Főoldal > DIÉTA > Ez a világ második legtöbbet fogyasztott itala!

Ez a világ második legtöbbet fogyasztott itala!

diétafogyásfolyadékitalkoffeinteateaféleteafogyasztás
0

Írta:

A tea a víz után a világon a második legtöbbet fogyasztott ital. S itt rögtön tisztázni kell, hogy a tea  megnevezés szigorúan véve csupán a teacserjéből készült italt takarja, azonban abból is – a feldolgozás módjának köszönhetően – több mint 3000-féle tea létezik.

Az egyes teák között a tealevél polifenoltartalmának oxidációs állapota alapján könnyen el lehet igazodni. A három legjelentősebb: a zöld tea, mely nem fermentált, fajtától függően zsenge levelekből, illetve érett hajtásokból készül; az Oolong teát félig fermentált, teljesen érett hajtásokból állítják elő; és a fekete tea, mely teljesen fermentált, általában egy rügyből és két levélből álló hajtás az alapja; továbbá meg kell említeni még a fehér-, a sárga- és a tömörített Pu-Erh teát. Egykor tiltották a teát, csempészték és a mai napig hamisítják ezt az élvezeti cikket, mely nemzeti kultúrák része a japán teaceremóniákon át a krikett mérkőzések hivatalos teaszünetéig.

A klasszikus gyógyteák és a gyümölcsteák mellett az elmúlt években új szereplőkkel bővült a teák felhozatala, gondoljunk csak a rooibos teára vagy a maté teára. Az egészségtudatos fogyasztó pedig egyre gyakrabban vásárol teát, de nem csupán a gőzölgő, csészében érkező teát fogyasztja, mely lehet szálas, prémium kategóriás vagy filteres, hanem jeges teát is, esetleg tea felhasználásával készült kozmetikumot ken magára, sőt az ínyencek a konyhában is sütnek-főznek vele. A tea világviszonylatban még mindig szárnyal, a fekete és a zöld tea kereskedelmében is szignifikáns növekedést várnak az elemzők. Egyszóval itt az ideje megismerni a legnépszerűbb teaféléket, hogy legközelebb könnyedén tudjunk választani a kínálatból.

Fekete tea és zöld tea

Jó tudni  – mivel sokan tévhitben élnek e téren –, hogy a gyerekkorból jól ismert fekete tea és a felkapott, trendi zöld tea egyrészt azonos növényből származik, másrészt mindkettő tartalmaz koffeint. Viszont amíg a fekete tea előállítása során történik fermentáció, addig a zöld tea készítésekor a tea enzimeit inaktiválják. A feldolgozásból eredően tehát különbözni fog a nem fermentált zöld és a teljesen fermentált fekete tea a színében, a  polifenolos vegyületeiben és számos más tulajdonságában.

Mindkét tea a koffein (korábbi nevén tein) mellett kis mennyiségben teobromint és teofillint is tartalmaz, továbbá egy nyugtatóan ható, csak a teában megtalálható L-teanin (etil-glutamin) nevű aminosavat is. A fekete teánál csökken a cserzőanyag és az L-teanin tartalom a feldolgozás során, a zöld teánál viszont a magas cserzőanyag tartalom miatt a koffein felszívódása és annak élénkítő hatása mérséklődni  fog. Ezért inkább nyugtató a zöld tea és élénkítő a fekete.

A fekete- és a zöld tea koffeintartalma is igen tág határok között mozoghat a teakészítés folyamatán túl pusztán a teacserje fajtájától, a tealevél életkorától és egyéb, a fogyasztó számára adott tényezőktől függően. A fekete tea koffeintartalma egy átlagos adagra (220 ml) vonatkozatva 48.4 mg, a zöld teáé 33.2 mg. Zöld- és fekete teából is van koffeinmentes változat, de ebben az esetében is számolni kell némi koffeintartalommal.

A fekete és a zöld tea rendszeres fogyasztásának jótékony hatását számtalan kutatás igazolta, így aki napi szinten legalább egy csészével iszik, az elmondhatja, hogy nemcsak gondol a szívére és az érrendszerére, annak egészségére, hanem tesz is érte valamit. S közben néha hálával gondol a fekete tea teaflavinjaira vagy a zöld tea polifenoljai közül az epigallokatechin-gallátra (EGCG) és nyugodtan hátradőlve megtervezi, mikor tud majd elmenni futni. A rendszeres fekete vagy zöldteafogyasztás antioxidáns, antimikrobiális, kemopreventív vagy gyulladásgátló hatása sokat kutatott téma. A szív- és érrendszeri betegségek, egyes daganatos megbetegedések kockázatának csökkentése mellett még számos összefüggés kapcsán vizsgált pl. a neuroprotektív, az antidepresszáns, az elhízásellenes, az antidiabetikus, az öregedésgátló vagy a szájüregben és a bélrendszerben kifejtett hatása. Lényeges kérdés azonban, hogy egy adott felmérésben ki számít rendszeres fogyasztónak: néhol az, aki napi egy csészével iszik, míg másutt ennek a többszöröse szükséges.

