DIÉTA

diétaelhízás

Kiderült, mi lehet az egyik oka a súlyos elhízásnak!

Írta:
0

A felfedezés újabb adalékul szolgál az elhízás örökletességéről szóló vitában, mert a beteges mértékben elhízott emberek egy részénél ugyanaz a mintegy 30 gént tartalmazó DNS-szakasz hiányzik a vizsgálat szerint. A súlyos vagy beteges mértékű elhízást a 40 fölötti testtömegindex (BMI) jellemzi. Ez az adat a testsúly és a méterben kifejezett testmagasság négyzetének hányadosaként számítható ki. […]

diétafogyókúra

Papaja és társai: tényleg égetik a zsírt?

Írta: and
0

Tiszta égés A „zsírégetés” kifejezést gyakran használjuk, mégsem tudjuk pontosan, mit is jelent. Nos, nagy vonalakban azt, hogy a zsírok oxidációs folyamatok során lebontódnak, valahogy úgy, ahogyan a vas is rozsdásodik. Maga a zsírégetés tehát egy biokémiai folyamat, amelynek során oxigén jelenlétében lebomlik a zsír, méghozzá úgy, hogy közben energiát szolgáltat a szervezetnek, tudtuk meg […]

bőregészség

Könnyű bor az egészségért és a bélrák ellen?

Írta:
0

Évek óta több tudományos vizsgálat igazolta, hogy a rendszeres, de csupán főétkezésekhez fogyasztott, egy-egy pohár bor csökkenti a szívinfarktus kockázatát. Más vizsglati adatok viszont azt bizonyították, hogy az alkohol többféle rosszindulatú daganat esélyét fokozza. A rákkutatók legújabb tanulmányukban most azt hangsúlyozzák, hogy ha az erősebb borok helyett alacsonyabb alkoholtartalmú borra térünk át, lényegesen kisebb a […]

bálbőr

3 ínycsiklandó farsangi fogás

Írta:
0

A farsangi szezon küszöbén te is a hagyományos finomságokra vágysz? A báli szezon ideje alatt szeretnéd egy kicsit félretenni a diétát, és végre bűntudat nélkül lakmároznál? A böjtölés és a tisztítókúrák időszaka előtt nyugodtan engedélyezz magadnak néhány „bűnös” falatot is, hiszen a farsangi bálokon úgyis letáncolod majd a felesleges kalóriákat! Most bemutatjuk a három legjobb […]

diétaelhízás

Így szabadulhatsz meg 40 kg-tól!

Írta: and
0

A pluszkilók Mindig is túlsúllyal küszködött Cserge Fruzsina, ugyanakkor tudta, hogy nem a sors űz vele rossz tréfát, a miérteket az életmódjában kell keresni.„Nem voltam rabja az édességeknek, a chipseknek, a cukrozott üdítők sem tartoztak a kedvenceim közé, de esténként gyakran összeült a család, és jól bevacsoráztunk. Az iskolai kötelező tornaórákon kívül semmit nem mozogtam. […]

diétaelhízás

Súlyadót fizettetnének a túlsúlyosokkal a repülőkön!

Írta:
0

Egy felmérés megkérdezettjeinek 76 százaléka mondta azt, hogy illene “hájadót” fizetniük a repülőgépek túlsúlyos utasainak az általuk elfoglalt plusz helyekért, s mindössze 22 százaléka vélekedett úgy, hogy nem kellene több pénzt kérni tőlük.  A közvélemény-kutatást annak nyomán végezték, hogy a minap éles vita bontakozott az Air France egy félreértett közleménye kapcsán, amely szerint a légitársaság kötelezővé […]

diétafogyókúra

10 kilót fogynék, de szoptatok – dietetikus szemmel

Írta:
0

„2 éves a fiam, 2 hónapos a lányom. Megelégeltem, hogy egyfolytában 10 kiló pluszt cipelek magamon. Most már szeretnék fogyni kicsit. Nem drasztikusan és gyorsan, mert jelenleg a lányom szoptatása a legfontosabb, de azért valamit szeretnék tenni. Kérdésem az lenne, hogy ha este 6 után nem eszem, elegendő cukormentes (pl. víz, gyümölcstea, csapvíz) italt fogyasztok, […]

egészséggyümölcs

Top 6 étel a rák megelőzésére

Írta:
0

Sven David Müller német táplálkozáskutató véleménye szerint csak az étkezéssel nem vehetjük fel a harcot a rákos megbetegedésekkel szemben, de sok élelmiszerrel csökkenthetjük a betegség kialakulásának kockázatát. Lássuk, melyek ezek az ételek. 1. Ananász Gazdag antioxidánsokban, C-és E-vitaminban. Az ananász hatóanyagai révén megvédi a sejteket az agresszív, egészségre ártalmas molekuláktól. Ez a déligyümölcs bővelkedik olyan értékes ásványi anyagokban, […]

