Főoldal > MOZGÁS > Gyenesei Leila felemelő élménynek, lelki feltöltődésnek tartja a futást

Gyenesei Leila felemelő élménynek, lelki feltöltődésnek tartja a futást

futásGyenesei Leilajótékonyságmaratonöttusasport
0

Írta:

A tavalyi évhez hasonlóan idén is a Bátor Tábor Alapítvány színeiben áll rajthoz a korábbi öttusázó kiválóság, Gyenesei Leila vasárnap a Városligetben a 31. SPAR Budapest Maraton® Fesztiválon.

A 2008-as budapesti öttusa-világbajnokság győztes magyar váltójának tagját már nem a versenyzés motiválja, hanem az, hogy élményekhez segítheti a gyerekeket.

– Számomra a verseny különleges színfoltját a Bátor Tábor szurkolói csapata jelenti. A gyerekek mellett ott vannak a családtagok is, akik elképesztő buzdítással köszöntenek bennünket, mikor elhaladunk mellettük. Felemelő élmény, lelki feltöltődés! Még most is a hideg ráz ki, ahogy mesélek róla. Ők azért hálásak, mert segítünk nekik, mi pedig azért a szeretetért, amit a futás közben kapunk tőlük – mesélt az indulása emocionális hátteréről az egykori világbajnok, aki téli (sífutás) és nyári olimpián is képviselte Magyarországot.

Mint megemlítette, porckorongsérve (2014-es visszavonulása éppen a derék- és csípőtáji problémákra vezethető vissza) miatt ugyan nem javallott számára a hosszabb távú futás, mégsem volt kérdés a folytatás, már tavaly eldőlt, hogy most októberben is rajthoz fog állni. Leila állóképességét elsősorban a jóga és a body art segítségével tartja fenn, és nagy szívfájdalmára, de az orvosok tanácsát betartva, a 10 kilométeres távnál hosszabbat már nem vállal.

Gyenesei Leila vasárnap a váltó harmadik tagjaként áll majd rajthoz a Bátor Tábor pólójában, és elmondása szerint izgatottan várja a versenyt. A jelenleg egy multinacionális cég egészségközpontjának programkoordinátoraként dolgozó volt olimpikon azt tartja a legfontosabbnak, hogy ezúttal a jótékonykodás fogja motiválni.

Az újdonsült asszonyt szurkolóként természetesen elkíséri férje, Feke Pál, akit egyelőre még nem fertőzött meg a futás szeretete, de Leila reményei szerint ez az élmény elindíthatja majd őt is ezen az úton.

– Próbáljuk aktívan eltölteni a szabadidőnket, rendszeresen nordic walkingozunk és túrázunk, de szeretném, ha egyszer ő is részt venne egy ilyen váltófutáson is – fűzte hozzá.

Forrás: Futanet / Spar Budapest Maraton


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X