tünet

betegségfertőzés

A gyakori fertőzések immunhiányt jeleznek? 

Írta:
0

Ha gyakran kapunk el különböző fertőzéseket, azt gondolhatjuk, hogy valami komolyabb betegség áll a háttérben. Dr. Kádár János immunológus, az Immunközpont orvosa szerint azonban kizárólag a gyakori betegeskedés alapján nem lehet erre következtetni, ám ha más tüneteink is jelentkeznek, az akár immunhiányos állapotot is jelezhet. 

egészséggyógyulás

Szívelégtelenség: figyelj a jelekre!

Írta:
0

A szívelégtelenség hazánkban ma nagyjából 150 – 200 ezer embert érint, közülük 70 ezer szorulna feltétlenül szigorúan kontrollált ellátásra, gondozásra. Fontos, hogy figyeljünk a tünetekre, különösen azoknál, akiknek már van valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedésük, az ő esetükben ugyanis lényegesen magasabb a szívelégtelenség kialakulásának veszélye.

betegségduzzanat

Ödéma: mi az oka?

Írta:
0

Az ödéma egy szemmel is látható duzzanat, amelyet könnyű beazonosítani az érintettnek is. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont szakorvosa a kivizsgálás jelentőségére hívta fel a figyelmet, hiszen akár komoly betegség is meghúzódhat a tünet mögött.

betegségcukorbeteg

A cukorbetegség 4 gyakori, ám nem tipikus jele

Írta:
0

Gyakori vizelési inger, fokozott szomjúság, nehezen gyógyuló sebek- a 2-es típusú cukorbetegség igen gyakori tünetei, melyet a legtöbb ember jól ismer, Így ezen panaszok esetén többen is orvoshoz fordulnak. Igen ám, viszont a betegségnek még sok más figyelmeztető jele is van, melyről nem ugrik be egyből az, hogy érdemes ellenőriztetni a vércukor értékeket. Hogy melyek a cukorbetegség gyakori, ám nem tipikus jelei, azokat dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa osztotta meg.

allergiabetegség

Ezért veszélyes a diagnosztizálatlan ételintolerancia

Írta:
0

Az étel-intolerancia egyre több embert érint. A tünetek sokfélék lehetnek, de az emésztési- és bőrproblémák a leggyakoribbak. A diagnosztizálatlan betegség hosszú távon komoly egészségügyi kockázatokat rejthet magában, ezért érdemes minél előbb kideríteni, hogy mi az, amit nem tud szervezetünk megemészteni.

egészséghízás

Ezért nem szűnnek a pajzsmirigyzavar okozta tünetek

Írta:
0

Legyen szó pajzsmirigy alul-vagy túlműködésről, mindkét állapot igen kellemetlen tünetekkel járhat. Az esetek többségében a gyógyszeres kezelés hatására a panaszok csökkennek vagy megszűnnek, ám előfordulhat, hogy hiába a tökéletes laboreredmények és ultrahang kép, a tünetek továbbra is fennállnak.

Kövess Facebook-on!
X