Főoldal > EGÉSZSÉG > 9 szokás, ami többet árt, mint használ

9 szokás, ami többet árt, mint használ

egészségesfogmosáskézfertőtlenítőkozmetikum
0

Írta:

A változatos étrenden, rendszeres mozgáson, elegendő alváson kívül számos egyéb dologgal próbálsz egészséges maradni, melyek azonban hosszú távon inkább ártanak, semhogy segítenének. Lássuk ezeket.

 

1. Gyakori kézfertőtlenítő használata

Ha külvilággal való minden kontaktusod után egyből fertőtlenítesz, talán jobb, ha egy kis szünetet tartasz. Ha csak nem valami steril helyen kell tartózkodnod – például kórház – akkor a sima szappan is megteszi kézmosáshoz. A fertőtlenítő gélek használata akkor praktikus, ha nem vagy csap közelben. Egyébként ezek a szerek triklozánt (tartósítószert) tartalmaznak, és amúgy megölik a bacikat, de a rosszak mellett a jókat is. Triklozános szer helyett inkább válassz olyan fertőtlenítőt, ami legalább 60% alkoholt tartalmaz – ez ugyanis megöli a baktériumok 99%-át.

2. Kozmetikumok próbálgatása

Te is gyakran elcsábulsz, ha valami nagyon új és nagyon hatásosnak mondott kozmetikumot kínálnak az üzletek, amitől 10 évet fiatalodsz? Nem csoda, ugyanis a nők nagy többsége hamar megunja a korábbi szereket, főleg ha nem lát azonnali változást. A kollagéntermelést elősegítő termékek esetében érdemes legalább fél évet várni, mielőtt újat vásárolsz. Ha rövid időn belül túl sokfélét kensz magadra, megváltoztathatja a bőröd pH-ját, így az könnyen érzékennyé válhat.

3. Tangapapucs

A tűsarkú szandált ledobva mennyei érzés lehet belebújni egy flip-flop-ba, bár valójában nem túl egészséges. Az olyan lábbelik használata, melyek nem támasztják strukturálisan a lábat, könnyen lábtöréshez vagy szalagszakadáshoz vezethet. A lábfejed ugyanis túl gyakran megfeszül, ahogy járás közben a papucsot a lábadon próbálod tartani. Inkább járj többet mezítláb, vagy ha félsz a baciktól, akkor anatómiailag formált papucsot hordj akár otthon, akár a vízparton.

 4. Fogmosás minden étkezés után

Közvetlenül étkezés vagy ivás után fogat mosni nem tanácsos, mivel az ételek-italok savat hagynak a fogakon, melyek károsítják a zománcot, és ha ilyenkor még meg is dörzsölöd fogkefével, csak többet ártasz. Inkább hagyd a fogmosást napi 2-3 alkalomra, és ha kényelmetlenül érzed magad, csak öblögess.

karos2.jpg ()

5. Edzéskor csak kardiózni

Persze ha fogyni szeretnél, általában az tűnik ésszerűnek, ha a jól bevált kardió gyakorlatot ismétled. Ezzel viszont hozzászoktatod a tested a zsírégetéshez, és idővel egyre kevesebbet fog égetni, ráadásul a fogyással izmot is veszítesz. Ezen felül ha ugyanazt a mozdulatsort ismétled például az ellipszisen, az izmok merevek lesznek és könnyebben sérülnek. Építs az edzésedbe izomerősítő gyakorlatokat is, és a kardió alatt váltogasd az intenzitást is.

6. Kalóriaspórolás

Egyre divatosabb a hölgyek körében, hogy napközben inkább kihagynak étkezést, ha este buli van tervben, így spórolva kalóriát, hogy később bűntudat nélkül borozgathassanak. Ez mindaddig nem is gond, amíg megfelelően van elosztva a napi kalóramennyiség, de ha kihagyod a reggelit vagy ebédet, akkor csak annál éhesebb leszel, és később könnyen túleszed magad. Tehát étkezést soha ne hagyj ki, legfeljebb helyettesítsd proteinben és tápanyagban gazdag hamival, így spórolsz a kalórián is és nem leszel később farkaséhes.

7. Csak palackozott víz fogyasztása

Persze választhatod a dúsított vizeket a kétes eredetű csapvíz helyett, csakhogy a palackozott vizek nem tartalmaznak fluort, aminek hiánya felnőtt korban a fogak elvesztéséhez vezethet. Ha egészségeset szeretnél inni és spórolni is akarsz, vegyél otthonra vízszűrő rendszert vagy kancsót!

8. Takarítás fertőtlenítő szerekkel

Az antibakteriális hatású tisztítószerekről azt gondolnád, hogy a legjobbak baktériumok ellen és emellett hatékonyan tisztítanak is. Valójában nem bizonyított, hogy ez a szerek bármivel is hatékonyabbak lennének az általános takarítószereknél, sőt a fertőtlenítőkben van egy anyag – kvartener ammónium – mely asztmát okozhat. A tisztítószereknél tanácsos még kerülnöd azokat, melyek 2-butoxietanol (rákot okozó anyag), alkilfenol-etoxilt (hormonháztartást zavaró anyag), és  etanolamint (asztmát okozó anyag) tartalmaznak. Sajnos sok gyártó – mivel nem köteles – nem írja a termékre, hogy pontosan miket tartalmaz, ezért magad is elkészítheted otthon a tisztítószert egy rész ecet és egy rész víz elegyéből, vagy használj súrolásra szódabikarbónát.

9. Étrend-kiegészítők fogyasztása

Mindenki úgy gondolja, hogy ha vitaminokról és ásványi anyagokról van szó, akkor a több az jobb is. Tévedés! Ha valaki megfelelően változatosan étkezik, az ilyen kiegészítőknek nem is nagyon van hatásuk, viszont egyes vitaminok túladagolása kockázatos lehet. Például túl sok A-vitamin mérgező lehet egy fejlődő magzatra, túl sok C-vitamin béltraktus kellemetlenséget okozhat, B6-vitaminból is több a kelleténél idegrendszeri károkat okozhat. Ha mégis valamilyen vitaminhiányban szenvedsz, az legyen az elsődleges, hogy a vitamint természetes módon pótold, tehát olyan ételeket egyél, melyekben több van a hiányzó vitaminból, ásványi anyagból.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X