DIÉTA

diétaelhízás

Még több amerikai gyerek számít extrém elhízottnak

Írta:
0

A tanulmányban 700 ezer kaliforniai gyereket vizsgáltak, akiknek hat százaléka súlyosan kövér volt, sőt már az öt éves kor alatti gyerekeknél is 2 százalékos arányt találtak. Az extrém mértékű elhízás aránya szinte minden csoportban emelkedett a korábbi adatokhoz képest. A fiúk 7 százaléka, míg a lányoknak ennél valamivel kevesebb, 5 százaléka volt súlyosan elhízott a Kaiser […]

diétafogyókúra

Méregteleníts, de ne költs rá sokat!

Írta: and
0

A szervezetben rövid idő alatt is nagy mennyiségű méreganyag rakódhat le. Ha egyre többször fordul elő, hogy étkezés után puffad a hasad, nehezen emészted meg a könnyű ételeket is, csúnya pattanások jelentek meg az arcodon, és az elmúlt hónapokban többször kellett fájdalomcsillapítót vagy egyéb gyógyszert bevenned, akkor éppen ideje, hogy belevágj szervezeted tavaszi nagytakarításába. Salakanyagok, […]

diétaegészség

Táplálkozási útmutató kamaszoknak

Írta:
0

Az iskolás kamasz gyerekek hajlamosak kapkodva táplálkozni, előszeretettel hagyják ki a reggelit, és választják napközben a gyorséttermek menüsorait. A szülőknek pedig sokszor az a legkényelmesebb, ha rájuk hagyják. Holott ezek az évek nagyon fontosak a gyerekek fejlődése szempontjából, hiszen nem csak a kapcsolatot erősíthetik meg az együtt elköltött reggelik, de a szervezetbe bejuttatott létfontosságú tápanyagok […]

csalásegészség

Megtévesztő ízek a tányérunkon?

Írta:
0

Sok élelmiszer csomagolásán áll ez a felirat: „természetes aroma”. Ennek ellenére az ízfokozó aromák nem gyümölcsökből és más természetes anyagokból készülnek, hanem az esetek többségébn baktériumok és gombák felhasználásával állítják elő őket. A hamburgi Fogyasztóvédelmi Központ szerint ez nem más, mint a fogyasztók megtévesztése. A termékcsomagolásokon lévő „természetes aroma” felirat nem mindig fedi a valóságot, […]

diétafogyókúra

3 frissítő, rákmegelőző zöldféle tavaszra

Írta: and
0

1. Újhagyma Előnyei:Gazdag B-és C-vitaminban, a rostok közül pektint tartalmaz. A benne lévő allilszulfid baktérium olyan kéntartalmú vegyület, amely baktériumölő hatású. Az újhagyma zöldje klorofillt tartalmaz, amely kiváló antioxidáns. Az apró, fehér hagymafejet és a zöld leveleket leginkább nyersen fogyaszd. A zöldjét az ízesítésen túl használhatod az ételek színezésre is (pl.: túróba, vajba, sajtkrémekhez). Tippünk: […]

fogyókúramozgásforma

A világ 4 legszebb modelljének fogyókúratitkai

Írta:
0

Ha nekik sikerült, neked is fog: itt az alkalom, hogy változtass az étrendeden, és elkezdj rendszeresen mozogni! Íme, a legjobb tippek a világ legszebb modelljeitől! 1. Gisele Bündchen Ő a világ legjobban kereső topmodellje, számos világmárka arca és a kifutók királynője, emellett pedig elfoglalt anyuka és feleség – Gisele Bündchen az utóbbi egy évben sem […]

diétafogyókúra

Így lehet jobb az anyagcseréd!

Írta:
0

A jód szerepéről Prof. Balázs Csaba endokrinológus adott felvilágosítást. Széleskörű felhasználás A jódot Bernard Courtois fedezte fel 1811-ben. Azóta számos területen alkalmazott anyag, ha máshol nem is, a boltokban „jódozott só” néven biztosan találkozhattunk vele. Egyes sebfertőtlenítő szerek fontos alkotórésze, de antiszeptikus hatásánál fogva bizonyos nőgyógyászati fertőzések gyógyítására készült termékekben, torokfertőtlenítő készítményekben és a korpásodásra […]

cukorbetegdiéta

Cukorbetegeknek is jó a dióevés

Írta:
0

A csonthéjas gyümölcsök – dió, mogyoró, mandula – rendszeres fogyasztása nem csak  finom, de egészséges is. Ezt sok évszázados tapasztalatok igazolták, de pontos magyarázata eddig sok szempontból nem volt ismert.  Vizsgálatok kimutatták, hogy a magvakban lévő, többszörösen telítetlen zsírok, különösen az omega-3-zsírsavak a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében kedvező hatásúak. Azt is bizonyították, hogy ezek […]

betegségcékla

Méregteleníts és gyógyulj céklával!