diétaelhízás

Kiderült, hogy miért habzsoljuk az édességet

Írta:
0

Az emberi tapasztalatot alátámasztó állatkísérlet eredményeit az amerikai Deborah Clegg és munkatársai ismertették, megvilágítva, hogy milyen bonyolult idegrendszeri folyamatok indulnak meg a szervezetben, amikor már tele van a gyomrunk, de még továbbra is folytatjuk az étkezést. A testünk figyelmeztetne, hogy ennyi már elég volt, de ha valami finomat eszünk, nem hagyjuk abba.  Étvágyunk szabályozásában két […]

citrusokdiéta

5 napos immunerősítő kúra – citrusokkal

Írta: and
0

Ne feledd: A kúra akkor lesz igazán hatásos, ha az ételek mellé naponta elfogyasztasz 1,5-2 liter szénsavmentes ivó-vagy forrásvizet (500 mg/l körüli ásványi anyagtartalommal) Toplistás citrusok: narancs, mandarin, vérnarancs, citrom, lime, pomelo, grapefruit 1. nap Reggeli: 1 db citromos kész joghurt, 1 fél lime levével dúsítva, 1 db kornspitzTízórai: fél pomeloEbéd: sajtos kukoricadara, kefires narancsmártásHozzávalók: […]

fehérjekalcium

Lelepleztük a sajtfogyasztás előnyeit

Írta:
0

Tény azonban az is, hogy a sajtevés területén ugyancsak nagy eltérések vannak az Európai Unió országai között . Egy arab legenda szerint valaha egy pásztor az oldalára kötött kecskegyomorban vitte a tejet, de amikor szállítmányával megérkezett, a folyékony tej helyett valamiféle fehér morzsalékot szórt ki a különös edényből: ez volt az első sajt. Ez lehetséges, […]

diétaelhízás

A soványabb dolgozók jobban járnak?

Írta:
0

A texasi központú szupermarket-hálózat, a Whole Food Market - amelynek alapfilozófiája a helyes táplálkozás támogatása – úgy döntött, egészségesebb életmódra serkenti saját dolgozóit. Az önkéntes program elve az, hogy aki jobban odafigyel az egészségére, nagyobb engedményt kap vásárláskor. Jobban jár az, aki nem vagy keveset dohányzik, és előnyösebb áron juthat a cég termékeihez az is, akinek […]

diétaédesség

Variációk téli nasira – pluszkilók nélkül

Írta:
0

Ha meg akarsz szabadulni a decemberi ünnepek alatt felszedett pluszkilóktól, itt az ideje váltanod: csokis bonbonok és kekszek helyett gyümölcsös túrót, krémes sütik helyett pedig almás-banános desszertet fogyassz – lássuk, hogyan készítheted el ezeket az egészséges finomságokat! Töltött alma A töltött alma igazi téli csemege: hámozz meg, vágj ketté és magozz ki néhány almát! Enyhén […]

diétaelhízás

Most már Mexikó a legelhízottabb

Írta:
0

A politikus abból az alkalomból beszélt a Mexikót érintő súlyos problémáról, hogy vázolta az elhízás elleni és az egészségesebb táplálkozást szorgalmazó nemzeti stratégiát.  Hivatalos adatok szerint a mexikói felnőttek 70 százaléka küzd súlyfelesleggel. Az öt és 11 év közötti gyerekeknél hasonló arányban jelentkezik a probléma. Az összesítésekből az is kiderült, hogy 1980-tól napjainkig megháromszorozódott a […]

csirkediéta

A nap fogyókúrás receptje: zöldséges csirkekockák – Béres Alexandra ajánlja

Írta:
0

Hozzávalók: 100 g vöröshagyma 100 g fejes káposzta 100 g sárgarépa 50 g szójaszósz 120 g csirkemell 8 g olívaolaj só Így készítsd a receptet: A vöröshagymát apróra, a fejes káposztát és a sárgarépát csíkokra vágjuk. A csirkemellet kockákra vágjuk, besózzuk. A vöröshagymát kevés olívaolajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk a csirkemellet, és hirtelen átpirítjuk. Hozzáadjuk a […]

diétafogyókúra

Megdöbbentő statisztikák – Az amerikai first lady hadjáratot indít a kövérség ellen

Írta:
0

Michelle Obama szerint az elhízottság Amerikában járvány, az ország egészségét és gazdaságát is fenyegető legnagyobb veszélyek egyike. A legfrissebb kormányzati adatok szerint az amerikai gyerekek és felnőttek közel egyharmada, 32 százaléka túlsúlyos vagy elhízott. Míg 1965-ben a gyerekeknél (6-11 év) négy, a tizenéveseknél (12-19 éves korosztály) öt százalék volt a kövérek aránya, 2008-ban ez a […]

betegségekcitrusfélék

A betegségek megelőzhetők – Kezdd a citrusokkal!

