Főoldal > PSZICHÉ > Évente egy 4-es metró árát veszítjük el a munkahelyi stressz miatt

Évente egy 4-es metró árát veszítjük el a munkahelyi stressz miatt

cégegészségfeszültségkonfliktusmunkahelystresszvállalat
0

Írta:

Az Európai Unióban évente átlagosan 136 milliárd euró, Magyarországon kb. 440 milliárd forint

Az Európai Unióban évente átlagosan 136 milliárd euró, Magyarországon kb. 440 milliárd forint, azaz a 4-es metró árával azonos nagyságrendű érték vész el a nem, illetve nem megfelelően kezelt munkahelyi stressz miatt, amely a kieső munkanapok 50-60%-áért felelős. A munkavállalók egészségének veszélyeztetésén túlmenően a munkahelyi stressz rontja vállalataink versenyképességét, mivel növeli a hiányzások számát, csökkenti a hatékonyságot és magas fluktuációt eredményez. Egy friss felmérés szerint a munkavállalók 51%-a véli úgy, hogy munkahelyén általános a stressz, 10-ből 4-en pedig úgy vélik, hogy az azzal járó pszichoszociális kockázatokat az adott szervezeten belül nem megfelelően kezelik.

Ezen a helyzeten kíván most változtatni az Európai Munkavédelmi Ügynökség, amely az EU 28 tagállamában, Magyarországon a Nemzeti Munkaügyi Hivatal által működtetett Nemzeti Fókuszponttal együttműködve, „Egészséges Munkahelyek – Kezeljük a stresszt!” címmel kétéves kampányt indít, amellyel vállalatoknak kíván módszertani segítséget nyújtani a megfelelő stresszkezelési gyakorlatok kialakításában. A kampány részeként, a munkáltatók számára meghirdették az Európai Helyes Gyakorlat Díjat.

Mitől stresszelünk a legtöbbet?

A munkahelyi stressz elsősorban az időhiány, a túl szoros határidők, a képességeknek vagy a szakképzettségnek nem megfelelő elvárások, a személyi konfliktusok, az egyén vélt vagy valós érzései, illetve motivációja és elvárásai között kialakult feszültség, valamint a nem megfelelő munkafeltételek és munkakörnyezet miatt alakul ki, de forrása lehet a munkahelyi erőszak és a munkahelyi zaklatás is.

„A munkavállalók a fizikai, idegrendszeri és pszichológiai adottságaiknak megfelelően képesek a munkavégzés terhelő hatásait kompenzálni. Egyes munkavállalóknál a krónikus munkahelyi stressz miatt magatartási, pszichoszomatikus és pszichiátriai megbetegedések alakulhatnak ki” – mondta Dr. Erősné dr. Bereczki Edit, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal orvos szaktanácsadója. „Az európai kutatások és felmérések azt igazolják, hogy a munkahelyi distressz felismerésének, kezelésének, megelőzésének hiányosságai miatt nemcsak az egyének és a munkáltatók szintjén, de társadalmi szinten is egyre inkább számolni kell annak a gazdaság teljesítőképességére és az életminőségre gyakorolt negatív hatásával” – teszi hozzá a szakértő.

A munkavállalók legalább harmada érintett

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség korábbi, 36.000 vállalat megkérdezésével elvégzett felmérése szerint a munkabaleseteket követően, a munkahelyi stressz a második legnagyobb kockázati tényező, amely az unió aktív korú népességének 28%-át, azaz 56 millió munkavállalót, a mintegy 4 millió magyar munkavállalóból pedig közel 1,1 millió főt érinthet közvetlenül.

A munkavállalók a munkaadóknál valamivel borúsabban látják a helyzetet. Az Ügynökség által megkérdezett dolgozók 51%-a szerint a stressz gyakori a munkahelyén, 10-ből 4-munkavállaló pedig úgy véli, hogy ezt a problémát és a vele járó pszichoszociális kockázatokat nem megfelelően kezeli munkaadója.

Nem jó az egyénnek, nem jó a vállalatoknak, nem jó az államnak

A munkahelyi stressz az Európai Unió tagállamaiban évente 136 milliárd euró kárt okoz a foglalkoztatóknak, elsősorban a vállalati szektornak, mivel a betegség miatt kieső és elveszített munkanapok mintegy 50-60%-ának hátterében a stressz és annak negatív egészségi következményei állnak.