Írta:
0

A cékla kiváló többek között a bőrbetegségek kezelésére, fáradtság ellen, hólyagpanaszokra, keringési rendellenességekre, a klimax tüneteinek enyhítésére, májpanaszok kezelésére, menstruációs zavarokra, a nyirokrendszer zavarainak kezelésére, szempanaszokra – mint például a szemfáradás vagy szürkehályog –, szív-, és vérnyomás rendellenességeinek kezelésére, valamint vesepanaszokra egyaránt. A várandósság ideje alatt is ajánlott a fogyasztása, hiszen segít a vérképzésben. Nyersen, […]

egészségpapája

Bizonyították a papaja rákellenes hatását

Írta:
0

Nam Dang, a Floridai Egyetem kutatója és japán kollégái bizonyítani tudták a népi tapasztalatot, mely szerint a papaja nagyon hatékony számos ráktípus, például az emlő, a méhnyak, a máj, a tüdő és a hasnyálmirigy tumorja ellen. A kutatók szárított papajalevelekből készítettek kivonatot. Kimutatták, hogy ez a kivonat elősegítette egy citokin nevű molekula termelődését, amely fontos jelzőanyagként […]

csirkemelldiéta

3 diétás tavaszi vacsora

Írta:
0

A tavasz közeledtével neked is eleged lesz a nehéz téli ételekből? A pizza, a babgulyás és a székelykáposzta helyett inkább friss zöldségekre és üde ízekre vágysz, a vacsorakészítéssel azonban nem szeretnél sokáig pepecselni? Most bemutatjuk a tavaszi szezon 3 legjobb és leggyorsabb vacsorareceptjét! 1. Tavaszi paradicsomsaláta kecskesajttalHozzávalók:fél kg apró szemű paradicsom40 dkg lágy kecskesajt3 evőkanál […]

anorexiabulimia

A férfiak körében is gyakori a súlyos evészavar

Írta:
0

Az evészavarok – pl. bulímia vagy az anorexia – eddig szinte csak a nőkre volt jellemző. Egy német tanulmányból azonban kiderült, hogy az erősebbik nem is súlyos evészavarokkal küzd. A férfiak közül általában a serdülők és a fiatal felnőttek érintettek. A német szakemberek adatai alapján az evészavarokkal kezelt férfi páciensek 31 százaléka 21 év alatti. […]

böjtdiéta

Böjtölési kisokos tavaszra

Írta: and
0

Kezdjük az alapoknál: a böjt teljes vagy részleges tartózkodás az ételektől. Nem fogyókúra, nem diéta, hanem tudatos önmegtartóztatás. Van, aki a hús elhagyásával böjtöl, mások bizonyos ideig csak egyféle ételt (spárgát, rizst, kefirt, burgonyát, sütőtököt) fogyasztanak. Léböjtben pedig kizárólag folyadékból áll az étrend. A nagyböjtöt mindenki ismeri, a pénteki böjtöt is. Ám a történet messzire […]

alváselhízás

A túl sok és a túl kevés alvás is hizlal

Írta:
0

Egy tanulmány szerint komoly összefüggés van az alvásra fordított idő és a hasi elhízás között.A kutatásban a szakorvosok több mint ezeregyszáz 40 év alatti személyt vizsgáltak meg. Kiderült, hogy azok, akik éjszakánként 6-7 órát, vagy annál többet aludtak, azoknak lényegesen kisebb volt a testtömeg-indexük, és kevésbé voltak elhízottak, mint azok, akik csupán öt, vagy annál kevesebb órát fordítottak az […]

diétaegészség

A mérsékelt alkoholfogyasztás karcsúsít?

Írta:
0

A bostoni Brigham and Women’s Hospital munkatársai több mint 19 ezer normál testsúlyú, 39 évesnél idősebb amerikai nőt kérdeztek ki italozási szokásaikról, majd 13 éven át figyelemmel követték őket. Az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint 7346 nő, a megkérdezettek 38 százaléka vallotta, hogy egy csepp alkoholt sem iszik. A válaszadók egyharmada […]

diétaegészség

Főzz az öt elem tana szerint!

