nők

futásnők

14 biztonsági óvintézkedés futóknak

Írta:
0

Ha csak nem futópadon, illetve edzőteremben futsz, akkor mindig vigyázz arra, hogy biztonságban legyél. Szakértők szerint a legtöbb ilyen jellegű támadásnak három közös vonása van: egyedül futó nők, elhagyatott helyeken kerülnek veszélybe.

hormonokmélyvénás trombózis

Nők a trombózist provokáló hormonok csapdájában

Írta:
0

A mélyvénás trombózis nemtől függetlenül bárkinél felléphet, mégis a nők valamelyest rosszabb helyzetben vannak, mivel náluk a kívülről bevitt, illetve a terhességgel együtt járó hormonlöket miatt nagyobb rá az esély. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája megosztotta,  mikor és hogyan segítenek hozzá a hormonok a vérrögök kialakulásához.

ápoláshaj

A középkorúak kevésbé figyelnek hajuk egészségére

Írta:
0

A reprezentatív magyar piackutatás eredményei szerint a 18-29 éves nők közel 80%-a használ a tavaszi időszakban hajerősítő készítményeket, szemben a 30-49 évesekkel, akiknek már csupán 60%-a törődik ilyen módon a hajával. A felmérésből az is kiderült, hogy a házasságban vagy tartós kapcsolatban élő nők szintén hajlamosabbak kevesebb energiát fordítani a hajápolásra.  Az öregedéssel a hajszálak […]

nőkőssejt

Petesejttermelő őssejteket találtak

Írta:
0

Index, 2012. február 27., hétfő 16:24 A Harvard kutatói szerint a nők petefészkében olyan őssejtek vannak, amelyek képesek spontán új petesejteket termelni. Az egerekkel végzett kísérletek alapján az ilyen petesejtek sikeresen megtermékenyíthetőek – közli a Nature Medicine orvostudományi szakfolyóiratban megjelent, a felfedezést részletező tanulmány.Régi feltételezés, hogy a nőknek annyi petesejtjük van, amennyivel születnek. Ebből a […]

életmódétrend

Étrend és életmód a női egészségért

Írta:
0

Az életmód pillérei Az optimális életmódnak négy olyan alappillére van, amelyek már önmagukban is döntőnek bizonyultak a hosszabb, egészségesebb élet elérésének szempontjából. Ezek a dohányzás mellőzése, a legalább heti 150 perces, lihegéssel járó fizikai aktivitás, az egészséges testsúly megőrzése (ami a testtömegindex-szel számítva a 18,5-25 közé esik) és a mediterrán étrend szerinti táplálkozás. Ez egy […]

ékszernők

Erre vágynak a magyar nők

Írta:
0

Kiderült, hogy a csokoládénál még a konyhai robotgépnek is jobban örülnek, de leginkább ékszerekre vágynak. Az NRC piackutató felmérése azt vizsgálta, hogy mivel érdemes meglepniük szívük hölgyét a férfiaknak. Mint kiderült, a nők közül a legtöbben (42%) valamilyen ékszernek örülnének, amit az utazás (34%), a ruha (33%), majd a könyv (27%) követ. Úgy tűnik, hogy […]

diétafrancia

Légy olyan lélegzetelállítóan vékony, mint a francia nők!

Írta: and
0

A francia konyha alapjában nem mondható egészségesnek, az ételek nagy része szénhidrátban gazdag és rostszegény. Sok bagettet, brióst, sült krumplit, camembert sajtot, liba- és kacsamájat esznek. A nők mégis lélegzetelállítóan karcsúak, alakjukat sok apró trükknek köszönhetik. Alkalmazd őket te is, hogy már nyárra bombaalakod legyen! Vásárolj idény élelmiszereket! A franciáknál nagy a frissesség iránti igény, […]

hőhullámmenopauza

A menopauza után is jelentkezhetnek a hőhullámok

Írta:
0

Az okokról és a megoldásokról dr. Demjén László, nőgyógyász, a Magyar Menopauza Társaság tagja beszélt.  A változókor legjellemzőbb tünetei A hőhullámok és az éjszakai izzadás a leggyakoribb menopauza-tünetek közé tartoznak, bár a gyakoriságuk, az erősségük és a tartósságuk erősen változó. A változókor Európában általában 50 év körül kezdődik a nőknél és a fenti tünetek jellemzően […]

