Főoldal > EGÉSZSÉG > A dohányzás és elhagyása is növeli a diabétesz kockázatát!

A dohányzás és elhagyása is növeli a diabétesz kockázatát!

diabéteszdohányzásegészség
0

Írta:

A vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy a dohányzást elhagyó embereknél 70 százalékkal nagyobb eséllyel fejlődik ki diabétesz az első hat cigaretta nélkül töltött évben, mint azoknál, akik sohasem dohányoztak. A kutatók úgy vélik, ebben jelentős szerepe van a felszedett túlsúlynak is. “Az üzenet: el se kezdj dohányozni” – mondta Hsin-Chieh Yeh, a Johns Hopkins Egyetem […]

A vizsgálat eredménye azt mutatta, hogy a dohányzást elhagyó embereknél 70 százalékkal nagyobb eséllyel fejlődik ki diabétesz az első hat cigaretta nélkül töltött évben, mint azoknál, akik sohasem dohányoztak. A kutatók úgy vélik, ebben jelentős szerepe van a felszedett túlsúlynak is.

“Az üzenet: el se kezdj dohányozni” – mondta Hsin-Chieh Yeh, a Johns Hopkins Egyetem munkatársa, a kutatás vezetője. Yeh 11 ezer középkorú, nem cukorbeteg embert vizsgált meg kollégáival 1987 és 1989 között. A páciensek egészségi állapotát 17 éven át követték nyomon, ezen belül rendszeresen regisztrálták a vércukorszintjükre, súlyukra vonatkozó adatokat is.

A diabétesz kialakulásának kockázata leginkább a dohányzás elhagyása utáni első három évben emelkedett, és csak tíz év elteltével állt vissza a normál értékre. A szokásukat megtartó dohányosok kockázata 30 százalékkal bizonyult nagyobbnak a cukorbetegségre, mint a soha nem dohányzóké.

Becslések szerint a diabétesz világszerte mintegy 180 millió embert érint. A dohányzás a vezető megelőzhető halálok világszerte, évente mintegy 5 millió embert öl meg. 

Forrás: MTI


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X