Főoldal > AKTUÁLIS > Mariah Carey ismét szingli

Mariah Carey ismét szingli

diétaénekesnőfogyásMariah Careyszakításszerelemsztár
0

Írta:

A híres énekesnőt állítólag nem viseli meg túlságosan, hogy megint egyedül maradt. 

Ha egyetlen dolgot tanulhatunk Mariah Carey-től, akkor az lehetne akár a következő is: jöhet bármilyen nehéz veszteség vagy szakítás, mindig tudd, hogy a számodra legtökéletesebb emberrel együtt maradsz – saját magaddal. Az utóbbi időben szinte már csak hisztijei és nagyzolása miatt emlegetett énekesnő biztosan most is így van ezzel, hogy lezárta kapcsolatát koreográfus-háttértáncosával, Bryan Tanakával.

A pár egy év után szakított, és Mariah egyik ismerőse szerint az énekesnőt a dolog nem igazán viseli meg. „Nemrég szakítottak… Mariah boldog. A gyerekeire és az új dalaira koncentrál. Bryan remek figyelemelterelés volt számára a James Packerrel való szakítása után, de most egy kicsit inkább egyedül szeretne lenni, és magára is jobban oda akar figyelni” – nyilatkozta a bennfentes, persze névtelenül.

Nem azt mondjuk, hogy lehetetlenség kibírni olyasvalaki mellett a hétköznapokat, akinek saját elmondása szerint egész nap csak norvég lazac és kapribogyó kerül a tányérjára (és persze másban sem éri be másodrendű dolgokkal), de szerintünk tény, hogy ez nem lehet könnyű. Mariah oldaláról nézve pedig biztos neki is komoly feladatot jelent egyszerre menedzselni a karrierjét, a magánéletét, és persze nem mellesleg az étrendjére és a megfelelő mennyiségű mozgásra is figyelni.

A díva a gyerekei születése után, majd válása miatt is jó pár kilót felszedett. Ez persze nem azt jelenti, hogy úgy kevésbé lett volna szép, de ő maga is elmondta, hogy nem érezte jól magát a bőrében. Ezért akart lefogyni, ami úgy tűnik, mostanra sikerült neki.

Az aranytorkú világsztár korábban számos sportot kipróbált, és elmondása szerint örömét is lelte például a power walkingban, amit gyerekei születése után, személyi trénere tanácsára próbált ki és szeretett meg.

Egy 60-90 perces power walking edzés ideális zsírégető módszer, ezért többek közt jelentős túlsúllyal rendelkezők, illetve kismamák számára is sokan javasolják. Emellett ez az edzésmód csak kismértékben megterhelő a csontok és az ízületek számára, az intenzitást pedig a sportolni vágyó maga fokozhatja, vagy épp csökkentheti.

Mariah emellett gyakran sétáltatta egyedül kutyusait, és rendszeresen vízi aerobikozott is, amivel a víz ellenállásának köszönhetően jóval több kalóriát égetett el, mintha egyéb, szárazföldi sportokat választott volna.

Ami pedig az étkezést illeti, a Grammy-díjas énekesnő elmondása szerint főként „unalmas, egészséges kaján” élt, amikor a szülés utáni pluszkilókat próbálta ledolgozni. De mivel nem az volt a célja, hogy csontsoványra fogyassza magát, olykor azért engedélyezett magának egy kis kényeztetést, például nagy kedvenceit, a kenyeret és tésztaféléket.

Fotó: Eonline


További cikkeink a témában

Kövess Facebook-on!
X