bőr

anyajegybőr

A napégés meggyógyul, de a hatása megmarad

Írta:
0

A King’s College London kutatása szerint a többség túl vékony rétegben keni magára a napvédő krémet, így a legjobb termék sem tud hatékony védelmet nyújtani a leégés ellen. A bőrpír fájdalmas ugyan, de pár nap alatt elmúlik, az igazi kockázatot az jelenti, hogy minden egyes bőrégés növeli a melanoma kialakulásának veszélyét.

alkoholalkoholfogyasztás

Így teszi tönkre a szervezeted az alkohol

Írta:
0

Légszennyezés, stressz, dohányázás – azt gondolnánk, hogy ezek jelentik ma a legnagyobb veszélyt egészségünkre, pedig modern világunkban az alkohol rendelkezik a legdurvább egészségkárosító hatással. A huzamosabb ideje fennálló mértéktelen ivászatnak szinte minden belső szervünk kárát látja, de emellett a kinézetünket és pszichés állapotunkat is negatívan befolyásolja.

anyajegybőr

Alig észrevehető tünetek – ismerjük fel a melanomát!

Írta:
0

A nyár közeledtével egyre többet hallunk a napvédelem fontosságáról: ha a napon tartózkodunk, használjunk a bőrtípusunknak megfelelő fényvédő krémet, ne napfürdőzzünk 11 és 15 óra között, kerüljük a tűző napsütést. Ennek ellenére sokszor döntünk úgy, hogy nem tartjuk meg ezeket a tanácsokat, azt gondolva, hogy mi baj is történhet, ha egy picit megpirulunk. De vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy a leégés mellett milyen káros hatása lehet a túlzásba vitt napozásnak?

bőrbőrápolás

A tündöklő, napcsókolta bőr titka

Írta:
0

A nyár beköszönte remek alkalom arra, hogy testünket és lelkünket egyaránt feltöltsük a nap sugaraival, hiszen a napozás egyike azoknak a tevékenységeinknek, ami a jó idővel együtt érkezik. Viszont nem szabad megfeledkeznünk a napozás káros hatásairól sem. Ezért Károlyfi Edit, az AVON bőrápolási szakértője olyan tanácsokkal lát el bennünket, amelyeket mindenképpen érdemes bevetnünk a nyár folyamán annak érdekében, hogy bőrünk szép és egészséges maradjon.

bőrfiatalság

Kollagén, ami összetart

Írta:
0

Keverhető smoothie-ba, teába, kávéba, de akár levesbe is. Úgy tűnik, a kollagénpor népszerűség tekintetében lassan átveszi a fehérjepor helyét. De hogy mitől olyan fantasztikus, és miért érdemes neked is fogyasztanod? Eláruljuk!

bőrbőrápolás

5 tuti tipp a narancsbőr ellen

Írta:
0

A beköszöntő jó idő és a melengető napsugarak hatására előkerülnek a lenge, rövidebb ruhák és sortok a szekrény mélyéről, amit bár nagyon várunk minden évben, mégis sokunkban felmerül a kérdés: hogyan tüntethetjük el a makacs narancsbőrt? Legyünk nádszál vékonyak vagy teltebb alkatúak, ezzel a problémával a többségünk szembesül, és a nyári időszak közeledtével már nem legyinthetünk rá vagy takarhatjuk el. Károlyfi Edit, az AVON bőrápolási szakértője hasznos tippekkel és tanácsokkal lát el minket, hogy sikeresen megbirkózzunk a narancsbőrrel.

aknebőr

Ez is állhat a felnőttkori pattanások hátterében

Írta:
0

Pubertáskorban megszokott, hogy a gyerekek bőrét gyulladt pattanások „díszítik”, de a nagyobb hormonális változások lecsengése után rendszerint ezek a zavaró aknék eltűnnek. Éppen ezért lehet meglepő, ha egy felnőtt arcán is megjelennek a kellemetlen bőrhibák. Ennek egyik lehetséges okát dr. Koppány Viktória, a Budai Endokrinközpont PCOS és inzulinrezisztencia specialistája ismerteti.

betegségbőr

A megmagyarázhatatlan foltok a bőrön komoly betegségre is utalhatnak

Írta:
0

A bőrön lévő kisebb-nagyobb vöröses foltokat rendszerint ekcémának, illetve egyéb bőrbetegségnek tudják be. Ám ha kiderül, mégsem bőrgyógyászati a probléma, úgy érdemes ellenőriztetni a vérlemezke számot, ugyanis a panasz ITP-re (idiopátiás trombocitopéniás purpura) is utalhat, mely vérzékenységgel jár. A témáról bővebben dr. Szélessy Zsuzsannát, a Trombózisközpont hematológus főorvosnőjét kérdeztük.

bőregészség

Ekcémás vagy? A kozmetikus sokat segíthet

Írta:
0

Az ekcémás bőr ápolásában a bőrgyógyászati ellátáson túl a kozmetikai kezelés is rendkívül hangsúlyos. Peterman Krisztina, a Dermatica mesterkozmetikusa, gyógykozmetikusa a tünetek fellángolásának megelőzésére, a nem érintett bőrterületek ápolására hívta fel a figyelmet.

bőregészség

Ezért vastagodhat meg a bőröd

Írta:
0

A hiperkeratosis egy összefoglaló megnevezés, amely a bőr bizonyos területének megvastagodására utal. A problémának számos megjelenése formája létezik az ekcémától a szemölcsig, így dr. Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza szerint a kezelés is a diagnózisnak megfelelően összetett.

arcbőr

10 lecke a bőrápolásról

Írta:
0

A bőrápolás kapcsán könnyen bizonytalannak és tanácstalannak érezheted magad, hiszen az új trendek és az új termékek számos kérdést vetnek fel. Miért nem elegendő a bőrt csak vízzel tisztítani? Mennyire fontos az étrend a szépség szempontjából? Tényleg gyógyítja az aknét a nap? Mi a fontos a bőr szépségét és egészségét illetően?

betegségbőr

Cushing szindrómát is jelezhetnek a striák

Írta:
0

A striák veszélytelen bőrelváltozások, melyek rendszerint olyan események során keletkeznek, amikor a bőr viszonylag rövid időn belül megnyúlik, és az ütemet nem képes követni. Éppen ezért a legtöbbször pubertás korban, gyorsabb hízás és várandósság során szoktak megjelenni a vöröses színű csíkok.

Kövess Facebook-on!
X