Főoldal > AKTUÁLIS > Scarlett Johansson újra pasizik

Scarlett Johansson újra pasizik

házasságkapcsolatrandiScarlett Johanssonszerelemszínésznősztárválás
0

Írta:

Barátaik szerint nem élnek kapcsolatban új pasijával, csak jól érzik magukat együtt.

Scarlett Johansson korábban is mondogatta már, hogy a monogámia szerinte idejétmúlt dolog, de úgy látszik, most talált valakit, aki partnere lehet ebben a többszereplős „ne vegyünk semmit annyira komolyan” játszmában.

A fiatalember neve Colin Jost, 34 éves, és neked is a Saturday Night Live című műsorból lehet ismerős – vagy onnan sem. Az mindenesetre tény, hogy a műsornak nemrég volt az évadzáró epizódja, ami után nagyszabású after partit tartottak New Yorkban. Scarlett és Colin itt is együtt lógtak, sőt, a buli résztvevői szerint legalább kétszer smároltak a bárban.

„Nem élnek párkapcsolatban, de jól érzik magukat együtt” – mondta egy névtelenül nyilatkozó bennfentes, és ezt a két színész több barátja is így látja. Scarlettnek most valószínűleg jót is tesz egy ilyen randipartner – vagy hogy is nevezzük –, ugyanis épp egy válás kellős közepén van.

Leendő exférje, Romain Dauriac és közte elég nagy a feszkó, szóval sokak szerint elég csúnya válásra készülhetünk. Mások viszont attól tartanak, a világszép színésznő nagyon belefogy majd az otthoni problémákba, és ebbe a feszült helyzetbe, még akkor is, ha van ki elterelje néha egy kicsit a figyelmét a gondokról.

Eddig szerencsére nem volt rá jellemző az, hogy túl soványra fogyott volna, sőt, ellenkezőleg: a szuperhősös filmekben játszott szerepe miatt állandóan jó formában kell lennie, de legújabb alakítása miatt komolyabban meg kellett erőltetnie magát.

A Páncélba zárt szellem című sci-fi akciófilmben félig ember, félig robot rendőrt alakít. A cselekmény jelentős részében vagy testhezálló latexruhát visel, vagy hiányos öltözékben látható, ráadásul a kaszkadőrmutatványok egy részét is ő végezte.

„Sokkal többet kellett edzenem, mint mikor a Fekete Özvegy szerepére készültem – árulja el a színésznő. – A napom hajnalban kezdődött a konditeremben, és egy egész halászfalu nem eszik annyi tonhalat, mint én a felkészülés során. Mindez heti öt napon át, csak hétvégén szusszanhattam egy kicsit” – árulta el még korábban a 32 éves világsztár.

Fotó: Eonline


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X