hangja a tányéron, ami némileg hajaz az első helyen álló, köröm okozta zajhatásra.

A leginkább kedvelt hangok

És ha már felsoroltuk a legkellemetlenebb zajokat, ne maradjon el a legkellemesebb hangok listája sem. Miközben olvasod, mélázz el nyugodtan azon, vajon melyik, miért került fel szerinted a top 10 közé.

1. hullámverés
2. ablaküvegen kívülről koppanó esőcsepp hangja
3. léptek alatt roppanó hó hangja
4. babakacaj
5. madárcsicsergés
6. tűz pattogása
7. emberek nevetése
8. a cipőtalp alatt töredező száraz avar nesze
9. macskadorombolás
10. távoli harangzúgás 

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X