Főoldal > EGÉSZSÉG > A túl sok információ károsíthatja az agyat!

A túl sok információ károsíthatja az agyat!

agyéletvitel
0

Írta:

A kutatást végző San Diegó-i Egyetem szerint az emberi elmét túltöltő információknak még agykárosító hatásuk is lehet. Ezt azzal magyarázzák, hogy a túlfeszített információfeldolgozás az egymástól való elkülönülés mellett a koncentrációképesség rövidülésével jár.  “Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy a rövidül az összpontosítás ideje, és ez valószínűleg nem tesz jót a mélyebb gondolatoknak” – mondta Roger […]

A kutatást végző San Diegó-i Egyetem szerint az emberi elmét túltöltő információknak még agykárosító hatásuk is lehet. Ezt azzal magyarázzák, hogy a túlfeszített információfeldolgozás az egymástól való elkülönülés mellett a koncentrációképesség rövidülésével jár. 

“Az eredményekből egyértelműen látszik, hogy a rövidül az összpontosítás ideje, és ez valószínűleg nem tesz jót a mélyebb gondolatoknak” – mondta Roger Bohn, a tanulmány társszerzője.

Edward Hallowell, New York-i pszichiáter, a figyelemhiányos betegségek szaktekintélye szerint az emberi történelemben még sohasem kellett az agynak annyi információt feldolgoznia, mint napjainkban. “A számítógépek megszállottjait és az okostelefonokhoz nőtt felhasználókat annyi felületes információ éri, amellyel a gondolkodás mélységét és az érzéseket veszélyeztetik” – magyarázta a kutató.

A tanulmány szerint az átlagos napi információmennyiség 34 gigabájt adatmennyiségnek felel meg, és ezzel egy hét alatt még egy átlagos laptopot is túl lehet terhelni. Az Egyesült Államokban az 1980-ban “elfogyasztott” évi 4500 billió szó 2008-ra már 10.845 billióra emelkedett és ebbe a felmérésbe még nem számolták bele az emberek egymás közötti beszélgetéseit. Szakértők szerint az információ-túlterhelés az agyat arra serkentheti, hogy újabb módon fejlődjön tovább.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X