Főoldal > AKTUÁLIS > Demi Lovato elég bizarr dolgot mondott

Demi Lovato elég bizarr dolgot mondott

Demi Lovatodepresszióegészségénekesnőstresszszépség
0

Írta:

Az énekesnő talán csak rosszul fogalmazott.

A Disney egykori üdvöskéje, Demi Lovato egy ideje már nyíltan beszél korábbi függőségeiről és depressziójáról, sőt, gyakorlatilag ezekről a dolgokról beszél a legtöbbet. Nem minősíteni szeretnénk, és nincs is vele semmi gondunk – ha ő így látja jónak, beszéljen ezekről. Számunkra csupán furcsa, amit nemrég mondott: „büszke vagyok arra, hogy bipoláris (depressziós) vagyok, és beszélek is róla”.

Majd hozzátette: abban a szerencsés helyzetben van, hogy ismert ember, így másoknak is segíthet a saját küzdelme bemutatásával. Persze, értjük mi, de azért ezt nem a legszerencsésebben sikerült megfogalmaznia, és ezt a DailyMail-en kommentelők többsége is így gondolja. Egy részük szerint bizarr, mások nem értik, megint más szerint, idézzük: „akkor nekem most büszkének kellene lennem az asztmámra?”. Talán elég lett volna, ha Demi annyit mond: ez nem tragédia, az élet megy tovább. A büszkeség azért tényleg túlzás, és nem illik egy betegséghez.

Persze Deminek most minden hírverés jól jön, mert szeptember végén jelent meg hatodik stúdióalbuma „Tell Me You Love Me” címmel, október 17-én pedig egy dokumentumfilmet mutatnak be a YouTube-on, amelyben az énekesnő az album készítéséről beszél, de szó esik függőségeiről és arról is, hogyan tud „tiszta” maradni. Nos, ez szerinte nem túl bonyolult dolog: egyszerűen nem kerül olyan helyzetekbe, ahol drogozhatna, és nem megy olyan helyekre, ahol illegális cuccokhoz juthatna.

Deminek egy ideje az egészsége a legfontosabb, amibe beletartozik a helyes étkezés és a rendszeres sport is. „Heti 5-6 edzést iktatok be a személyi edzőmmel, de nem a fogyás miatt, hanem azért, mert egyszerűen szükségem van a sportra ahhoz, hogy kiegyensúlyozott maradjak és oldjam a stresszt. Sokat futok, bicajozom, bokszolok és jógázom” – sorolta Demi egy korábbi interjúban.

Tudtad? Nem Demi volt az egyetlen a családjában, akinek segítségre volt szüksége: anyukája is szenvedett a depressziótól és az étkezési zavaroktól, így együtt kértek segítséget. Az orvosi kezelés és a terápia hatása nem is maradt el, hiszen mára mindketten jól vannak, kiegyensúlyozottak, sőt, Dianna szerint most lettek csak igazán egy család. „Olyan büszke vagyok a lányomra, és boldog vagyok, hogy a dolgok jóra fordultak” – mondta a mama.

Fotó: Daily Mail


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X