A zöld tea készítése hagyományos kínai metódus szerint úgy néz ki, hogy 80°C-os vízzel készítenek belőle forrázatot, majd ezt megismétlik még akár háromszor is, ugyanakkor fontos, hogy az első alkalommal csak egy percnél rövidebb ideig marad a tea a vízben. A zöld tea fogyasztásának másik tradicionális formája a matcha tea Japánban, amikor az árnyékban nevelt, finomra őrölt, élénkzöld tealevelet kevés forró (de nem forrásban lévő) vízzel egy ecsetszerű, bambuszból készített eszközzel elkeverik és kissé hígítva elfogyasztják. A matcha tea a katechinek igazi tárháza,  háromszor annyi EGCG van benne, mint egy zöld tea forrázatban.  Aki véralvadásgátlót szed, annak tudnia kell viszont, hogy a zöld tea és a matcha tea fogyasztása befolyásolja a véralvadásgátló hatását.

A tea készítéséhez frissen forralt lágy víz ajánlott, a vízforralóban maradt vizet ne forraljuk újra. Az előzőleg forró vízzel átöblített és így felmelegített teáskannába csészénként egy teáskanálnyi teafű (2 gramm) kerül és egy extra adag „jár a teáskannának” is. A fekete teafüvet forrázást követően 3-5 percet javasolt áztatni, a zöld teát viszont nem lobogó forró vízzel kell leforrázni és 1-3 perc alatt kész. A teát nem érdemes a javasoltnál hosszabb ideig áztatni, aki erősebb teát szeretne, az a teafű mennyiségét növelje. Aki tejjel inná a fekete teát, az a teát öntse a tejbe, mert a tej fehérjéi megkötik a csersavat, így csökkenthető a kesernyés íz.

Gyümölcstea

A gyümölcsteák az a kategória, ahol a vásárlás során rá kell szánni az időt és ki kell bogarászni, hogy  az adott teában mennyi gyümölcsre számítsunk, mivel a gyümölcstartalom alapvetően meghatározza a tea vitamin-, ásványianyag- és antoxidáns-tartalmát. Az eredmény a legtöbb esetben néhány százalék lesz csupán, viszont a kedvező antioxidáns tartalmú csipkebogyó vagy hibiszkuszvirág jelenléte már bizakodásra ad okot. A gyümölcstea esetében nincs limitáló érték, így a piacon lévő gyümölcsteák gyümölcstartalma nagy szórást mutat, és persze az sem mindegy, hány grammos a filter.

A gyümölcstea készítésekor legalább 5 perc teljen el (de egyes teáknál akár 15 is) mielőtt a filtert kivesszük a bögréből. Akár hidegen, akár melegen ihatjuk a természeténél fogva koffeinmentes gyümölcsteánkat, azonban bármilyen teáról legyen szó, égetően forrón soha ne igyuk meg, hagyjuk kicsit hűlni a teát a saját torkunk védelmében.

Gyógytea

A gyógynövények legelterjedtebb felhasználási módja a gyógyteák készítése. Sokan fordulnak manapság is az erdők, mezők patikájához, egy csésze tea elkészítése nem olyan bonyolult, azonban a terápiás hatás eléréséhez  megfelelő ismeret kell, mert az internetes fórumozó vagy a szomszédasszony a legjobb szándéka ellenére is árthat, egy egészséges embernek is,  nem beszélve arról, aki már eleve 2-3 féle gyógyszert szed. A gyógyteák között nem egyszerű eligazodni a fogyasztóknak, vannak, amelyek gyógyterméknek minősülnek, itt a betegtájékoztató hiteles információt nyújt, míg más gyógyteák esetében ez nem elérhető. Ahogy jelentősége van annak, hogy forrázatot, netán főzetet vagy esetleg hideg vizes kivonatot készítünk, gondoljunk csak a csipkebogyóra, úgy annak is van jelentősége, hogy a felírt gyógyszer és az elfogyasztott gyógytea között fellép-e bármi interakció. Egy kérdés a patikában számos tévhitet tisztázhat, s akkor nem fordul elő például az, hogy valaki gyomorsavtúltengés ellen szedett gyógyszer mellett borsmenta teát iszik, ami fokozza a tüneteit. A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya 2013 óta minden évben megválasztja az év gyógynövényét, ezzel is segítve a lakosság megfelelő tájékoztatását. A máriatövis, a citromfű és a galagonya után a 2016-os évben a figyelem középpontjába a kamilla került.

