Főoldal > EGÉSZSÉG > Fogyj alvás közben!

Fogyj alvás közben!

bioritmusfogyásfogyókúrawellness
0

Írta:

Egy kiadós pihenés után általában szebbnek látjuk magunkat a tükörben, sőt, mintha fittebb testet is kaptunk volna. Ráadásul még a mérleg is hízeleg nekünk, hiszen reggelente kevesebbet mutat a majdnem fél literes éjszakai vízveszteségnek köszönhetően. Ha hagyjuk, hogy az anyagcserénk alvás közben zavartalanul végezze a munkáját, az nem csak a zsírégetést segíti elő, hanem a […]

Egy kiadós pihenés után általában szebbnek látjuk magunkat a tükörben, sőt, mintha fittebb testet is kaptunk volna. Ráadásul még a mérleg is hízeleg nekünk, hiszen reggelente kevesebbet mutat a majdnem fél literes éjszakai vízveszteségnek köszönhetően. Ha hagyjuk, hogy az anyagcserénk alvás közben zavartalanul végezze a munkáját, az nem csak a zsírégetést segíti elő, hanem a nyirokerek kiürülését és a kötőszövetek regenerálódását is.

Inzulin: vétkes vagy áldott?
No de mit kell tenni ahhoz, hogy a testünk éjjel is dolgozzon az alakunkon? A táplálkozástudományi kutatások rávilágítottak arra, hogy az inzulinnak központi szerepe van a zsírtól való megszabadulásban. A szakemberek rájöttek, hogy alvás közben – mint ahogy sportoláskor is – a zsírszövetekben lévő tartalékokhoz nyúl a testünk.

0003092_1.jpg ()

A programunkban kulcsfontosságú szerepet betöltő inzulin a zsír feldolgozását és elraktározását irányítja, így befolyásolva a hízást és a fogyást. Emellett tápanyagokat szállít a sejtekhez. És éppen itt van a bökkenő: ha ugyanis túl sok tápanyag kerül a sejtekbe, hízni fogunk. Mi hát a megoldás? A kiegyensúlyozott táplálkozás, a rendszeres testedzés, az elegendő mennyiségű alvás – ezek az éjszakai zsírégetés legfőbb pillérei.

Fokozd a hatást!
Éjszaka takarékon működünk, ilyenkor a pulzusunk és a vérnyomásunk is csökken. Az anyagcsere is átkapcsol a regenerációra és a test karbantartására. Az optimális tehermentesítéshez és a pihentető alváshoz azonban ügyelni kell arra, hogy az utolsó étkezés három-négy órával lefekvés előtt legyen. Az alvással töltött időnek pedig legalább hét órányinak kell lennie. Elalvás után az immunrendszerünk aktivizálódik, éppen ezért, hogy éjszakai regenerációs feladatait elvégezhesse, estefelé már fáradtság-jelzéseket ad nekünk, arra ösztökélve minket, hogy minél előbb térjünk nyugovóra. A növekedési hormon éjjel termelődik nagyobb mennyiségben. Aki este sportol, fokozhatja a növekedési hormon képződését, ezzel pedig az éjszakai zsírégetést is. A rendszeres edzés nem csak erőnlétünket és kitartásunkat javítja, hanem megemeli kalóriaszükségletünket is és csökkenti a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. A mozgás által felturbózott zsírégetés éjszaka is kitart, a nagyobb izomtömegnek köszönhetően pedig már napközben is több zsírt égetünk, még a munkahelyünkön, az íróasztalnál ülve is.

3 szabály a siker érdekében
Aki folyton zsíros és cukros ételeket fal, és ezeket még fehérjével is kombinálja – előszeretettel fogyaszt például tejszínes tortákat, sajtos tésztát, szalámis pizzát vagy hamburgert –, a hasnyálmirigyét csúcsteljesítményre sarkallja, ami serkenti az inzulin kibocsátást. Az egyszerű szénhidrátokban gazdag élelmiszereknek van a legmagasabb glikémiás indexük (GI), vagyis ezek az ételek váltják ki a legerősebb inzulinreakciót, amit a fehérjével kombinált szénhidrátok még tovább fokoznak. Célszerű betartani az alábbi szabályokat:

1. Korlátozzuk az étkezéseket három fő étkezésre, tehát a reggeli, ebéd és vacsora hármasára, és hagyjuk el a köztes fogásokat. Ezek között lehetőleg öt óra teljen el. A három étkezés alatt lakjunk jól, és ne számolgassuk a kalóriákat.

2. Nassolni tilos! Ha két étkezés között nassolunk, akkor az inzulinszint nem tud lecsökkenni. Ha desszertre vágyunk, azt rögtön ebéd után fogyasszuk el.

3. A „bűnbeesések” csak akkor megengedettek, ha rendszeresen sportolunk. A hangsúly a megfelelő időzítésen van. Reggel inkább a kardiotréning (futás, úszás, aerobik, walking, kerékpározás, kardiogépek használata), míg este az erőnléti edzés ajánlott.

A program testmozgásra vonatkozó részei ajánlások, és természetesen nem előírás, hogy minden napszakban mozogjunk. A saját bioritmusunk ismeretében kell kiválasztanunk a számunkra legmegfelelőbb edzésidőpontot.

Reggel: Szénhidrátban gazdag étkezés és kardiotréning

0003092_2.jpg ()

Táplálkozás:
Testünknek szénhidrátokra van szüksége, éjszaka ugyanis a máj a glikogéntartalékához nyúl, és azt használja fel az agy ellátásához. Hogy megfelelő mennyiségű szénhidráthoz jussunk, fontos, hogy reggelire teljes kiőrlésű pékárut, müzlit és gyümölcsöket együnk. A túlzott inzulinreakció megelőzése érdekében azonban kerülendőek az állati eredetű fehérjék. A kenyeret növényi olajjal, lekvárral vagy mézzel kenjük meg. A felvágott, a kolbász és a sajt fogyasztása nem ajánlott!

Tippünk:
Almás-fahéjas müzli
Hozzávalók: (1 nagy adaghoz): 1 alma, 1 dl narancslé, 50-60 g zabpehely (teljes kiőrlésű), 1,5 dl víz kevés tejszínnel keverve, fahéj
Az almát hámozzuk meg, távolítsuk el a magját és vágjuk fel szeletekre. A narancslében pár percig puhítsuk meg. A zabpelyhet főzzük fel a tejszínes vízben és 2-3 percig forraljuk, fahéjjal ízesítsük, majd keverjük hozzá a narancsleves almát.

Testedzés:
A reggeli mozgás azért szerencsés, mert ilyenkor még kihasználhatjuk, hogy a testünk az éjszakai zsírégető fázis végén van. Ekkor még könnyen felkorbácsolható az anyagcsere, különösen, ha éhgyomorra edzünk. A vércukorszint ugyanis ilyenkor még alacsony, hiszen a szénhidrátdús reggeli előtt állunk, és testünk automatikusan a zsírszövetekben felhalmozott tápanyagokból szerez energiát. Ügyelni kell azonban arra, hogy reggel ne pörgessük túl a szervezetet! Kezdetben bőven elegendő 30 percnyi állóképességi tréning (gyaloglás, kocogás, kerékpározás, úszás), később fokozatosan növelhető az időtartam.

A bioritmusodnak leginkább megfelelő ebéd és vacsoratippeket, valamint az ezekre a napszakokra szóló mozgásformákat a Wellness magazin júliusi számában ismerheted meg!


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X