szűrővizsgálat

daganatmellrák

Önvizsgálattal és szűrővizsgálattal a mellrák ellen

Írta:
0

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A hónap során számos programmal igyekeznek felhívni a figyelmet a betegségre, hiszen az egyik leggyakrabban előforduló női daganattípus: hazánkban évente körülbelül 7500 új esetet diagnosztizálnak. Sokan mégsem ismerik a tüneteket, és nem tudják, hogy mit tehetnek azért, hogy az esetleges kialakulást időben észrevegyék. Pedig mi magunk tehetünk a legtöbbet önmagunkért, sőt akár megmenthetjük a saját életünket is.

egészségegészségügyi szűrés

A nők védik a férfiak szívét

Írta:
0

Kardiológusok megfigyelése szerint sokszor a nők jelentik be, kísérik el párjukat az egészségi szűrésekre, hiszen az urak hajlamosak legyinteni az enyhébb tünetekre. Dr. Vaskó Péter, a KardioKözpont szakorvosa a korai felismerés jelentőségére hívta fel a figyelmet – mindkét nem esetében.

daganatmegelőzés

Petefészekrák-ezért fontos az évenkénti szűrés

Írta:
0

A nőgyógyászati rosszindulatú daganatok közül a legtöbben főleg a méhnyak-és a mellrákra gondolnak, viszont a petefészekrák is sok emberéletet követel, ráadásul az esetek háromnegyedében késői stádiumban diagnosztizálják. Hogy kik a veszélyeztetettek és milyen tünetek utalhatnak rá, arról dr. Hernádi Balázst, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyászati daganatokkal foglalkozó orvosát kérdeztük.

betegségegészség

A stressz okozta tünetek hosszú ideig észrevétlenek

Írta:
0

Mai stresszel teli, felgyorsult életünkben a cégek közép- és felsővezetői fokozott pszichés terhelésnek vannak kitéve. A mozgásszegény életmód, az ülő-foglalkozás, a pszichés stressz mind olyan tényezők, melyek bizonyos megbetegedések kialakulásának kockázatát növelik. Ugyanakkor a menedzserek betegállományban töltött ideje a cégek számára igen komoly bevételkiesést jelent. Az egészségügyi szűrővizsgálaton, közkeletű nevén menedzserszűrésen való rendszeres részvétel épp ezért fontos – hívja fel a figyelmet Dr. Pácz Alexandra, a Budai Magánorvosi Centrum belgyógyász-kardiológus szakorvosa.

anyajegyszűrésbőrrák

Tipikus tünetek nélkül is lehetsz melanomás 

Írta:
0

Ha az önvizsgálat során csak az anyajegyeinkre koncentrálunk, könnyen átsiklik a szemünk az egyéb bőrkinövéseken, melyek ugyan anyajegyekhez nem hasonlóak, ám épp olyan kockázatot jelentenek. Az amelonatikus melanoma nem tartalmaz barna festékanyagot, így nehezebb diagnosztizálni. Tüneteiről és kezeléséről dr. Rózsa Annamária, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyásza nyilatkozott. 

betegségérrendszer

Ezrek életét menthetné meg ez a szűrés!

Írta:
0

Tízből 7-8 embert érinthetnek az erek – a visszerek és a verőerek – betegségei. Mégis sokan nem is gondolnak arra, hogy panaszaikat érbetegség okozza. Márpedig ezek korai felismerése nagyon fontos a súlyos, akár életveszélyes szövődmények megelőzése érdekében. A baj sok esetben már korán, háziorvosi vizsgálattal is kiszűrhető lenne.

Kövess Facebook-on!
X