Főoldal > DIÉTA > Egy diéta, ami megváltoztatja az életedet

Egy diéta, ami megváltoztatja az életedet

diétafehérjediétafogyásTomán SzabinaTomanDiet
0

Írta:

Csirke curry-leves, baconos tortilla chips, krumplipüré, tejkaramellás desszert, mogyorós praliné. Nem éppen fogyókúrásan hangzó ételek, pedig ezeket és más hasonló ízeket élvezheti az, aki a Tomán Szabina által jegyzett életmódváltásba kezd.

Szabina évek óta segít vendégeinek a kívánt testsúly elérésében, testi,-lelki megújulásban. 2015 novembere óta pedig már saját fehérjediétás termékei is elérhetőek. A Toman Diet programban, fehérjében dús táplálkozással, Tomán Szabina és szakértőinek segítségével, egészségesen, gyorsan és valóban hatékonyan veszíthetünk súlyunkból.

„Én átéltem azt, amit a vendégeim. Évekig csináltam drasztikus elvonással járó fogyókúrákat, amelyekről tudtam, hogy gyerek és munka mellett nem lesznek kivitelezhetők. Nem javaslom senkinek, még a topmodelleknek sem ezeket, mert megvan az út arra, hogy egészségesen és tudatosan fogyjon le az ember. Úgy szerettem volna a Toman Életmód Központokat kialakítani, hogy tökéletes helyszínt biztosítsak ahhoz, hogy változzunk, és jobban érezzük magunkat testileg és lelkileg” – mondja a módszer megálmodója, Tomán Szabina, aki gyermeke születése után, 30 kg súlyfelesleggel talált rá arra az útra, amellyel nem csupán fogyni lehet eredményesen, hanem egy egészséges, tartható életmódra is váltani.

A legtöbb diéta ott bukik el, hogy nem tudjuk mindennapjainkba illeszteni a javasolt étrendet, nincs időnk odafigyelni arra, hogy mit eszünk, mit vásárolunk, vagy nincs kellő fegyelmezettségünk és kitartásunk. A komoly ételmegvonást alkalmazó módszerek nagyon nehezen alkalmazhatók a mindennapi életben. Éhségérzet mellett nem tudunk megfelelően teljesíteni a munkában, veszítünk vitalitásunkból, közérzetünk romlik, sőt ingerlékenyebbé is válhatunk. A fehérjediéta az a megoldás, amely kiküszöböli ezeket a buktatókat, azáltal, hogy a megfelelő mennyiségű fehérjebevitellel arra ösztönzi a szervezetünket, hogy maximalizálja a zsírégetést. Gyorsan és hatékonyan, gyötrő éhségérzet nélkül szabadulunk meg a szervezetünkben felhalmozódott zsírtól, úgy, hogy nem az izomtömegből, hanem a testzsír százalékunkból veszítünk. Megfelelő ásványi anyag és vitaminpótlással, – mely tápanyagokat a Toman fehérjediétás termékek tartalmazzák – a szakszerű instrukciókat betartva, egészségesen és hiányérzet nélkül érhető el a kívánt fogyás.

„Ez nem egy polcról levehető termék, ez egy életstílus” – meséli a módszer megalkotója, a korábbi topmodell, Tomán Szabina. „A Toman Lifestyle programot azért hívtam életre, hogy vendégeim életmódváltását támogassam. Nemcsak arra figyelünk, hogy mit ehet a vendég, de a diéta során zajló testi és lelki folyamatokkal is törődünk a személyes konzultációk során. Orvosok, dietetikusok, mentálhigiénés szakemberek támogatják munkánkat. Ez a diéta könnyedén, a napi munka, rutin, család mellé is beépíthető. A termékek praktikus csomagolása lehetővé teszi, hogy ott legyenek velünk a mindennapokban, így akár pár perc alatt elkészíthetjük az ételeket. A diéta alapkövetelménye, hogy a vendég úgy szabaduljon meg a felesleges kilóitól, hogy azt éhségérzet nélkül, és az ásványi anyagok illetve vitaminok folyamatos szinten tartásával tegye. Nagyon gyorsan jön a változás, de ez az idő elegendő arra, hogy elengedjük a mankókat és hozzászokjunk egy fenntartható és egészséges életmódhoz”

A program mindig személyre szabott. Egyéni konzultációval és állapotfelméréssel kezdődik. A diéta első szakaszában történik a szervezet zsírégető üzemmódra történő átállítása. Ennek során a Toman Diet, változatos ízű terméken kívül, a megengedett zöldségekből bármennyit fogyaszthatunk, illetve adott mennyiségben sovány húst is lehet fogyasztani. A szakaszok során folyamatosan bővül a fogyasztható élelmiszerek listája. 2-3 hetente szakértők segítik a kontrollált fogyást és életmódváltást. A budapesti központ mellett vidéken is egymás után nyílnak a Toman Életmód Központok. A tervek szerint minden megyeszékhelyen és nagyobb városban megtalálhatják majd ezeket a fogyni vágyók.

Az életmódváltás működik, a termékekre pedig nem fogunk ráunni. A kikevert italok állaga krémesebb, mint egy átlag fehérjeporé, mindenki megtalálhatja a kedvenc ízvilágát, és változatos krémlevesek, desszertek, italok, müzlik, csokoládék, palacsinták, omlettek és kekszek közül választhat. Az ízeket sokan annyira megkedvelik, hogy a kívánt súly elérése után, az édességek helyett szívesen fogyasztják ezeket a kiváló minőségű fehérjediétás termékeket.

Részletes információ: www.tomandiet.comwww.facebook.com/TomanDiet


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X