lakás

lakásmágia

Apró mágiák a lakásban

Írta: and
0

Vannak, akik hisznek bizonyos tárgyak, kompozíciók mágikus, szerencsehozó hatalmában, és vannak, akik félmosollyal az arcukon hallgatják ezeket az ötleteket. Bárhogy is legyen, olykor még a legszkeptikusabb ember is kapható egy kis mágiára, főleg, ha az a lakás hangulatát is feldobja! Pénzsarok Amennyiben anyagi gondjaid vannak, esetleg szeretnéd, ha még több pénz állna házhoz, alakíts ki […]

csokilakás

Hangulatevő vagy? Így lehetsz úrrá rajta!

Írta:
0

Lazulj el étkezés közben! Az első és legfontosabb lépés a szó szerinti odafigyelés. Az emberek többsége sietve étkezik, vagy a tévét bámulva vacsorázik, amely oda vezet, hogy nem figyelnek sem az étel ízére, sem az evés szertartásosságára. Ilyenkor ráadásul a mennyiségeket is nehezebb kontrollálni: számos kutatás támasztotta már alá, hogy televíziózás közben nagyobb mennyiségeket vagyunk […]

allergialakás

Tippek a lakáson belüli allergia ellen

Írta:
0

A probléma forrása: a magas páratartalom A fűtési szezon idején sokan szembesülnek azzal, hogy az ablakokon gyöngyöző pára jelenik meg, majd az esetleges szigetelési hibákból adódóan a ház sarkaiban penészedés által okozott elszíneződés látható. A magas páratartalom nem csak esztétikailag zavaró, de számos komoly betegség forrása is lehet.A levegő ideális relatív páratartalmának mértéke 40-60 százalék. […]

hitellakás

Így szerezd meg az első saját lakásod!

Írta: and
0

A te baráti körödben is egyre többen panaszkodnak a megnövekedett hiteltörlesztésük miatt, és úgy gondolod, ez még távolabb repít téged attól az álmodtól, hogy a közeljövőben átvehesd életet első lakásának a kulcsát? Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de ha szerencséd van, áron alul is kifoghatsz egy szuper kéglit. Mi most minden segítséget megadunk ahhoz, hogy a […]

allergiaatka

A legjobb módszer háziporatka allergia ellen

Írta:
0

A tüsszögéssel, orrdugulással és köhögéssel járó panaszok a téli időszakban felerősödnek, megfelelő kezeléssel azonban mindez elkerülhető. Nem a por okozza A poratka allergiával kapcsolatban sokan a lakásban időről-időre felbukkanó pormacskákra gondolnak, a háziporatka allergiának azonban valójában nem sok köze van a porhoz. Az allergiás tünetek kiváltója az atkák családjába tartozó háziporatka nevű élőlény mikroszkópikus méretűre […]

dekorációkiegészítő

Trendi nyári kiegészítők az otthonodba

Írta: and
0

Egy jól megválasztott tükör, váza meghatározója lehet az enteriőrnek, bármelyik régi bútort feldob, sőt ez talán a legköltséghatékonyabb módja annak, hogy otthonunk kicsit megújuljon anélkül, hogy falakat festenénk, vagy drága bútorokat vásárolnánk. Vázák, kaspók, gyertyák… A KA International legújabb kollekciójában számtalan kiegészítőt kínál, megtalálhatóak a csodálatos vázák, kaspók, csillogó és különleges formájú tükrök, képkeretek. Kiegészítők, […]

környezetbarátlakás

Ilyen a trendi és környezetbarát otthon

Írta: and
0

Ácsorgó jegesmaci A pihent elméjű, de szakmailag annál inkább elhivatott tervezők számára a globális felmelegedés is egyfajta inspiráció – ezért lehetséges, hogy a leszakadt, sodródó jégtáblán búsan ácsorgó jegesmedve a legtöbbet használt vizuális jelkép. A mexikói NEL dizájncsoport például megalkotta a Globális Felmelegedés Szőnyeget. Ennek szomorkás kékjét csupán egy leszakadt jégtábla és az azon magában […]

egészségenergia

Így tisztítsd meg a teret! – 4 szuper tipp otthonra

Írta: and
0

Egyes elméletek szerint minden épületre jellemző egy sajátos energiaminta, amit az ott élők viselkedése, lelki alkata és a falak között zajló események hangulata határoz meg. Vagyis gondolataink és tetteink rezgéséből alakul ki az adott helyszínen uralkodó légkör. Így történhet meg, hogy egy olyan helyiségben, ahol sokat veszekedtek, akkor is rosszul érezzük magunkat, ha látszólag nincs […]

egészséglakás

Beteggé tehet a lakás levegője!

Írta:
0

Mindennapi mérgeink A belső levegő minőségét több tényező határozza meg. Az első és azonnal észrevehető különbség, ha a lakásban élők a zárt falak közt dohányoznak. A dohányfüst több száz mérgező anyagot tartalmaz, mely a levegőbe kerülve már a nem dohányzók egészségét is veszélyezteti. Kutatók igazolták, hogy dohányfüst közelében felnövő csecsemők másfél-kétszer gyakrabban válnak asztmássá és […]

lakásösszeköltözés

Összeköltözöl a pasiddal? – 5 hiba, amit ne kövess el!

Írta:
0

Első ránézésre minden tökéletes: minden nap együtt fekhettek, együtt kelhettek, hétvégén a nap huszonnégy óráját kettesben tölthetitek, és nem kell attól félnetek, hogy rátok nyit valaki. Ám az együttélés könnyen kibírhatatlanná válhat, ha nem figyeltek oda egymásra, vagy nem tisztázzátok az anyagi és egyéb ügyeket még az elején! 1. hiba: a szülőkhöz költöztök Az összeköltözés […]

Kövess Facebook-on!
X