szélütés

agybetegség

A stroke hirtelen sújt le, mégis időnként előre jelzi „érkezését”

Írta:
0

Évente világszerte 15 millió ember, míg hazánkban 45-50 ezer ember kap szélütést. Magyarországon, minden harmadik beteg azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül meghal. A Magyar Stroke Társaság által életre hívott  “Stroke megelőzés éve 2016-2020” kampány eredményei ugyan kiemelkedőek, azonban a stroke fenyegetése továbbra sem csökken, így a folyamatos tájékoztatás jelentősége megkérdőjelezhetetlen.  

megelőzésrendezvény

Stroke Napja a Népligetben

Írta:
0

A rendezvényen a szervezők az agyiér-katasztrófák gyakoriságára, a megelőzés fontosságára valamint a három órás időablak jelentőségére kívánják felhívni a figyelmet. A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint világviszonylatban is jelentős a szélütés miatt elhunytak vagy ezáltal rokkanttá váltak száma, amely az előrejelzések szerint az éves 1,4 millióról 2020-ra 20 millió fölé fog emelkedni. Magyarországon évente 42 ezren […]

kockázat

A sok vörös hús növeli a nők kockázatát a szélütésre

Írta:
0

A stockholmi Karolinska Intézet munkatársai Susanna Larsson vezetésével 34670, 39 és 73 év közötti nő egészségi állapotát követték nyomon 1997-től kezdődően.    A tíz évig tartó követéses vizsgálat kezdetén egyik résztvevőnek sem volt kardiovaszkuláris problémája. A felmérés elemzésénél tíz csoportba osztották a nőket aszerint, hogy mennyi vörös húst fogyasztottak. A felső tizedbe azok a nők tartoztak, […]

migrénszélütés

A migrén emelheti a szívroham és a szélütés kockázatát

Írta:
0

A szakemberek több mint 11 ezer amerikai felnőtt adatait elemezve állapították meg, hogy a migréntől szenvedők nagyobb valószínűséggel estek át már szívrohamon, szélütésen, illetve nagyobb eséllyel jelentkeztek náluk perifériás artériás betegségek tünetei. A kockázat növekedését tapasztalták azoknál az embereknél is, akik migrénjéhez nem társul “aura”, olyan tünetek, mint a látászavar, zsibbadás vagy más testérzet. A […]

antidepresszánsegészség

Az antidepresszánsok növelhetik a nőknél a szélütés kockázatát

Írta:
0

A Egyesült Államokban 136 293, 50 és 79 év közötti nő egészségi állapotát követték nyomon átlagosan hat évig. Ebben a körben az antidepresszánst szedők 45 százalékkal nagyobb valószínűséggel kaptak szélütést, mint azok, akik nem használtak ilyen szert. Az antidepresszánst szedők közül ráadásul 32 százalékkal többen haltak meg bármely okból a tanulmány ideje alatt – közölték […]

Kövess Facebook-on!
X