diéta

diétafogyókúra

Lesd el: 110 kilóból álomalak

Írta: and
0

Ettem bármit, bármikor A családom szinte minden tagja túlsúlyos. Amióta az eszemet tudom, volt rajtam felesleg, pedig sportoltam is. Nyolc évig kézilabdáztam, mégis átlagosan 90-95 kg között mozgott a súlyom. Mindig vaskos, izmos alkat voltam, de egyenletesen oszlottak el rajtam a kilók. Nagyon szerettem főzni és enni is, persze csupa egészségtelen ételt. A nehéz, zsíros, […]

diétafogyókúra

A jógi titka: így koplal 70 éve

Írta:
0

Prahlad Dzsanit múlt hét csütörtökön szállították be a nyugat-indiai Ahmedábád egyik kórházába, hogy a nap huszonnégy órájában megfigyelhessék és orvosi vizsgálatok egész sorát végezzék el rajta – mondta el G. Ilavazahagan, az indiai nemzetvédelmi kutatóintézet élettani kutatásokkal foglalkozó részlegének igazgatója. Az orvosok közölték, Dzsani érkezése óta nem vett magához egy csepp folyadékot és egyetlen gramm […]

diétafogyókúra

A nap fogyókúrás tippje: grépfrútos zöldsaláta – Béres Alexandra ajánlja

Írta:
0

Tavasszal szeretnél megszabadulni néhány kilótól? Unod a hagyományos salátákat, de imádod a gyümölcsöket? Akkor itt az idő, hogy egy kicsit változatosabban készítsd el a zöld fogásokat. A grépfrút azért is jó választás, mert tele van C-vitaminnal, ásványi anyagokkal és nyomelemekkel. Ha nem szereted a gyümölcs jellegzetes, kesernyés ízét, úgy hámozd meg, hogy a héj alatti fehér […]

diétafogyókúra

Jojó-diéta hollywoodi módra

Írta:
0

Időről időre visszatérnek rád a nagy nehezen leadott kilók? Hidd el, hasonló problémákkal küzdenek a hollywoodi sztárok is – lássuk, mely hírességek estek a jojó-diéta csapdájába! Janet Jackson Michael Jackson húga, Janet a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik legsikeresebb énekesnője volt, manapság azonban inkább magánéleti problémái, botrányos fellépései és egészségtelen fogyókúrái miatt kerül az újságok címlapjára. Gyermekkora […]

diétaegészség

A tonhalas szusi tele van higannyal

Írta:
0

A vizsgálati eredmény azért vált ki aggodalmat, mert a nehézfémnek egészségkárosító hatása van.  Egyes tonhalfajok esetén a higanytartalom több mint háromszorosával haladta meg az amerikai környezetvédelmi hatóság (EPA) által megadott határértéket – számoltak be felfedezésükről a kutatók. Az elemzéshez New York, New Jersey és Colorado állam éttermeiből és szupermarketjeiből szereztek be száz tonhalas szusimintát, majd […]

diétafogyókúra

Táplálkozási fippek a ragyogó hajért

Írta: and
0

Hajunk minősége, a hajnövekedés gyorsasága összefügg az elfogyasztott táplálék minőségével. Sajnos, a kényelem és a rohanás miatt egyre gyakrabban nyúlunk a készételekhez, így kevesebb vitaminhoz, ásványi anyaghoz, nyomelemhez jut a szervezet. Az is nagy hiba, hogy nagyon sok sót, cukrot és kevés jódot, vasat fogyasztunk. A koplalás miatt az elfogyasztott táplálék nem mindig tartalmazza a hajnövekedéshez […]

diétaegészség

5 szuper tipp a látványos fogyásért

Írta: and
0

1. Indítsd tojással a napot Reggelire a sajtkrémes szendvics helyett válaszd a tükörtojást egy szelet teljes kiőrlésű kenyérrel. Kísérletek bizonyítják ugyanis, hogy aki tojást reggelizik, egész napra ellátja a szervezetét a szükséges mennyiségű fehérjével, és a nap további részében kevesebb mennyiségű ételt fogyaszt el, mert a tojásos étel eltelíti a gyomrot, így az éhségérzet is […]

diétaegészség

Minél szűzebb, annál egészségesebb

Írta:
0

Francisco Pérez-Jiménez, a Córdobai Egyetem kutatója és kollégái húsz, metabolikus szindrómában szenvedő betegnek rendeltek el olívaolajban gazdag reggelit, egyszer szűz, másszor extra szűz olaj felhasználásával. A metabolikus szindróma elhízással, szívbetegségek iránti fogékonysággal és 2-es típusú cukorbetegséggel jár. A jobb minőségű olaj csaknem hatszor annyi fenolcsoportba tartozó antioxidánst tartalmazott, mint a másik. A kutatók arról számoltak […]

