H1N1

H1N1influenzajárvány

Új vírus – Tavasszal valószínűleg nem lesz influenzajárvány

Írta:
0

Mindez nem azt jelenti, hogy nem kell készülni egy újabb járványra – hangsúlyozta Falus Ferenc, hozzátéve, hogy az oltásokat továbbra is ajánlják, kiemelten a várandósoknak, az asztmásoknak, a szív- és cukorbetegeknek. A tiszti főorvos elmondta, hogy az ÁNTSZ legfrissebb jelentése szerint az elmúlt héten 11 ezren fordultak influenzaszerű tünetekkel orvoshoz, s ez a szám jóval […]

egészségH1N1

H1N1 – Oltani vagy nem oltani? Még mindig ez a kérdés!

Írta:
0

Csak egy kis szúrás? A piacelemző Synovate kilenc országban készített, a helyi orvosok véleményét vizsgáló kutatása szerint az egészségügyi szakemberek továbbra is megosztottak a H1N1 vírusfertőzés megakadályozására kifejlesztett védőoltás alkalmazását illetően. A megkérdezett brit, francia, német, olasz, spanyol, amerikai, kínai, tajvani és indiai doktorok 62 százaléka véli úgy, hogy a vakcina hatékony védelmet nyújt a […]

egészségH1N1

A WHO tagadja, hogy nyomásra hirdette ki a világjárványt

Írta:
0

A strasbourgi meghallgatáson Fukuda Keidzsi, a WHO influenza-világjárványokkal foglalkozó tanácsadója kijelentette, hogy az ENSZ-ügynökséget “nem érte illetéktelen befolyás a laboratóriumok részéről”. Egyben utalt arra, hogy az ügyben megkérdezett szakértőknek “nyilatkozatot kell aláírniuk magánérdekeltségeiket illetően”. Valóban világjárványról van szó, ezt “hivatalosan megállapították, és még nem ért véget”, a vírus “jelen van az egész világon” – mondta […]

egészségH1N1

Új vírus – Védőoltás helyett inzulint kaptak

Írta:
0

Az eset tévedésből történt egy massachusettsi általános iskolában. A gyerekek közül senki sem kapott inzulint, a tanárok mindannyian hamar jobban lettek. A tévedés azért történhetett, mert az iskola tart inzulinfiolákat cukorbeteg gyerekek részére, az oltást végző nővér pedig véletlenül összecserélte a szert az újinfluenza elleni oltóanyaggal.  Kényszerszabadságolták az eset kivizsgálásának idejére. Forrás: MTI

egészségH1N1

H1N1 elleni oltás: kinek higgyek?

Írta: and
0

„Nagyon hamar lett készen ez az oltóanyag, nem hiszem, hogy elég biztonságos.”A magyar oltóanyag – hasonlóan a többi külföldi vakcinához – természetesen szigorú engedélyezési és tesztelési eljáráson esett át, mielőtt forgalomba hozták. Azért lehetett készen ilyen gyorsan, mert a gyártási technológia és az influenzavírus mint olyan, évtizedek óta ismert. Idén csupán annyi történt, hogy az […]

H1N1influenza

Új vírus – Kevéssé ragályos és legtöbbször enyhe lefolyású a H1N1-influenza

Írta:
0

Az egyik orvosi szaklapban megjelent másik tanulmány szerzői pedig egy a nyolchoz számítják annak esélyét, hogy elkapjuk a H1N1-et, ha otthonunkban valaki megfertőződött. Az utóbbi tanulmányt a londoni Imperial College kutatói készítették az amerikai járványügyi központtal (CDC) közösen. A fertőzési mintázatot 216 betegnél és mintegy 600 hozzátartozójuknál elemezték. A családtagoknak csak mintegy 13 százaléka kapta […]

egészségH1N1

Visszahívtak egy újvírus elleni vakcinát az Egyesült Államokban

Írta:
0

Ez a második vakcina-visszahívás ebben a hónapban, amelyet azért kellett elrendelni, mert a szer veszít hatásából. A visszahívás több mint 4,6 millió adagot érint, ám mint a Szövetségi Élelmiszer-és Gyógyszerengedélyezési Hivatal (FDA) közölte, nagy többségét már felhasználták az oltási kampányban. A hivatal illetékese közölte, hogy az oltóanyag elég erős volt, amikor októberben és novemberben szétterítették […]

egészségH1N1

Új vírus – A gyors lefolyású, végzetes influenza több módon öl

Írta:
0

A maga nemében első tanulmányban brazil kutatók 21 ember holttestét vizsgálták meg, akik igazoltan H1N1-fertőzés miatt haltak meg Sao Paulóban júliusban és augusztusban. Az elhunytak életkora 1 és 68 év között volt.  Valamennyi páciens “a betegség progresszív és gyorsan végzetessé váló formáját mutatta”. Mindannyiukkal súlyos, akut tüdősérülés végzett, ám három különböző jellegzetességet találtak a kutatók, ami […]

