Főoldal > DIÉTA > Monica Bellucci 51 évesen is bombázó

Monica Bellucci 51 évesen is bombázó

Monica Bellucciszínésznősztár
0

Írta:

Egyszerűen tökéletes volt Monica Bellucci filmfesztiválos megjelenése.

Bár minden bizonnyal fiatal és tehetséges színésznőkből sem volt hiány a Miami International Film Festivalon, szerintünk a rendezvény egyik legszebb és legelegánsabb csillaga az 51 éves Monica Bellucci volt, aki egy fekete Dolce & Gabbana ruhában tündökölt a rendezvényen. Monica nagyon okosan bánt a sminkkel, és kiegészítőként is csak egy fekete cipőt, illetve egy krémszínű táskát választott. Nem is csoda, ha az egyik legolvasottabb brit napilap mindig kritikus kommentelőitől is kiérdemelte az „időtlen szépség” jelzőt.

Monica egyébként mindig is büszke volt az alakjára, és nem egyszer hangsúlyozta, hogy nem hajlandó lefogyni, csak azért, hogy néhány kilóval kevesebbet mutasson alatta a mérleg, vagy kicsit vékonyabb legyen a dereka. „Szeretek enni, és nem gondolom, hogy soványabban szexibb lennék” – nyilatkozta.

Persze a helyes, átgondolt étkezésre igyekszik odafigyelni, így bármennyire szereti is kedvenc olasz ételeit, tudja, hogy ezeket nem eheti minden nap. Olykor viszont, ha tésztát kíván, nem mond nemet. Szerinte a lényeg a kiegyensúlyozottság és a jó közérzet.

„Szerintem nem a diéta vagy az életkor számít, hanem az, hogy jól érezd magad a bőrödben. Nekem ehhez kell egy kis edzés, de nem minden nap, és ezt is csak azután kezdtem el, hogy a kislányom, Leonie megszületett. És igen, olykor megnézem, mit eszem, de szükségem van a finom ízekre. Imádok enni, és a tésztákról sem mondok le, hiszen olasznak születtem” – mondta.

A Maléna és A passió 51 éves színésznőjét sokak szemében szépsége, szenvedélye, életszeretete, erős személyisége, függetlensége és intelligenciája teszi igazi olasz szexszimbólummá. Ha valamit igazán akar, akkor úgyis megteszi, és ehhez senki beleegyezésére nincs szüksége.

Így volt ez, amikor férjet választott magának, majd tavalyi válásánál is, illetve így vállalt gyerekeket is. Bár sokan csóválták a fejüket, ő mégis eldöntötte, kivárja a babavállalás idejét, és majdnem 40 évesen szült először. Lánya, Deva 2004-ben született, második gyermekét, Leonie-t 2010-ben hozta a világra, és úgy érzi, az időzítés épp így volt tökéletes.

Alakját is viszonylag hamar visszanyerte, néhány héttel Leonie születése után már ismét viselhette kedvenc Dolce&Gabbana ruháját. „A divat az életem része. Kedvenc színem a fekete, és egy egyszerű, fekete ruhánál szerintem nincs tökéletesebb. Az előnyösebb részeket emeli ki, a pluszkilókat pedig segíthet elrejteni” – árulta el.

Ami pedig a szépészeti beavatkozásokat illeti, Monica korábban elmondta, hogy nincs ellenük, de nem is áll a pártjukon. „Szerintem őrület, hogy a nők ennyit foglalkoznak a tökéletes külsővel, és azonnal rohannak kivasaltatni a ráncaikat. Mi rossz van abban, ha egy nő negyven évesen nem tűnik már huszonévesnek?” – nyilatkozta. Nemrég pedig azt is elárulta, hogy ő az akupunktúrára esküszik, ami a botoxszal ellentétben nem blokkol, hanem megmozgat bizonyos részeket. Elég csak ránézni, és láthatod: a módszer tényleg működik!

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X