diétafogyókúra

Útmutató, hogy fogyj koplalás nélkül

Írta: and
0

1. Hús és krumpli imádóknakNehezen mondasz le krumpliról és húsfélékről? A fogyás kulcsa ebben az esetben abban rejlik, hogy megtanulod kevesebb kalóriával készíteni őket. A zsíros vörös húsok helyett válaszd a csirkemellet, amelyet grillezhetsz, illetve kisüthetsz olíva olajban. A változatosság kedvéért a hús helyett megkóstolhatod az omega-3 zsírsavakban gazdag halféléket is (pl. a tonhalat). A […]

diétaedzés

Nem mindegy, mit eszel edzés után

Írta:
0

A közhit általában azt tartja, hogy akkor vagyunk fittek, ha állandó, rendszeres edzést végzünk. Jeffrey F. Horowitz professzor és munkacsoportja új vizsgálatával azt igazolta, hogy amikor edzés vagy verseny után leülünk enni, az akkor elfogyasztott étel szervezetünk szempontjából fontosabb, mint a hónapok óta folytatott testedzés. “A szervezet anyagcseréje fizikai terhelés után alapvetően másképp alakulhat, attól […]

antioxidánsdiéta

Antioxidánsból is megárt a sok

Írta:
0

Az oxidáció nemcsak a kerítésnek, hanem az emberi szervezetnek is árt. Szervezetünk ugyan nem rozsdásodik, a koszorúerek belső felszínére azonban a “rossz”, LDL-koleszterin oxidáció útján rakódik le, és okoz elzsírosodást. Szerencsére vannak anyagok, amelyek megakadályozzák az oxidációt. A kerítést befesthetjük, az antioxidáns szerek pedig gátolják az LDL-koleszterin letapadását az érfal felszínén.  Ausztráliában Tony Tiganis professzor […]

diétaelhízás

A nők agya a kövérség látványára félelemmel reagál

Írta:
0

Az eredmények arra utalnak, hogy a nők kondicionálódnak a kövérségtől való félelemre, mert folyamatosan olyan üzenetekkel bombázzák őket, hogy a vékony az ideális alkat. Ugyanezt a tesztet férfiakkal elvégezve kiderült, őket nem foglalkoztatja más kövérsége láttán saját testsúlyuk. A Brigham Young University kutatói úgy találták, hogy a nők anélkül féltek a túlsúly látványától, hogy tudatosan […]

diétaegészség

3 kihagyhatatlan fogyókúrás saláta

Írta: and
0

1. Cikória Miért fogyassz cikóriát?Ennek a salátának van tömörfejű és laza szerkezetű változata is. Levelei különféle árnyalatokban pompáznak, mint pl. zöld, piros, sárga és tarka. A cikória kalóriaszegény, de gazdag A-, B1-, B2-és C-vitaminban. Sok ásványi sót tartalmaz (pl. kalcium, foszfor, vas, magnézium). Az íze kissé kesernyés, de bébi korában leginkább a spárgáéra emlékeztet. Energitartalma: […]

diétafogyókúra

Ezt az étrendet kövesd vesekő ellen

Írta: and
0

Az előírt speciális diéta még a krónikusan előrehaladott vesebántalmak esetén is oly mértékben javíthatja a szerv működőképességét, hogy a dialízis esetleg nélkülözhetővé válik, vagy csak később kerül rá sor. A gyógykezelésként alkalmazott vesediétát mindenkinek egyénileg írják fel, de van néhány alapszabály, melyet szem előtt kell tartani. A vesekő megelőzéséért és gyógyításáért azonban magad is sokat […]

bőrdiéta

A legjobb bőrszépítő ételek – mintaétrenddel

Írta: and
0

1. Eper, citrusfélék, brokkoli Gazdagok C-vitaminban, amely fontos szerepet játszik a bőr rugalmasságáért felelős kollagén termelésében. Rendszeres fogyasztásuk segít megelőzni a ráncok kialakulását.Tippünk: Naponta iktass be az étrendedbe egy tálkányi gyümölcs, és ugyanennyi mennyiségű brokkolit.2. Napraforgómag, mandula A napraforgómag és mandula tele van E-vitaminnal, amely fontos védelmet nyújt a bőrt károsító szabadgyökökkel szemben. Tippünk: Naponta […]

diétafogyókúra

Veszélyes baktérium a párizsiban és sonkában

Írta:
0

A Reál Hungária Élelmiszer Kft. márkatermékeinek minőségellenőrzése során határérték feletti Listeria Monocytogenes fertőzöttséget találtak a “Reál Párizsi szeletelt 150g” és “Reál Sonka szeletelt 100g” termékekben. A Listeria monocytogenes nevű baktériummal szennyezett élelmiszer fogyasztása listeriózis megbetegedést okozhat. Egészséges emberekben sokszor semmilyen tünetet nem vált ki a listeria baktériummal szennyezett élelmiszer fogyasztása, legyengült szervezetben azonban – csecsemők, […]