H1N1járvány

H1N1 elleni védőoltás kismamáknak? – szakértői szemmel

Írta: and
0

Az állásfoglalás nem csak egyértelmű oltási javaslatot adott a nőgyógyászok számára, hanem az összes egészségügyi dolgozót (családorvos, védőnő, stb.) felkérte, hogy mindenütt hívják fel a népesség figyelmét a fentiek fontosságára. Mikor javasolt a védőoltás?A védőoltás javasolt valamennyi leendő, illetve folyamatban lévő várandósnak, a terhesség akármelyik szakaszában (0-42. hétig), szülés utáni időszakban, szoptatás alatt. A kismamák […]

egészségH1N1

Új vírus – Megkapta a védőoltást az amerikai elnöki házaspár is!

Írta:
0

A hírt maga Obama jelentette be kedden egy interjúban, egyben arra sürgetve honfitársait, hogy ők is adassák be maguknak a H1N1 elleni vakcinát. “Az embereknek meg kell érteniük, hogy a védőoltás kockázatmentes” – mondta Obama. A Fehér Ház pedig nyilvánosságra hozott egy képet, amelyen az elnök  felgyűrt ingujjal békésen tűri, amint egy ápolónő beadja neki […]

H1N1influenza

Új vírus – A hideg és a téli szünet csökkentheti az influenza terjedését

Írta:
0

Ha csökken a hőmérséklet, akkor a kórokozók életképessége is csökken, azonban nem pusztulnak el, csak a szaporodóképességük lassul le. Ugyanez a helyzet még a hideget szerető influenzával is – közölte Molnár Kornélia. Hozzátette: ennek következtében kevésbé terjed a lakosság körében. Molnár Kornélia szerint most olyan “szerencsés helyzetben vagyunk”, hogy az előttünk álló a téli szünetben […]

egészségH1N1

H1N1 – Újabb halálos áldozata van a járványnak!

Írta:
0

Szabó Gabriella tájékoztatása szerint a sokízületi gyulladásos betegségben szenvedő, Komárom-Esztergom megyei beteg két nappal a védőoltást követően belázasodott. December 2-án felvették az esztergomi kórházba, ahonnan két nappal később került kétoldali tüdőgyulladással a területileg illetékes infektológiai osztályra, Székesfehérvárra. Állapota rohamosan romlott, s néhány órán belül légzési elégtelenség miatt a kórház intenzív osztályára kellett helyezni. Folyamatos lélegeztetésre […]

egészségH1N1

Új vírus – Meghaladta a tízezret a halálos áldozatok száma

Írta:
0

December 13-ig a világ mintegy 208 országa és területe legalább 10 582 olyan halálesetről számolt be, amelyért a H1N1-es vírus tehető felelőssé, s ez a szám csak az utolsó héten közel ezerrel nőtt – állapítja meg weboldalán a WHO. Az északi félteke nagy részén, különösen Észak-Amerikában már elérte csúcspontját a járvány téli hulláma, viszont Közép- […]

betegségegészség

H1N1 – Oltassak vagy ne? Segítünk!

Írta: and
0

A pszichológus nem tekinthető járványügyi kérdésekben szakembernek, abban azonban megpróbálok Neked segíteni, milyen lépések szükségesek felelősségteljes döntésed meghozatalához. Lehetséges, hogy hónapok óta extra vitaminadagon élsz és szájmaszkkal közlekedsz, az is lehet, hogy nem teszel semmit, de extrém módon szorongsz, s már enyhe rossz közérzet esetén is pánikba esel. Biztonságban érzed magad, mert betartod a kötelező […]

egészségH1N1

A WHO továbbra is ajánlja a Tamiflu alkalmazását az újinfluenzánál!

Írta:
0

Továbbra is ajánlja azonban a szervezet a gyógyszer azonnali alkalmazását a H1N1-vírussal megfertőződött embereknél, különösen azoknál, akik a nagyobb kockázatú csoportba tartoznak vagy akiknek tartósan fennállnak, esetleg rosszabbodnak tünetei. “Nagyon egyértelművé kell tennünk, hogy a Cohrane-tanulmány a szezonális influenzára vonatkozik, nem a H1N1-re” – hangsúlyozta a WHO szóvivője, Gregory Hartl. A közlemény előzménye az volt, […]

egészségH1N1

H1N1 – Megkérdőjelezik a Tamiflu hatását!

