fagyi

baktériumbetegség

A 6 legveszélyesebb nyári étel

Írta:
0

Piknikezés 30° fölött? Jobb, ha inkább vársz, míg kicsit lehűl a levegő! Egy amerikai kutatás szerint 6-ből 1 ember gyomorfájdalmakkal tér haza a piknikezésből, évi 128 000 ember pedig kórházba is került – csak azért, mert nem hűtötte le megfelelően a piknikezésre vitt tejtermékeket!

chipsdiéta

10 élelmiszer, amit többé ne egyél!

Írta:
0

Bemész a sarki közértbe, a supermarketbe, és megszámlálhatatlan mennyiségű előkszített, leggyakrabban cukorral és zsírral dúsított, gyakran hormonkezelt ételt találhatsz. Hogy az iskolai menzáról, szendvics- és csokiautomatákról már ne is beszéljünk. Íme a 10 legegészségtelenebb kaja, amit mindenképp kerülj el, ha bevásárolni mész.

cukordiéta

A jégkrém még a fogyókúrába is beleférhet!

Írta:
0

A jégkrém a fagylalt mellett a nyári hónapok meghatározó édessége, azonban meglepően keveset tudunk róla. Konzervatív hozzáállásunk az ízválasztásban is tetten érhető, hiszen a trónról évtizedek óta letaszíthatatlan a vanília, a csoki és az eper. Szakértői segítséget adunk, hogyan legyünk bátrabbak a jégkrém-fogyasztásban!

cukordiéta

Imádod a fagyit? Ne mondj le róla!

Írta:
0

Ha nyár, akkor fagylalt. Ha fagylalt, akkor hízás? Nem feltétlenül. A finomabbnál finomabb gyümölcsöket te magad is beszerezheted, ahogyan tudsz jeget készíteni és joghurtot venni. Ezekből pedig elkészítheted a legcsodálatosabb hűsítő nyalánkságot.

fagyihízás

Így szedett fel 7 kilót Michelle Williams!

Írta: and
0

Nemcsak mi, földi halandók, hanem a legtöbb sztár is irigykedve tekint azokra a nőkre, akiknek nincsenek súlyproblémáik, vagy olykor esetleg nem fogyásra, hanem hízásra kell törekedniük. Ez történt Michelle Williamsszel is, aki a Blue Valentine című mozi Cindy-jének megformálása miatt 7 kilót szedett fel. Egy külföldi, sztárdiétákkal foglalkozó internetes oldal szerint ezt úgy érte el, […]

fagyilaktózérzékeny

Laktózérzékenyen is csúcsformában: így őrzi szuper alakját Dukai Regina!

Írta: and
0

Regina vékony alakját látva talán te is azt gondolod, hogy szigorú diéta miatt mond le néhány ételről. Ám a modell és énekesnő esetében más oka van a lemondásnak, hiszen a közelmúltban derült ki róla, hogy laktózérzékeny.  „Jó néhány kedvencemről le kell most mondanom. Imádom a sajtokat, melyek közül a trappistánál keményebb fajtákat ugyan továbbra is […]

fagyifagylalt

Fagyi gyümölccsel – íme, a legjobb receptek!

Írta: and
0

Fagyis gyümölcssaláta Hozzávalók: 1 narancs2 kivi1 banán1 alma2-3 evőkanál mézvanília fagyi Hámozd meg az összes gyümölcsöt, majd darabold fel őket. A banánt vágd szeletekre, azokat felezd el, a narancsgerezdeket vágd darabokra, a kivit és az almát pedig kockázd fel. Egy tálban keverd össze alaposan a gyümölcsdarabokat, majd csurgasd rá a mézet, és újra keverd össze. […]

Budapestcukrászda

Íme, Budapest legjobb fagyizói – teszteltük őket

Írta: and
0

A városban járkálva mindenhol kisebb-nagyobb fagyizókkal találjuk szemben magunkat, azonban egyáltalán nem biztos, hogy ami az utunkba esik, az a legjobb választás is. Most bemutatunk 6 különleges fagyizót, amikben biztosan nem fogsz csalódni. Mindegyikükben isteni fagylaltokat kaphatsz, csak a választék és a forma eltérő. Lássuk, melyek ezek. Dr. Gelato Valószínűleg ez Budapest legnagyobb választékkal büszkélkedő […]

diétaédesség

Fogyj fagyival! – Hűsítő nyalánkságok

Írta: and
0

YoGoMc Az egyik bevásárlóközpontban nemrég bukkant fel ez az egészséges fagylaltozó, ahol kizárólag természetes anyagokból, tejből és natúr joghurtból készült különlegességeket kóstolhatsz meg. Az Amerikában Frozen Yoghurt néven elhíresült desszert mindenféle szintetikus összetevőtől mentes, adagonként csupán 1 százalék zsírt tartalmaz, és többféle kiszerelésben kapható, cukormentes változatban is. Választhatsz hozzá friss gyümölcsöket, müzlit és különleges önteteket […]

fagyifagyikészítés

Egészséges és finom – Így készül a házi fagyi

Írta: and
0

Ha igazán egészséges és finom fagyit szeretnél, akkor bizony otthon kell elkészítened, hiszen akkor biztos lehetsz benne, hogy nincs benne semmi, ami nem oda illik. Ráadásul mindig pont olyat készíthetsz, amilyet éppen megkívánsz, és jólesik. Szerezz be fagylaltformát A fagyi és mindenféle jégkrém készítésének legfontosabb kelléke,a jégkrémforma, ami egy műanyag kis tartóból és pálcikákból áll. […]

Kövess Facebook-on!
X