diétaénekesnő

Tanulj a sztároktól: 3 trükk a tökéletes alakért

Írta:
0

Még a bikiniszezon beköszönte előtt szeretnél leadni néhány kilót? Lesd el Nely Furtado, Shakira és Miley Círus fogyókúrás trükkjeit!ShakiraA hullámos hajú, karcsú kolumbiai énekesnő szexis csípőmozgását kétségkívül az egész világ ismeri! A 33 éves Shakira alacsony kalóriatartalmú, ám betartható étrenddel tartja formában magát. Naponta ötször-hatszor étkezik, de mindig csak kis adagokat fogyaszt: reggel egy szelet […]

diétaéhség

Éhesebbek vagyunk kialvatlanul

Írta:
0

Az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóirat legutóbbi számában közölt tanulmány szerzői úgy vélik, hogy az alváshiány lehet az egyik környezeti tényező, amely a járványos méreteket öltő elhízás hátterében áll.     Francia kutatók tizenkét átlagos testsúlyú, egészséges fiatalember étkezését, alvását és energiafelhasználását követték nyomon kétszer 48 órán át. Az egyik periódusban saját életritmusuk szerint töltötték el […]

diétafenyőmag

A nap karcsúsító tippje: fenyőmagos saláta

Írta:
0

Tavasszal töltsd fel a szervezeted vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Ennek a legegyszerűbb módja, ha a heti menüdből nem hagyod ki a  friss, ropogós salátákat. Fogyaszthatod őket köretként vagy önálló adagként  főétkezéshez. Íme, néhány profi salátakészítési fortély és egy tuti fenyőmagos recept.  A  leveles saláta akkor lesz finom ropogós, ha elkészítés előtt egy fél órára műanyag zacskóba csomagolod és a […]

diétafogyókúra

Így hozd magad formába nyárra!

Írta:
0

A következőkben dr. Borbényi Erika, orvos és életmód tanácsadó ad néhány hasznos tanácsot annak érdekében, hogy remek formában kezdhesd a nyarat és bátran dobhasd le magadról a mindent elrejtő nagykabátot. „Ahhoz hogy szépek legyünk és a környezetünket is elbűvöljük, a legfontosabb, hogy önmagunkkal is elégedettek legyünk. Hiszen külsőnk a belső harmóniánkat tükrözi, így a legfontosabb, hogy a […]

diétaétel

3 könnyű fogás tavaszi fáradtság ellen

Írta: and
0

1. Hummusz Hozzávalók: 50 deka csicseriborsó • két citrom • két gerezd fokhagyma • két evőkanál olívaolaj • három evőkanál tahini (szezámpüré) • só • bors • pitaElkészítés: A csicseriborsót bő vízben megfőzzük, leszűrjük, a levét félretesszük. A fokhagymával krémesre turmixoljuk, majd hozzáadjuk a citrom levét, az olívaolajat, a tahinit. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint tovább […]

diétafogyókúra

Hatástalanok a zsírbontó injekciók

Írta:
0

Amint az FDA közleményében áll, a különböző elnevezéseken – mezoterápia, lipoterápia, lipolízis, zsíroldás – kínált eljárások során nem engedélyezett szereket fecskendeznek be a pácienseknek.  “Attól tartunk, hogy ezek a cégek félrevezetik a fogyasztókat” – mondta Janet Woodcock, az FDA gyógyszereket értékelő és kutató központjának igazgatója. Mint hozzátette, mindenkinek fontos tudnia, aki fontolgatja, hogy aláveti magát ennek […]

diétafogyás

5 ruhaméretet fogyott hipnózissal

Írta:
0

Az 59 éves nő csaknem másfél mázsás volt, amikor feliratkozott egy spanyolországi klinika önként jelentkezői közé. A hipnózis során “bebeszélték” neki, hogy műtőben fekszik és gyűrűt helyeznek gyomrára. Arról is meggyőzte hipnotizőre, hogy gyomra csupán pingponglabdányi és degeszre töltődik, ha egy kicsit is többet eszik a kelleténél.  Öt hónap alatt bő mázsásra fogyott, öt számmal […]

diétaelhízás

Depresszióssá tehet a túlsúly?

Írta:
0

Dr. Babai László prevenciós szakértő az összefüggésekre és a megoldásokra világít rá. A túlsúlyosoknak alacsonyabb az önértékelése A londoni és az Adeleide-i egyetemeken is folyó kutatások szerint nagyon fontos lenne az elhízás és a gyakori mentális problémák közti kétirányú összefüggések és kockázatok ismerete, ez ugyanis kulcsot jelenthet a hatékony kezeléshez és a prevencióhoz. Bár ez […]

Kövess Facebook-on!
X