Írta: and
0

Miért fogyassz citrusféléket? A citrusfélék (citrom, narancs, grapefruit) egyik legfontosabb hatóanyaga a vízben oldódó vitaminok közé tartozó C-vitamin, amelyből egy egészséges felnőtt embernek legalább 90-200 mg körül javasolt naponta fogyasztani – a felesleg a vizelettel távozik. Két nagyobb citrom, egy közepes grapefruit, három-négy nagyobb mandarin vagy két narancs már fedezheti akár egész napi C-vitamin szükségleted […]

diétafogyókúra

Tuti tipp zöldségléhez – A kilók és magas vérnyomás ellen!

Írta:
0

Két, erre vonatkozó vizsgálatot ismertettek Avignonban, az International Symposium on Human Health Effects of Fruits and Vegetables előadás sorozatán. Őseink valaha főleg az összegyűjtött növények, gyümölcsök elfogyasztásával tartották magukat életben, és csak néha sikerült a vadászat végén húshoz is jutniuk. Táplálkozásunk mára erősen átalakult, de a kutatók most is hangsúlyozzák: helyes, ha naponta minden étkezéskor […]

diétaegészséges

4 ok, ami miatt feltétlenül egyél levest!

Írta:
0

Még ma is összefut a nyál a szádban, ha a nagymamád isteni húslevesére gondolsz? Ilyenkor télen szívesen fogyasztasz forró leveseket, ám ha diétázol, akkor a tápláló húsételek helyett inkább ezeket mellőzöd az étrendedből? Pedig számtalan okod van arra, hogy levest fogyassz – most bemutatjuk a négy legfontosabbat! 1. Mert laktató A levesek étvágygerjesztő és emésztésserkentő […]

diétaételintolerancia

Fáj a gyomrod? Itt a titokzatos tettes!

Írta:
0

Negatív lelet, kínzó fájdalom A gyomortáji fájdalmakkal küzdő betegek a panaszok kivizsgálása során számtalan procedúrán esnek át. A gyomortükrözés, a szövettani vizsgálat, a nyelőcső pH mérése és a hasi ultrahang mind szükséges eszközei a háttérben álló okok felderítésének. Sok esetben azonban a laborleletek és az elvégzett vizsgálatok semmilyen kóros eltérést nem mutatnak, a panaszok azonban […]

E-számokegészség

Tények és tévhitek az E-számokról

Írta:
0

A táplálék-kiegészítőkről az Európai Unió szakfolyóirata, a Food Today közölt figyelemreméltó cikket. Magyarországon is mind többen böngészik az élelmiszerek csomagolásán az összetételt, kalóriatartalmat és a gyártás során hozzáadott táplálék-kiegészítők listáját. Sokan az E-számok olvastán kifakadnak, hogy ezeknek az élelmiszeriparban alkalmazott mesterséges anyagoknak a használatát be kellene tiltani. Úgy vélik, hogy ezek ártalmasak, megrövidítik  életünket: valószínűleg fogyasztásuk […]

diétaelhízás

Az elhízottaknál gyakoribb a vesekő

Írta:
0

A baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kutatói 95 ezer ember 2002 és 2006 között felvett egészségügyi adatait elemezték. Brian R. Matlaga és csoportja 3257 veseköves embert talált. A férfiaknak kétszer nagyobb eséllyel volt veseköve, mint a nőknek, a kockázat az életkor előrehaladtával emelkedett mindkét nemnél. A normál testsúlyú embereknél – akiknek testtömegindexe (BMI) 18,5 és 24,9 […]

aloe veradiéta

Aloe vera minden bajra? – dietetikus szemmel

Írta: and
0

A gyógynövény tartalmú készítményeket drogériákban, gyógyszertárakban és nagyobb üzletekben egyaránt megvásárolhatod. A gyógynövények hatóanyagait a gyógyszeripar használja fel, és azt is tudjuk jól, hogy a gyógyszereknek szinte mindig lehetnek mellékhatásaik. A gyógynövénytartalmú készítményekkel végzett öngyógyítás ugyan természetesnek tűnik, és a kereskedők is így próbálják beállítani, ám használatuk sok esetben mégsem különbözik attól, mintha pontosan nem meghatározott […]

alkoholivás

Megdöbbentő tények a kalóriaégetésről

Írta:
0

Tudtad, hogy mintegy 7000 kcal-t kell elégetni ahhoz, hogy egy kilogramm testzsírtól megszabadulj? A Müncheni Egyetem sporttanszékének vezetője, Dr.Thorsten Schulz szerint ennek a kalóriamennyiségnek az elégetéséhez kb. két óra kocogás szükséges. A szervezet kalória felhasználása függ a sporttevékenység fajtájától, intenzitásától és időtartamától.  Egy 200 grammos burgonyachips (kb. 1000 kcal), amelynek  elégetéséhez 95-105 perc közepes intenzitású mozgás […]

Kövess Facebook-on!
X