Írta:
0

A Makifood Főzőiskola újdonsága: Test és lélek egyensúlya – A kínai gyógyító konyha Az öt elem tana szerint minden egyes elemhez- Föld, Víz, Tűz, Fém és Fa- tartozik egy-egy íz (sós, édes, savanyú, keserű vagy csípős) és egy vagy több testben futó energiapálya. Így sok minden leszűrhető abból szervezeted működését illetően is, hogy mit jelent, […]

depresszióelhízás

Az elhízás és a depresszió kölcsönösen összefügg

Írta:
0

A leideni egyetemi orvosi központ munkatársainak megállapítása szerint az elhízás az eredetileg nem depressziós emberek körében 55 százalékkal emelte a betegség megjelenésének kockázatát, ugyanakkor a depresszió a korábban normál testsúlyú embereknél 58 százalékkal növelte az elhízás kockázatát. Floriana S. Luppino kutatásvezető elmondta, hogy vizsgálatuk célja kifejezetten az összefüggés irányának felmérése volt, nem az egyéni kockázat […]

alkoholártalmas

4 eset, amikor a léböjtkúra ártalmas lehet

Írta:
0

Rengeteget hallottál a méregtelenítés áldásos hatásairól, de félsz belevágni a kúrába? Attól tartasz, hogy a rosszullét környékez majd az éhségtől, és félsz, hogy nem tudod majd megfelelően ellátni a teendőidet? Netán kismamaként kísérleteznél a méregtelenítéssel? Most eláruljuk, melyek azok az esetek, amikor a léböjtkúra kifejezetten káros lehet! 1. Ha túl sokat vársz magadtólMég sosem böjtöltél, […]

gyümölcsökmellrák

Így csökkentheted a mellrák kockázatát!

Írta:
0

Lesley M. Butler, a Coloradói Állami Egyetem munkatársa és csapata 34 ezer kínai nő adatainak felhasználásával készítette el tanulmányát, amelynek eredménye szerint a növekvő zöldség-gyümölcs-szója bevitellel csökken a mellrák kockázata. Butler úgy véli, megállapításaik az amerikai nőkre is érvényesek, noha ők a Szingapúrban élő kínai nők étrendjét és egészségi állapotát vizsgálták a Singapore Chinese Health […]

baktériumdiéta

Elhízás, emésztőrendszeri gyulladás? Kiderült, mi okozhatja!

Írta:
0

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a túlsúlyos emberek bélrendszerében élő mikroorganizmusok típusa és száma eltér a normál testsúlyú embereknél találtaktól. E különbség hátterét keresték egérkísérleteikben az Emory Egyetem kutatói. A vizsgálatban megváltoztatott immunrendszerű egerek kövérebbek voltak, mint a szokványos egerek és metabolikus szindróma jelentkezett náluk, melyet a magas vérnyomás, emelkedett koleszterinszint és inzulinszint jellemez. Mindez gyakran […]

diétafogyókúra

38 kilót fogyott – Fogyókúrás sikersztori

Írta:
0

A pluszkilók Közel tizenöt évig élt tetemes túlsúllyal Andrea, és bár első gyermeke születését követően még visszanyerte alakját, ám a második gyerek után már nem törődött a súlyfeleslegével. „Utólag számomra is furcsa, miért nem foglalkoztam azzal, hogyan néz ki a testem, miközben nem éreztem jól magam a bőrömben. Sokat nassoltam, nagyon szerettem az édességeket, és […]

kávészívbarát

A kávé alapvetően szívbarát

Írta:
0

A kávézó embereknek például kisebb a kockázatuk arra, hogy rendellenes szívritmussal kerülnek kórházba. Nincs jele annak, hogy napi néhány csésze kávé növelné az atherosclerosis kockázatát, amikor érelmeszesedés miatt megvastagszanak az érfalak, és a későbbiekben szívrohamot válthatnak ki. Sőt mi több, a kávé egyik alkotórésze csökkentheti a nőknél a cukorbetegség kialakulásának kockázatát. A találkozó nem minden előadása […]

diétafogyókúra

Genetikai teszt segíthet eldönteni, hogy milyen diétát kövess

Írta:
0

A 140 túlsúlyos vagy elhízott nő részvételével végzett vizsgálatból kiderült, hogy többet fogyhat valaki, ha a számára leginkább megfelelő diétát választja, nem pedig az éppen divatosat. Egy massachusettsi székhelyű géndiagnosztikai cég 149 dollárért (mintegy 29 ezer forintért) kapható tesztje három, az anyagcserét befolyásoló gén mutációját mutatja ki: az FABP2, a PPARG és az ADRB2 jelű […]

diétaelhízás

Itt a zsírszegény virsli gyerekeknek

Írta:
0

A németországi Frauenhofer Intézet olyan virslifajtát fejlesztett ki gyerekek számára, amely nélkülöz mindenféle adalékanyagot. Mindössze húsból, vízből és fűszerekből tevődik össze. Ezen kívül különösen alacsony, mindössze tíz százalék a zsírtartalma: a zsírt gyakorlatilag vízzel és sonkafehérjével pótolják – magyarázta a projektvezető, Christian Zacherl. Az új virsli megalkotása azért volt hatalmas kihívás, mert az egészségtelen adalékanyagok […]

Kövess Facebook-on!
X