Durva: ilyen sokkolóan hat ránk a cukor!

cukordiétaétkezésfogyásgasztrotáplálkozás
0 0

Írta:

A döbbenetes tényt Sarah Wilson, a Leszoktam a cukorról című könyv szerzője állapította meg. Sarah nemcsak lefogyni, hanem cukorfüggősége miatt meggyógyulni is képtelen volt.

 

Jobban belegondolva, nem is annyira elképzelhetetlen, hogy a szervezetünkbe éves szinten ennyi cukor kerül, hiszen ez a mennyiség napra lebontva „csupán” 142 grammot jelent. Az igazán sokkoló azonban az, hogy testünk természetes napi szükséglete – tehát amennyit a szervezet még könnyedén kezelni tud –, mindössze 5-6 kávéskanálnyi mennyiség, azaz 21-25 g. Kicsit ijesztően hangzik, nem igaz? Persze az újságíróként, étteremkritikusként, majd egészségügyi szaktanácsadóként dolgozó Wilson sem volt mindig ennyire tisztában azzal, milyen károsan hat rá a túlzott cukorfogyasztás. Csak annyit érzékelt, hogy nem csupán a kilókkal küzd, de egyszer csak a mellékveséi is rendetlenkedni kezdenek, majd egy krónikus pajzsmirigyproblémát (Hasimoto pajzsmirigy-gyulladást) állapítottak meg nála. Végül elszánta magát, és orvosai tanácsát megfogadva elhatározta, hogy teljesen leáll a cukorfogyasztással.

Egy kis matek
Ez a döntés természetesen sem fizikailag, sem lelkileg nem volt könnyű, sokszor elgyengült és visszaesett, de 2012-ben végül megtört a jég, és sikerrel végigcsinálta a saját maga által kifejlesztett 8 hetes leszoktató-programot. Nehéz volt, de megérte. „Amióta letettem a cukrot, stabil nyugalmat és harmóniát érzek magamban, ami korábban nem volt rám jellemző. De már rövidtávon érzékelhető volt a változás: tele lettem energiával, a bőröm kitisztult és lefogytam.” Sarah általánosságban óv az édesítőszerek használatától is – bár a növényi eredetű sztíviát engedélyezi –, és az az elve, hogy inkább az alapanyag legyen édes, mint hogy édesíteni kelljen. Meglehetősen kemény, de megalapozott véleményt fogalmaz meg a „fehér méreggel” kapcsolatban. „A cukor nem tápanyag. Ahogy dr. Robert Lustig neuroendokrinológus orvos mondja: egyetlen biokémiai folyamat sincs a testünkben, amelynek működése cukrot igényelne. A cukor tökéletesen lényegtelen és felesleges az élet szempontjából. Az emberek szeretik azt hinni, hogy a cukorra szükségük van az élethez. Baromság. A cukor szemét. Kíváncsi vagy, te hány kávéskanálnyi cukrot eszel egy nap?

cukorsokk2.jpg ()

Így találd meg a megfelelő mennyiséget:
Csupán meg kell keresned az ételcímkén a „cukrok” tételt (g vagy ml formában van megadva), és elosztanod az ott látott számot 4,2-vel, hogy megkapd a kávéskanalak számát. Tejtermékek esetében először ki kell vonni belőle a laktózmennyiséget, ami pl. joghurtos poharaként 5,5 g.

Gondoltad volna?
Ennyi cukor van az alábbi ételekben-italokban

Egy pohár gyümölcslé = 8-12 kávéskanál
Egy gyümölcsös muffin = akár 11 kávéskanál
Egy öntésnyi ketchup = 1-2 kávéskanál
Egy adag reggeli gabonapehely = 4-8 kávéskanál (márkától és tányérmérettől függően)
Kis pohárnyi zsírszegény joghurt = akár 6 kávéskanál
Egy adagnyi tésztaöntet (üveges) = kb. 4 kávéskanál

Csoda 8 hét alatt
„A nyolchetes program végeztével néhány gyümölcs és biztonságos cukor-alternatíva újra része lehet az étrendünknek. Van egy méregtelenítési periódus, amely során valószínűleg elég vacakul érezzük majd magunkat. Utána azonban semmiféle problémát nem okoz. Ezt megígérhetem” – állítja Wilson. A nyolc hét alatt a könyv szerzője fokozatosan vezeti át az arra vállalkozót a cukorral megszórt életből a cukormentesbe.

1. hét: szépen, fokozatosan csökkented a cukorbevitelt, mindössze azáltal, hogy néhány megszokott étel helyett mást fogyasztasz, pl. csoki helyett sajtot, és megfelezed az átlagosan használt cukormennyiséget.
2. hét: elsajátíthatod a zsírevés művészetét… bizony, jól olvastad, a paleo-hívőkhöz hasonlóan Wilson is hisz a jó zsírok erejében, mint például a kókuszzsírban és az olívaolajban.
3. hét: a teljes lemondás következik, beleértve az aszalt gyümölcsöket és a gyümölcsleveket is.
4. hét: a lélek ápolása van porondon „Nézzünk szembe a démonainkkal” – biztat Sarah.
5. hét: meleg vizes kúrával, szaunával és természetes emésztéskönnyítőkkel megkezdődik a méregtelenítés.
6. hét: a lazításé a főszerep – némi gyümölcs itt már megengedett.
7. hét: hát, itt majdnem biztosan megbotlasz. „Mindenki megbotlik, én is” – vallja be a Sarah.
8. hét: ekkorra viszont már valószínűleg nem is vágysz majd a cukorra. Mindehhez Wilson könyvében 108 cukormentes recept is található, amikkel még könnyebb lesz lemondás helyett diadalútként gondolni a leszokásra.

A teljes cikket keresd a Wellness magazinban számában!

Fotó: Profimedia – Red Dot

fogyokura.lap.hu

További cikkeink a témában