Főoldal > SZÉPSÉG > Miért pont a zuhanyzás a menő?

Miért pont a zuhanyzás a menő?

bőrápolásébredésegészségfrissességfürdésreggelszépségtisztálkodás
0

Írta:

Előnyben részesítik a finom összetételű kozmetikumokat, odafigyelnek a megfelelő testápolásra, pontosan tudják milyen a bőrtípusuk, mégsem visznek semmit túlzásba, sőt, inkább a megérzéseikre és a józan észre hagyatkoznak.

A francia nők nem csinálnak semmit különösebben bonyolultan: a reggeleket szeretik nyugalomban kezdeni, rohanás nélkül, egy ráérős zuhannyal. „Habár nem olyan ismert tény, az ébredés utáni első percek nagyon fontosak.”- nyilatkozta Iris Nowacki pszichológus, aki a bőrápolás érzelmi oldalát vizsgálta meg a Nivea kérésére. Ha ugyanis a napot jó kedvvel és energiával telve kezdjük, egész nap, akár estig nyugodtnak, kiegyensúlyozottnak érezhetjük magunkat. A szakértő ezért ezt ajánlja: “Ébredjünk időben, mert a rohanás az ember legnagyobb ellensége! Keljünk 20-30 perccel korábban, mint az szükséges lenne! Hamar hozzá lehet szokni, miközben több időt tudunk reggelenként saját magunknak szentelni, így nyugodtabban, pihentetőbben indul a napunk.”

Nem hiszed? Csak tégy egy próbát! Kelj ki az ágyból a szokásosnál fél órával korábban és meglátod, hogy még egy ilyen, elsőre kényelmetlennek tűnő döntés is milyen jelentőséggel bírhat! Reggelre is kialakíthatsz olyan rituálékat, mint az esti nyugtató fürdőzéshez! Egy átlagos francia nő a reggeli „szertartásaira” és a nyugodt elindulásra megközelítőleg 45 percet szán. Te miért ne kényeztethetnéd ugyanígy magad? Kezdd a reggelt te is pont úgy, mint a francia nők: egy kellemes zuhannyal!

Miért pont a zuhany?

Egy kellemes zuhany nem csupán higiéniai okokból ideális megoldás – hiszen megszabadítja testünket az elhalt hámsejtektől, és szennyeződésektől -, hanem jótékony, frissítő, energetizáló hatással van elménkre, tudatunkra ráadásul jót tesz a bőrünknek is, ami pozitívan hat megjelenésünkre. “A reggeli zuhanyzás felpezsdíti bőrünk vérkeringését, főként, ha a fürdőt hideg vízzel fejezzük be. A megnövekedett véráramlásnak köszönhetően bőrünk extra oxigénhez és tápanyaghoz jut, amely javítja annak feszességét és ellenálló képességét.” nyilatkozta Dr. Yvonne Bergerová dermatológus, a BcD Clinic munkatársa.

Van azonban egy másik szempont is, amely miatt érdemes a reggeli zuhanyzást mindennapi rutinná tennünk: a folyamat ugyanis kiváló módja immunrendszerünk erősítésének. Annak ellenére, hogy kezdetben némi erőfeszítéssel jár, a „rutinos reggeli zuhanyzók” állítják, hogy rövid időn belül teljesen természetes lesz az új menetrend, és hatására minden reggel kellemesebbé válik. “Kezdőknek” azt javasoljuk, hogy a forró vizet először langyosra váltsák, majd fokozatosan adagolják hozzá a hidegebbet, napról napra szoktatva hozzá szervezetüket. Ha ez a gyakorlat azonban végképp nem esik jól, próbáljuk ki néha a meleg-hideg (hűvösebb) zuhany kombinációt szokásos esti fürdőzés során. Bőrünk így látványosan életre kel, vérrel telítődik. A hideg vízzel befejezett zuhanyzás során ráadásul endorfint is termel szervezetünk, amely jótékonyan hat a hangulatunkra.

A reggeli zuhanyozásnak számos élettani előnye van:
●    könnyebben indul a nap
●    frissességet, energiát ad
●    erősíti az immunrendszert
●    oldja a stresszt
●    javítja a közérzetet
●    jótékony hatással van a bőrre

Sőt, a reggeli zuhanynak köszönhetően könnyedén ápolhatjuk bőrünket. Használjunk ehhez minden reggel zuhanyzás közbeni testápolót, amely ideális termék a gyors és hatékony bőrápolásra, még a zuhany alatt! Ne aggódj, alkalmazása mindössze pár perc! A tusfürdő használata után, még a zuhany alatt vigyük fel a nedves bőrfelületre a zuhanyzás közbeni testápolót, majd öblítsük le, és már készen is vagyunk! Törülközés után azonnal öltözhetünk! Mindezt a bőr ragacsos érzete, vagy a testápoló felszívódása miatti várakozással elvesztegetett idő nélkül tehetjük! Egy ilyen hatékony reggeli zuhany után elegendő időnk marad egy nyugodt reggelire, valamint frizuránk és sminkünk elkészítésére, és végül a francia nők stílusában léphetünk be egy új világba, optimizmussal és energiával telve, ami jelentősen befolyásolja külső és belső szépségünket is.


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X