A gyógyteák elkészítésekor mindig követendő az útmutató és érdemes azt is tudni, hogy az étvágyjavító teák nem édesítendők. Néha jó emlékeztetni magunkat, hogy méregtelenítésre a természet megalkotta a májunkat és a két vesénket, így a napi megfelelő folyadékbevitellel (azaz nyolc pohár folyadékkal)  máris tettünk valamit az ügy érdekében. Megjegyzendő, hogy a hazai ajánlások szerint ebből a nyolc pohárból öt ivóvíz legyen.

Rooibos tea

A rooibos tea hazája Dél-Afrika, az africaans nyelven vörös bokornak, azaz rooibos-nak nevezett vörös fokföldi rekettyét 45 cm magasan lenyírják január és április között. A hosszúkás lándzsaszerű leveleket 3-4 mm-re vágják és kétféle teát készítenek belőle: a feldolgozás módjától függően vörös- vagy zöld rooibos tea lesz a végeredmény. A hagyományos rooibos tea téglavörös színét, édeskés ízét és illatát a fermentációnak köszönheti. A zöld rooibos tea nem fermentált, illata a szénára emlékeztet, kellemes fűszeres gyógynövényes íze van, mindössze 2001 óta létezik. Fogyasztói nyomásra készült ez a változata a rooibos teának, mivel a fermentáció miatt csökken a polifenolos vegyületek mennyisége és így az antioxidáns hatás is. A gyógyteákhoz és a valódi gyümölcsteákhoz hasonlóan a rooibos tea is koffeinmentes. A rooibos tea a helyi népi gyógyászatban használt, gazdag polifenolokban,  antioxidáns és kemopreventív hatással bír.

A rooibos tea készítésekor is frissen forralt vizet használjunk, 3-5 perc elteltével vegyük ki a teafiltert a csészéből. Nincs követendő szabály, mitől lesz autentikus e tea, ahogy jólesik, tejjel vagy anélkül, mézzel vagy akár citrommal fogyasztható. Amennyiben gyümölcsös ízesítésű a tea, akkor kerülendő a tej hozzáadása. Akárcsak a rooibos teára, a következő teára, a matéra is igaz, hogy ha valaki szereti, akkor igya, de ne igya senki az egészsége érdekében prevenciós célzattal vagy netán terápiás megfontolásból.

Cup of herbal tea on table shot in studio, Image: 258225774, License: Royalty-free, Restrictions: , Model Release: no, Credit line: Profimedia, Wavebreak

Maté tea

A „Tea and Herbal Infusions Europe” gyógynövényeket és gyümölcsteákat összefoglaló gyűjteményben három koffeint tartalmazó növény szerepel: a kóla dió és a guarana a magvaik révén, továbbá a maté,  a leveleinek köszönhetően, melyből Dél-Amerika kedvenc itala, a maté tea készül. A maté fa fiatal levelinek koffeintartalma 1.4%, míg az öregebb levelekben már csak 0.16% található. A feldolgozástól függően a levelei világoszöldek vagy akár sötétbarnák, füstöletlen illetve füstölt változata létezik. A maté tea antioxidáns aktivitása a zöldteához hasonlítható, azonban van néhány lényeges különbség, s ennélfogva nem ugyanabban a súlycsoportban versenyeznek. A maté polifenoljai között nem katechinek, hanem klorogénsav-származékok vannak, így például cserző tulajdonság híján nem fogja csillapítja a hasmenést sem, továbbá a koffein is gyorsabban és nagyobb arányban fog felszívódni.

A maté teát hagyományosan maté tökből a szívószálszerű bombillán keresztül kortyolják nagyon forrón és hidegen egyaránt. Hidegen citrommal, gyömbérrel vagy ananásszal is ízesíthető.  A maté tökbe akár 50 g maté tea is kerül, amit 80°C-os vízzel öntenek fel, majd újra és újra felöntik, így összességében 500 ml tea fogyasztásával a koffeinbevitel meghaladja a 260mg-ot, sőt akár a 400mg-ot is elérheti. Egy csésze (150 ml) maté tea esetében egy 2 grammos filternél nagyjából 78mg koffeint kell számolni újratöltés nélkül, ami egy eszpresszó kávéval (60 ml) vagy egy energia itallal (250 ml) esetleg 2 cappuccinóval (2×150 ml)  vagy 2 colával egyenértékű (2×355 ml). Felnőtteknél egyszerre 200 mg koffein bevitele biztonságos illetve a napi rendszerességgel elfogyasztott 400 mg koffeinnek nincs az egészségre nézve káros következménye. A túladagolás mennyiségét napi 600 mg felett állapították meg. Terhesség esetén viszont napi 200 mg-nál nem ajánlott több koffeint fogyasztani.

Forrás: Táplálkozási Akadémia


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X