Egy fény, ami nagy dolgokra képes

arcfiatalításbőrbőrápolásfénylézerszépség
0 0

Írta:

Manapság mindent természetesnek veszünk, nem is gondolunk bele, hogy mennyi olyan apró dolog van, ami nap, mint nap része életünknek. Miközben élünk, rohanó világunkban megfeledkezünk „látni” és hálásnak lenni azért, ami megadatik!

Nos, álljunk meg egy pillanatra és nézzük ezeket: nyomtató, távirányító, navigáció, pénztárgép, fénymikroszkóp, hegesztés, polírozás, rakétaelhárítás, szintezés, távolságmérés, műtétek, szépészeti beavatkozások… és még sorolhatnánk hosszasan. Hogy mi a közös bennünk? Egyetlen parányi, ám annál nagyobb energiával rendelkező fénysugár, a lézer! Sokszor találkozunk vele, de soha nem gondoljuk végig, micsoda segítség a mindennapokban. Az összetartott (koncentrált) fénysugarat épp úgy megtalálhatjuk otthonunkban, mint a gyógyászatban, közlekedésben, szórakozóhelyeken vagy épp a filmvásznon!  Noha ott nem minden felel meg a valóságnak a látvány olykor magával ragadó, és könnyen elhisszük, hogy ez akár valós is lehet.

Csodának számított az is amikor megjelent például az első olyan TV amihez már nem kellett felállni a kanapéról ha csatornát szerettünk volna váltani, vagy ha be/ki akartuk kapcsolni. Csak kezünkbe vettük a távirányítót és a lézer fénynyaláb a megfelelő üzenetet továbbítva elintézte helyettünk. Akkor még szinte elképzelhetetlen volt, hogy ez a fény később teljesen behálóz bennünket! Ma már egy vállrándítással elintézzük, ha különböző műtéteket hajtanak végre lézer fény segítségével, vagy nemes egyszerűséggel közöljük, egy lézeres beavatkozáson, netán szépészeti kezelésen voltunk.

Miért is olyan kedvelt a lézerfény?

A válasz – ha nem megyünk bele az atom, foton és az elektron kapcsolódásaiba – igen egyszerű: a lézer rendkívül precízen „adagolja” a leadott energiát, ezáltal igen pontos munkára képes! Az orvosi beavatkozások során különböző hullámhosszúságú lézerfényt alkalmaznak,  hiszen a lézerek fénye különbözőképpen nyelődik el az emberi szövetben, de így is finomabban vágja a szöveteket mint bármelyik szike. A beavatkozás során pedig elzárja a kisebb ereket, így egyáltalán nincs, vagy csak minimális vérzés tapasztalható, sőt amennyiben a beavatkozás mélysége nem éri el a bőr legalsó rétegét, természetes módon heg nélküli gyógyulás lehetséges.

Ezeket tapasztalhatjuk például arckezeléseknél is. Az itt alkalmazott fényenergia felmelegíti a bőr felső rétegeiben lévő vizet, ezáltal a víz és a bőr szövetei elpárolognak. A bőr legfelsőbb rétegei közül néhány réteg – igen pontos és ellenőrzött módon – a megfelelő mélységben eltávolításra kerül. Ezt követően megindul a gyógyulási folyamat és új kollagén rétegek alakulnak ki, vagyis a bőr regenerálja önmagát. Néhány hét alatt jelentős javulás érhető el ráncos, pattanásos és heges bőr esetében. Ez a fajta minimális fájdalommal járó frakcionális lézeres hámlasztás nem egybefüggően történik – hangsúlyozza Dr. Parrák Zita orvos-esztétikai specialista, a New Beauty Anti-aging és Orvos-Esztétikai Központ vezetője. Apró négyzetekben fedik le a kezelendő felületet így a lézer csak kicsiny, oszlopszerű „lyukakat”, szöveti károsodásokat okoz a bőrön, míg a mellette lévő ép és egészséges terület érintetlen marad. Ez a gyógyulás során természetes kötésként is funkcionál. Az eredmény igen látványos, hiszen a bőrt azonnal feszessé teszi, eltünteti a nem kívánt barna foltokat, kisimítja a ráncokat és a pattanásos hegeket, megfiatalítja a nyakat, mellkast és akár a kezeket is. Ezt a fajta szépészeti kezelést leginkább az őszi, téli hónapokra érdemes időzíteni, mert a bőrt ilyenkor nem érheti napfény!

Kíméletes fény, mellékhatások nélkül

Bár a lézeres beavatkozások sem minden esetben fájdalommentesek, és nem minden esetben történhet a beavatkozás fájdalomcsillapítás nélkül, a gyógyulási folyamat gyakorlatilag megegyező és a kezeléseknek tulajdonképpen nincs mellékhatásuk. A külső kezelt területen előfordulhatnak vöröses és bíbor színű elszíneződések a bőrben keletkező hő hatására, de ezek általában huszonnégy órán belül elmúlnak. Egyes esetekben két-három napig is vörös lehet a bőr, vagy a beavatkozástól függően apró bevérzés előfordulhat, melynek felszívódása két-három hét alatt eltűnik. Visszerek gyógyítása során kisebb égés vagy hólyagképződés is lehetséges, de ez is szépen nyom nélkül gyógyul.

Ritkán előfordul, hogy a kezelést követően gyulladáscsökkentő használata javasolt. Lézerkezelés alkalmával azt sem szabad elfelejteni, hogy bőrtípustól függően a kezelt felületet néhány hétig napnak vagy szoláriumnak kitenni nem szabad, és ha a beavatkozás az arcon történt akkor javasolt valamilyen fényvédő krém használata.

Forrás: Purecom


További cikkeink a témában