Főoldal > DIÉTA > A füge szuper hatásai

A füge szuper hatásai

antioxidánsegészségfogyásfügevitamin
0

Írta:

A füge fantasztikus csemege aszalt formában is, de használd ki, hogy ősszel frissen is fogyaszthatod. Nem csak kedvező élettani hatásai, de kevesebb kalóriatartalma miatt is érdemes minél többet enned belőle nyersen ebben az időszakban.

Erősíti a csontokat

A füge magas kalciumtartalma révén erősíti a csontokat, és a csontritkulás megelőzésében is fontos szerepet játszik. Mindenképpen érdemes rendszeresen fogyasztania gyerekeknek, és változókorban lévő nőknek. Sőt, a tejtermékek kalciumtartalmát is érdemes inkább a fügéére cserélni, mert sokkal egészségesebb, mint tehéntejet inni.

Serkenti az emésztést

A székrekedés sokkal komolyabb probléma annál, minthogy kisebb-nagyobb kellemetlenségekkel, rossz közérzettel jár. Ha a salakanyag nem ürül ki a megfelelő ütemben a szervezetből, a benne található mérgek visszaszívódnak, és akár komolyabb betegségeket is okozhatnak. A füge tele van rosttal, így rendszeres fogyasztásával az emésztési folyamatok felgyorsulnak, normalizálódnak. Ez nem csak az egészségre, de az alakra is jótékonyan hathat, hiszen akár súlyvesztést is okozhat a nagyobb mennyiségű rostbevitel.

22755697 - figs . selective focus

Csökkenti a vércukorszintet

A füge csodálatos hatásának hála még a cukorbetegség kezelésében is segítséget nyújthat. Magas káliumtartalma ugyanis segít csökkenteni az inzulint. Ehhez nem kell mást tenni, mint egy teáskanál fügemagot ugyanannyi mézzel elkeverni, és napi egyszer elfogyasztani. Érdemes a füge levét is kipréselni, azt is segít a vércukorszint csökkentésében. Mindezek persze nem helyettesítik az orvos által felírt gyógyszereket, de kiegészítő kezelésként mindenképpen érdemes alkalmazni a füge-terápiát.

Fügét az arcra is

Sokan nem tudják, pedig a fügéből remek arcpakolás készíthető. Ehhez csupán össze kell törni vagy turmixolni két-három szem gyümölcsöt, és bő negyedórára felvinni az arcra. A pattanások, bőrproblémák kiváló ellenszere a füge, ráadásul bőrfeszesítő, öregedést gátló tulajdonsága is ismert. Használd heti rendszerességgel ezt a vitalizáló pakolást, és bőröd nem lesz hálátlan a gondoskodásért.

Fotó: 123RF


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X