önvizsgálat

daganatmellrák

Önvizsgálattal és szűrővizsgálattal a mellrák ellen

Írta:
0

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A hónap során számos programmal igyekeznek felhívni a figyelmet a betegségre, hiszen az egyik leggyakrabban előforduló női daganattípus: hazánkban évente körülbelül 7500 új esetet diagnosztizálnak. Sokan mégsem ismerik a tüneteket, és nem tudják, hogy mit tehetnek azért, hogy az esetleges kialakulást időben észrevegyék. Pedig mi magunk tehetünk a legtöbbet önmagunkért, sőt akár megmenthetjük a saját életünket is.

betegséggyógyulás

A mellrák megelőzése ugyanolyan fontos, mint a kezelése

Írta:
0

Van egy pillanat minden nő életében, amikor átfut az agyán az ijesztő gondolat, hogy vajon minden rendben van-e a testében. Magyarországon évente körülbelül 7500 új mellrák beteget fedeznek fel. Mégis igazán csak akkor gondolunk bele, hogy érintettek lehetünk akár mi is, ha a környezetünkben is találkozunk egy ilyen élettörténettel. Megelőzhető? Gyógyítható? Ma már szerencsére nem tabu a téma. Beszéljünk a mellrákról!

betegségdaganat

7 kérdés a mellrákról

Írta: and
0

1. Mi a mellrák? A mellrák az emlő sejtjeiből kiinduló daganatos megbetegedés, mely leggyakrabban a mirigyszövetekből, vagy a tejutak falában lévő hámszövetből alakul ki. Ez a világon a második leggyakoribb rákos megbetegedés. Kialakulása hosszabb folyamat. Kezdeti stádiumban, amíg olyan kicsi, hogy nem tapintható, addig teljesen gyógyítható, azonban ahogy a folyamat halad előre, egyre nagyobb lesz, […]

anyajegybőrgyógyász

Anyajegy-veszélyek: figyelj oda rájuk!

Írta: and
0

A nap erős rizikófaktor Az utóbbi évtizedekben a bőrrák előfordulása világszerte drámai méreteket öltött – ez a leggyakoribb rákféleség, mely az összes rosszindulatú daganat mintegy 40%-át képezi. „Legveszélyesebb típusa a melanoma, mely festéksejtekből indul ki és áttétképzésre hajlamos. Kialakulásának esélyeit jelentősen megnöveli az UV sugárzás, a túlzásba vitt napozás, valamint a súlyos napégések” – mondja […]

ISDönvizsgálat

Unod a szexet, vagy baj van?

Írta:
0

Végezz önvizsgálatot! Az ISD szindróma fogalmát Helen Singer Kaplan amerikai pszichiáter vezette be, mely a szex iránti érdeklődés elvesztését jelenti. Nem kell, egyből a legrosszabbra gondolod, és ne ijedj meg, ha néha nem hiányzik a szex, hisz önmagában még nem jelenti azt, hogy ISD zavarban szenvedsz.  Minden párkapcsolatban előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor csökken a libidó, […]

Kövess Facebook-on!
X