férfiaknők

5 női tulajdonság, amit megváltoztatnának a férfiak

Írta: and
0

1. Túlértékelt szépítkezés Tévhit, hogy olyan intenzitással van szükség a folyamatos manikűrre, kozmetikai kezelésre és fodrászlátogatásra, mint ahogyan a nők többsége elképzeli. Bár a férfiak saját belátásuk szerint is rendkívül vizuálisak, feleslegesnek tartják a szépítkezésre fordított túlzott energiát: bőven megelégednének a természetes szépséggel és ápoltsággal. 2. Kéretlen gondoskodás Mindenkinek jólesik, ha finom vacsorával várják egy randin […]

koraimenopauza

20-ból 1 nőt fenyeget a korai menopauza

Írta: and
0

Szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy emelkedik azoknak a nőknek a száma, akiknél már 40 éves kor alatt előfordul. Egy kutatás szerint egyre nagyobb azoknak a nőknek a száma, akik már 40 év alatt szembetalálják magukat a menopauzával, ám a szakemberek eddig nem találtak egyértelmű magyarázatot ennek okára. A nők körülbelül 6 százalékát érinti a korai menopauza, […]

amerikaimellműtét

Megdöbbentő! Rákmegelőzés melleltávolítással?

Írta:
0

Az adatokat New York kórházaiban gyűjtötték 1995 és 2005 között. A kezdeti 2 százalékról egy évtized alatt 4 százalékra emelkedett a megelőző emlőeltávolítást választó nők aránya. Összesen mintegy 70 ezer nőnél végeztek megelőző masztektómiát 1995 és 2005 között, akiknek 9 százaléka, 6275 nő távolíttatta el egészséges mellét. Utóbbiak 81 százalékánál fordult elő korábban tumor a […]

nőkpárkapcsolat

Miért vágynak szexre a nők?

Írta:
0

Két német kutató a közelmúltban kendőzetlenül hozta nyilvánosságra egy könyvtanulmányban azt a kétszáz okot, hogy miért is vágynak szexre a nők. A szerzők, Cindy Meston és David Buss több mint ezer nőt faggatott ki arra vonatkozóan, hogy őket mi inspirálja leginkább a szexre. A válaszok igazi sokként érték a férfiak többségét. Bármilyen meglepő, az okok között a […]

alkoholimusnők

Segítség! Alkoholproblémám van! – szakértői szemmel

Írta: and
0

Az alkoholizmus okai A problémás ivásnak többféle oka van: pl. genetikai, élettani, pszichés és társas tényezők mind közrejátszanak – igaz, egyénenként más mértékben. A társasági ivók közül is sokan azért isznak, hogy „gyógyírt” találjanak érzelmi problémáikra. Bizonyos személyiségtényezők – mint pl: szorongási hajlam, alacsony önértékelés, impulzivitás stb. – hajlamosíthatnak a túlzott mértékű alkoholfogyasztásra. Bizonyos genetikai tényezők inkább […]

csontritkulásnők

Így táplálkozz, hogy elkerüld a csontritkulást!

Írta:
0

Csontjaink egészsége nemtől függetlenül kulcsfontosságú. A hormonális különbségek viszont különösen fontossá teszik karbantartásukat a nők számára. Csontritkulás A Nemzetközi Oszteoporózis Alapítvány, a csontritkulást, mint „csendes” csontbetegséget határozza meg, amelynek során a csont sűrűsége csökken, szerkezete leépül, ezáltal növelve a törések veszélyét. A csontritkulás (oszteoporózis) az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján világszerte kb. 200 millió nőt érint, […]

kresznők

Pasiszemmel – ahogy a nők vezetnek

Írta:
0

Kutatásunk célja az volt, hogy kiderítsük, léteznek-e tipikusan női szokások vezetés közben. Azt is szerettük volna kideríteni, melyek azok a nőkre jellemző manőverek, magatartásformák és szokások, amiktől a pasik megőrülnek. Lássuk a listát: Az a fránya parkolásUgye veled is előfordult, hogy csak nehezen tudtál beparkolni egy helyre? És mivel a hátad mögött már sorakoztak a kocsik, ennek tudatában még idegesebb […]

egészségnők

5 étel a nők egészségéért

Írta:
0

ÁfonyaHa friss gyümölcsként nem is, csak gyümölcslé vagy a sok helyütt kapható aszalt formában fogyasztasz ebből a csodásan zamatos gyümölcsből, garantáltan felveheted a harcot a nőket igen gyakran sújtó húgyúti fertőzésekkel szemben. Ehhez már mindössze napi 3 dl-t kell meginnod, illetve nagyjából másfél maroknyi szárított gyümölcsöt fogyasztanod. További frissen végzett kutatások bizonyítják, hogy az áfonya […]

Kövess Facebook-on!
X