Írta:
0

Miközben a kormányok világszerte mobilizálták Tamiflu-készleteiket az újinfluenza elleni küzdelemre, brit kutatók a gyógyszer klinikai vizsgálatairól szóló korábbi tanulmányokat áttekintve arra az eredményre jutottak: nincs elég bizonyíték rá, hogy az antivirális szer csökkentené az olyan szövődmények, mint a tüdőgyulladás kialakulásának kockázatát az egyébként egészséges emberekben.  A British Medical Journal keddi számában közzétett tanulmány szerzői mindazonáltal […]

egészségH1N1

Új vírus – Megdöbbentő halálozási statisztikák

Írta:
0

Az elemzést hétfőn tették közzé az egyik internetes tudományos portálon. A feldolgozott számok két olyan amerikai város – Milwaukee és New York – adatbázisából származtak, ahol a H1N1 járvány kitörésének kezdetétől pontosan regisztrálták az eseteket. Mintegy kétezer, a H1N1-fertőzés tüneteit mutató emberre jutott egy halál – írta Marc Lipsitch, a Harvard munkatársa. A becslések szerint a […]

H1N1járvány

Új vírus – Elérte tetőpontját az új influenza Németországban

Írta:
0

Jörg Hacker szerint mindenképp túlzás lenne azt állítani, hogy a H1N1 vírus terjedése immár nem fenyeget, ezért továbbra is éberségre van szükség. Az egyetlen védelmet csakis az oltás jelenti – hangsúlyozta az igazgató, aki a lakosságot arra szólította fel, hogy az új megbetegedések csökkenése ellenére minél nagyobb számban oltassa be magát. Ez a csökkenés ugyanis […]

egészségH1N1

Kockáztatnád a szövődményeket?

Írta: and
0

Az influenza kezdeti tünetei nem túl riasztóak. Három-négy napig tartó magas láz, végtag- és izomfájdalom, fejfájás, torokfájás, köhögés. Legtöbbször olyan enyhe lefolyású, hogy nem is szoktak rá gyógyszert adni az orvosok, csak a tüneti kezelést javasolják: pihenés, fájdalom- és lázcsillapítók, C-vitamin, sok folyadék, esetleg köptető. Az igazi baj akkor kezdődik, amikor a gyógyulófélben lévő páciens […]

H1N1oltás

Új vírus – Oltás mindenekfelett?

Írta:
0

A kormány egyik legfontosabb  egészségügyi tanácsadójának szerepét betöltő intézet ajánlását ismételte meg pénteken közzétett felhívásában az úgynevezett szövetségi oltási bizottság. Ennek lényege: immár nemcsak az egészségügyben dolgozókat, a krónikus betegeket és a terhes nőket kell beoltani, hanem – szó szerinti megfogalmazásban – mindenkit. Figyelemre méltó, hogy az ajánlás olyan időben hangzott el, amikor az adatok szerint […]

csecsemőH1N1

Új vírus – Két H1N1-el fertőzött csecsemőt ápolnak a szegedi gyermekklinikán

Írta:
0

Az egyik napilapnak Túri Sándor, a Szegedi Tudományegyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának vezetője, a gyermekgyógyászati szakmai kollégium elnöke úgy nyilatkozott: az egy évnél idősebb gyermekeket be kell oltani. A professzor elmondta, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a kismamák, az egy év alattiak, illetve a 10-24 éves gyermekek, fiatal felnőttek a legveszélyeztetettebbek, mivel ők biztos tagjai valamilyen közösségnek. Az egészen […]

egészségH1N1

Új vírus – Importálni kellett volna az oltóanyagot?

Írta:
0

A szakember szerint sokan és sokféle módon félreértették, félremagyarázták október 19-ei nyilatkozatát, amelyben egyebek mellett annak a véleményének adott hangot, hogy a “kormányzat által más megelőző és gyógyító tevékenységek rovására is promotált vakcina nem alkalmas a kiemelt rizikócsoportok: állapotos nők és kisgyermekek oltására”.   Ezt a kijelentést a szakmán belül és kívül többen úgy fordították le, […]

H1N1járvány

Új vírus – Újabb kismama került kórházba Budapesten

Írta:
0

A 31 hetes terhes nőnél császármetszést hajtottak végre, a kislány 2.200 grammal született és jól van. Jákó Kinga, az egyetem orvos igazgatója elmondta, a kismama állapota súlyos, ő is lélegeztetőgépre szorul. A klinikán kezelt másik kismama állapota továbbra is válságos, még mindig lélegeztőgépen van. Jákó Kinga tájékoztatása szerint életbe kellene léptetni azt a tervet, amelynek alapján […]

Kövess Facebook-on!
X