Európai Uniós szinten a tagállamok átlagosan évente a GDP-jük 4%-át, Magyarországon kb. 880 milliárd forintot fordít a munkáltatók és az állam a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések következményeinek kompenzációjára. Az európai statisztikákat figyelembe véve kijelenthető, hogy ennek az összegnek a fele, vagyis Magyarországra vetítve mintegy 440 milliárd forint, azaz kb. egy 4-es metró árával azonos nagyságrendű érték, a munkahelyi stressz nem megfelelő kezelése miatt vész el.

stress2.jpg ()„Befektetni a munkavédelembe nem pusztán kiadást jelent, hanem a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések megelőzésén túl, többszörös anyagi megtérülést is hoz a vállalkozások számára. A biztonságos és törvényes, garanciális jogokat megtartó foglalkoztatás egyaránt szolgálja a munkavállaló, a munkáltató és a nemzetgazdaság érdekeit” mondta Dr. Modori László, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatásért felelős helyettes államtitkára. „Az értékteremtő munka a gazdaság működésének alapja, nélkülözhetetlen a családok jólétéhez, a gyermekneveléshez. Értékteremtő munkát csak biztonságos, egészséget nem veszélyeztető munkakörülmények között lehet végezni” – tette hozzá a helyettes államtitkár.

A munkahelyi stressz kezelése a munkáltató kötelessége

A munkahelyi stressz kezeléséről 2004-ben, a munkahelyi zaklatás és erőszak megakadályozásáról pedig 2007-ben kötöttek keret-megállapodást az EU és Szociális Partnerei, akik a munkahelyi stresszt komplex kezelést igénylő kollektív (nemcsak munkavédelmi) problémaként nevesítették. Magyarország 2008-ban ültette át jogrendjébe az uniós szabályozást, az arra vonatkozó részeket a Munkavédelmi Törvénybe integrálva.

„A munkavállalók biztonsága és a stressz megfelelő kezelése nemcsak a munkáltató törvényi kötelessége, de egyben alapvető érdeke is. A munkahelyek nem engedhetik meg maguknak, hogy ne törődjenek a munkahelyi stressz kérdésével, mivel az növeli a hiányzások számát és csökkenti a termelékenységet” – mondta Dr. Bakos József, a Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság főigazgató-helyettese. „A pozitív munkakörnyezet nemcsak azért fontos, mert lehetővé teszi, hogy a munkavállalók tovább dolgozzanak, hanem azért is, hogy amikor nyugdíjba mennek, jó egészségi állapotnak örvendjenek. Meggyőződésem, hogy a munkahelyi stresszel és pszichoszociális kockázatokkal foglalkozó új páneurópai kampány nagyban hozzájárul majd e célkitűzés eléréséhez” – tette hozzá.

Az „Egészséges munkahelyek – Kezeljük a stresszt!” kampány két évig fog tartani, változatos programokkal (képzések, konferenciák és műhelyfoglalkozások, plakát-, film- és fotópályázatok, vetélkedők, javaslattételi rendszerek, reklámkampányok és sajtókonferenciák). A Kampányútmutató, és az „Egészséges munkahelyek” kampány weboldalon keresztül 25 nyelven tölthető le a hivatalos kampányanyag.

Nem bonyolult, de a munkáltatók azt hiszik

A munkahelyi stressz érzékeny témáját – egyre növekvő mértékű jelenléte és költségei ellenére – még mindig számtalan félreértés övezi. Az Európai Munkavédelmi Ügynökség ESENER felmérésének eredményei szerint a munkáltatók több mint 40%-a gondolja úgy, hogy a pszichoszociális kockázatok kezelése bonyolultabb, mint a „hagyományos” munkahelyi biztonsági és egészségvédelmi kockázatoké.

„A most kezdődő Egészséges munkahelyek – Kezeljük a stresszt! kampánnyal szeretnénk felhívni a figyelmet erre a problémára és támogatást nyújtani a pszichoszociális kockázatok kezeléséhez. A munkával kapcsolatos stressz szervezeti kérdés, amelynek megoldásához a munkáltatók és a munkavállalók közös erőfeszítése szükséges” – mondta Balogh Katalin, a Nemzeti Fókuszpont vezetője. „A kampány célja annak bemutatása, hogy a pszichoszociális kockázatok ugyanolyan szisztematikus módon kezelhetők, mint bármely más munkahelyi biztonsági és egészségi kockázat. A kampány olyan egyszerű eszközök használatát igyekszik előmozdítani, amelyek segítségével a szervezetek hatékonyan kezelhetik e kockázatokat, de emellett rámutat a folyamat kedvező hatásaira is” – tette hozzá.

Fotó: Profimedia – Red Dot


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X