Főoldal > EGÉSZSÉG > Ne féljünk az újraélesztéstől, gyermekünk élete a tét!

Ne féljünk az újraélesztéstől, gyermekünk élete a tét!

balesetbetegséglégzéslégzésleállásszívmozgásújraélesztés
0

Írta:

Minden szülő legnagyobb rémálma, hogy kisgyermekét olyan baleset vagy váratlanul jelentkező betegség éri, amely miatt leáll a légzése és szívmozgása.

Ám ha mégis megtörténik a baj, tudnunk kell cselekedni. A gyakorlati tudás mindennél többet jelent, az időben megkezdett újraélesztéssel ugyanis megsokszorozható a túlélés esélye.

„Fontos, hogy minden kisgyermekes szülő megtanulja a gyermek újraélesztést és az idegen test eltávolítását. Ritkán fordul elő, hogy a tudásunkat éles helyzetben is alkalmaznunk kell, viszont soha nem tudhatjuk, mikor lesz rá szükségünk. Az újraélesztés során a befújásos lélegeztetésnek sokkal nagyobb szerepe van a gyerekeknél, mint a szívmasszázsnak. Az első és legfontosabb szabály: ha nem tanultunk újraélesztést, hívjuk a mentőket, és kövessük az utasításaikat! Ha például a jogosítvány megszerzésekor szert tettünk a tudásra, használjuk a tanult technikát, ám legyünk tekintettel arra, hogy a gyermek teste kisebb, mint a felnőtteké” – mondta Dr. Krivácsy Péter gyermekgyógyász, a Budai Egészségközpont munkatársa, a Léghajó Program orvos-szakmai vezetője.

Mit tegyünk, ha leáll a gyermek légzése?

A kialakult helyzet ijesztő lehet, ám igyekezzünk megőrizni nyugalmunkat, így hatékonyabban tudunk segíteni. Mérjük fel a helyzetet, ellenőrizzük, reagál-e a kisgyermek, valóban leállt-e a légzés és a szívmozgás. Ezt követően hívjunk segítséget és kezdjük meg az újraélesztést! Fektessük hanyatt a gyermeket szilárd, egyenes felületre (padló, szőnyeg), billentsük hátra a fejét, állát megemelve tegyük szabaddá a légutakat. A lélegeztetés előtt figyeljük meg, lélegzik-e, és ügyeljünk, hogy nagyon finoman végezzük a befújást!

Szívmasszázs – időt és életet nyerünk vele

Ha az első 5 befújás nem volt hatásos, kezdjük meg a szívmasszázst lélegeztetéssel felváltva. Az arány ugyanaz, mint a felnőtteknél: 30 nyomás a szegycsont alsó részén, majd 2 befújás. A 30 mellkompressziót és 2 lélegeztetést addig folytassuk, amíg a mentő meg nem érkezik! Figyeljünk arra, hogy ne fejtsünk ki túl nagy erőhatást, de érjük el a megfelelő nyomásmélységet!

Kisgyermekek újraélesztésének lépéseit az angliai St John’s Ambulance számára készített játékos videó segítségével is megjegyezhetjük: https://vimeo.com/151896897

Forrás: Morpho


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X